BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Napjainkban több, a mozgássérülteket érintő problémára kell megoldást találnunk az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. A közintézmények mellett a mozgássérültek közvetlen életteréül szolgáló lakások akadálymentesítése is fontos és széles körben megvalósítandó célkitűzés.

Egy 2001-es kormányrendelet alapján a súlyosan mozgássérült személyek részére műszakilag akadálymentes lakás kialakításának többletköltségeire vissza nem térítendő állami támogatás vehető igénybe. Ennek az összege azonban igen alacsony, gyakorlatilag '90 óta változatlan: új lakás építése esetén 250 ezer forint, meglévő lakáson végzett utólagos akadálymentesítésnél 150 ezer, illetve 100 ezer forint.

2005-ben kormányrendelet módosította az igénybevételi lehetőségeket. A módosítás szerint a teljes támogatás folyósításához a költségvetési összeg 70 százalékos mértékéről minősített számlákkal kell elszámolni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a korábbi, egy összegben történő folyósítás helyett most részletfizetés történik, amiért a mozgássérült embereknek több alkalommal kell majd a megyeszékhelyre utazniuk, ezenkívül egyéb terhek is hárulnak az igénylőre: műszaki dokumentáció és hiteles tulajdoni lap beszerzése, hitelbírálati díj, így az amúgy sem túl magas összeg további 15-20 ezer forinttal csökken. Jelentős akadálymentesítési munkákat tehát csak azok engedhetnek meg maguknak, akik magas összegű saját tőkével is rendelkeznek, jóllehet éppen a mozgássérültek egyharmada a magyar lakosság átlagjövedelme alatt van.

Mindezek alapján kérdésem az államtitkár úrhoz a következő: miként lehetne változtatni a szabályozáson annak érdekében, hogy a mozgássérült személyek számára könnyebbé váljon az akadálymentesítési (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) támogatás igénybevételi lehetősége?

Várom válaszát.

Forrás: parlament.hu