HORVÁTHNÉ STUKICS ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A napokban 90 éves lett a magyar védőnői szolgálat. Sajnos, a védőnőknek most nemigen van okuk ünneplésre. Tudja, miniszter úr, azokról a védőnőkről beszélek, akik hosszú évtizedek óta végzik áldozatkész munkájukat az anya- és gyermekvédelem területén. Munkájukkal mindenkinek segítenek, szomorú, hogy nekik a szocialista kormány nemcsak hogy nem segít, de egyre nehezebb helyzetbe hozta őket.

Miről is van szó? Új finanszírozásról, átszervezésről. Baljós szavak ezek, ha a szocialisták szájából hangzanak el. Júliustól normatíva helyett a gondozottak száma alapján kapják bérüket a védőnők. Sajnos, Magyarországon egyre kevesebb gyermek születik, így viszont képtelenség a működéshez szükséges létszámot előteremteni. A kormány pedig mit tesz ebben a helyzetben? Az önkormányzatokra hárítja a hiányzó összegek pótlását. Azokra az önkormányzatokra, amelyeket az elmúlt három évben éppen a szocialisták szegényítettek el.

Az új finanszírozás bizony megszorítást jelent. Az átszervezés nem sok jót ígér. Összevonásokkal a védőnői körzetek száma a felére csökken, az ellátott területek nagysága nőne. Hogyan tud bejárni egy védőnő egy nagyobb körzetet, ha járműhasználatra senkitől nem kap támogatást, a vidéki buszjáratok számát pedig már lecsökkentették. Így megint a nehezen megközelíthető kisfalvak járnak a legrosszabbul. Ez az esélyegyenlőség, miniszter úr?

Az összevonások másik súlyos következménye a létszámleépítés. Kevesebb lesz a körzet, így országszerte sorozatosan bocsátják el a védőnőket. Nagy kár, hogy Gyurcsány Ferenc a száz lépésre keresztelt ötletparádéjánál teljesen megfeledkezett az egészségügyi dolgozókról, így a védőnőkről is. Odáig jutottunk, hogy az egész védőnői szolgálat veszélybe került. Ez akkor is tény, ha az egyes szocialista egészségpolitikusok mellébeszélnek, és tagadják mindezt.

Tisztelt Miniszter Úr! A védőnők joggal várják a kérdésre a választ: hány körzetet akarnak összevonni? Mire lesz pénz ezekben a körzetekben? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ki és hogyan fogja ellátni a kisfalvakat? Vajon tudatosan akarják tönkretenni a védőnői szolgálatot?

Köszönöm, és elnézést. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu