ELNÖK: Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/16047. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 335 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a köztársasági elnöktől az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését. Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz.
Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 335 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
Most a sikertelen szavazásra térünk vissza. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, részletes vitára bocsátja-e az Országgyűlés felhatalmazásának megadásáról az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 22. § (2) bekezdése alapján az M6-os autópályává fejleszthető autóút Szekszárd-Bóly közötti szakaszának és az M60-as autópályává fejleszthető autóút Bóly-Szentlőrinc közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárás megkezdéséhez címmel benyújtott H/16482. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
192 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett az előterjesztést elfogadta az Országgyűlés.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/16303. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/16303/36. és 49. számokon kapták kézhez.
Megadom a szót Göncz Kinga miniszter asszonynak, aki a vitában elhangzottakra válaszol.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés