PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Valóban magam is figyelemmel kísérvén az időjárás viszontagságait ismételten, magam is tapasztalom, amit a képviselő asszony is elmondott, hogy részben a hirtelen felhőszakadás, illetve más elemi kártétel is van sajnos a mezőgazdaságban.

Sajnos, azt kell mondanom ugyanakkor, hogy most a minisztérium fejezetében olyan forrás és olyan jogcím, törvény, garancia nem áll rendelkezésünkre, amellyel ezt a kárt enyhíteni tudnánk. Éppen ezért, bizonyára figyelemmel kísérte képviselő asszony is a törvényalkotás folyamán, az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény pontosan ezért kötelezte a kormányt, hogy olyan törvényjavaslatot nyújtson be a parlament elé, ami a nem biztosítható elemei károkra valamilyen választ ad törvényi garanciákkal és a költségvetésben megfogalmazott forrással.

A probléma lényege ugyanis az, hogy a magyar mezőgazdaságban nem működik a nem biztosított elemi károk enyhítését biztosító támogatási rendszer, miközben a sajnos tartósan megváltozott időjárás miatt a természeti jellegű elemi károk a termelők és a kormányzat számára is nagy problémákat okoznak.

Ilyen károk bekövetkezése esetén a kormány egyedi intézkedésekkel próbált a bajba jutott termelőkön segíteni, ami ilyen célú előirányzatok hiányában csak más források átcsoportosításával volt megoldható. A javaslat szerint ezen a helyzeten változtatni kell, és olyan integrált kárenyhítési, kockázatviselési rendszert kell működtetni, amelynek finanszírozásában az állam, illetve a termelők egyaránt részt vesznek, esetleg bevonva a biztosítótársaságokat is.

A koncepcióba foglalt elvek szerint a rendszer biztosításidíj-támogatást, illetve a nem biztosítható, katasztrófajellegű elemi károk esetében kompenzációs támogatást biztosítana, amelynek forrását a jelzettek szerint a közösen létrehozandó kockázati alap, vagyis katasztrófaalap biztosítaná. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu