ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1. és 19. pontjaiban, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontjában lévő javaslatok elfogadását.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk. Az MSZP-frakció külön szavazást kért az ajánlás 16. pontjában lévő javaslatról.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a többi támogatott indítványt.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 195 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 143 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 16. pontjában Halász János a törvényjavaslat 6. § (4) bekezdését módosítja. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő is támogatja, de az MSZP-frakció külön szavazást kért. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 184 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 2. pontjában Béki Gabriella és Halász János a törvényjavaslat 1. §-át módosítja. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 187 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 3. pontjában Béki Gabriella a törvényjavaslat 2. §-át módosítja. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 19 igen szavazattal, 319 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Lezsák Sándor módosítója következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Az ajánlás 5. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és Steinerné Vasvári Éva javaslata következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 153 igen szavazattal, 186 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában Pettkó András javaslata következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 7 igen szavazattal, 334 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 7. pontjában Béki Gabriella javaslatáról szavazunk. Ennek alternatíváját terjeszti elő Halász János az ajánlás 8. pontjában.
Először Béki Gabriella javaslatát teszem fel szavazásra. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 322 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Halász János javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 8. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 9. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és Steinerné Vasvári Éva javaslata következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 194 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 10. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és Steinerné Vasvári Éva tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 155 igen szavazattal, 188 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 11., 12., 13. pontjában Stolár Mihály javaslata következik. Ezzel alternatív Béki Gabriellának a kiegészítő ajánlás 5. pontjában foglalt javaslata.
Először az ajánlás 11., 12. és 13. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 191 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 5. pontját teszem fel szavazásra. A társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 18 igen szavazattal, 321 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 14. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és Steinerné Vasvári Éva javaslata következik. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 149 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 7. pontjában a társadalmi szervezetek bizottsága javaslatát teszem fel szavazásra. A foglalkoztatási bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 192 igen szavazattal, 144 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Az ajánlás 17. pontjában Horváthné Stukics Erzsébet és Steinerné Vasvári Éva tesz javaslatot. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 147 igen szavazattal, 189 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 18. pontjában Stolár Mihály javaslata következik. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
(18.10)
Először az ajánlás 21. pontját teszem fel szavazásra. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 151 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most a kiegészítő ajánlás 13. pontjáról határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 152 igen szavazattal, 190 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 22. pontjában Béki Gabriella módosító javaslata következik. A javaslatot a társadalmi szervezetek bizottsága támogatja, a többi bizottság nem. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 21 igen szavazattal, 318 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 23. és 24. pontjaiban a foglalkoztatási bizottság módosító javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 336 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Határozathozatalunk végére értünk. Kérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem szavazott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.)
A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/15888. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/15888/47. és 61. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita lezárásakor már elhangzott.
Felkérem a jegyzőt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, illetve amelyeket az előterjesztő támogat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés