DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Miniszter úr, nem adnánk hitelt egy ilyen lejárató kampánynak, ha erre már az önök kormányzása alatt nem került volna legalább kétszer sor; ilyen lejárató kampányt folytattak egy állami vezető, Szász Károly, illetve egy ellenzéki polgármester ellen, Kósa Lajossal szemben.

Azt azért szeretném önnek elmondani, hogy ma Batiz András kormányszóvivő azt nyilatkozta, hogy Répássy Róbert azokba az iratokba tekinthet be, amelyeket Braun Róbert mint helyettes államtitkár készített, ugyanakkor a miniszterelnöki főtanácsadói minőségben készített döntés-előkészítő és munkaanyagok nem nyilvánosak. Jól értem-e, miniszter úr, hogy titkosították azokat az iratokat, amelyeket a miniszterelnök számára készített Braun Róbert - mint döntés-előkészítő - iratokat?

Ugyanis Braun Róbert két minőségben dolgozott a Miniszterelnöki Hivatalnak, először helyettes államtitkár volt, ez azonban tavaly nyáron megszűnt, majd ezt követően Gyurcsány Ferenc tanácsadója, főtanácsadója lett. Tehát a lejárató kampányterv abban az időben készülhetett, amikor ő főtanácsadó volt, és pont ezeket az iratokat kívánják előlem vagy mások elől, a nyilvánosság elől elzárni. Jól értem ezt a helyzetet, miniszter úr? (Zaj, közbekiáltások mindkét oldalról. - Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu