DR. MIKES ÉVA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jauernik képviselőtársam által elmondottakhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy kíváncsian várjuk a pontosított javaslatot. Ha az megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket az imént elmondtam, akkor azt gondolom, mindenképpen támogatható lenne, hiszen annak, hogy egyáltalában megfontoljuk, ezt a kétharmados törvénymódosítást tudjuk-e támogatni, nyilvánvalóan vannak olyanfajta előfeltételei, amelyektől nehéz eltekinteni; ez például egy ilyen előfeltétel.
Abban a körben, hogy kik azok, akik megkaphatják a vagyonkezelői jogot, szeretném azért arra felhívni a figyelmet, hogy egy olyan módosító indítvány is előttünk fekszik, amelyik az önkormányzat vagy több önkormányzat, illetve kisebbségi önkormányzat által többségi részesedéssel létrehozottö szöveget úgy kívánja módosítani, hogy többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságö. Ezt a módosító indítványt a kormány nem támogatja. Azért hívom fel erre a figyelmet, mert azt gondolom, a vagyonkezelői jog tekintetében az a lényeges, hogy milyen tulajdoni struktúrában van a cég abban a pillanatban, amikor a vagyonkezelési jogot esetleg megkapja, illetve abban az időszakban, amíg ezt a vagyonkezelői jogot birtokolja, és nem az a lényeges, hogy ki hozta létre a céget, illetve milyen tulajdonosi struktúrával jött létre. Meglepődtem azon, hogy a kormány ezt nem támogatja, hiszen azt gondolom, ez egy evidens és logikus gondolatmenet ebben a körben.
Még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra, amit már az előző hozzászólásomban említettem: ahhoz, hogy megfontoljuk e kétharmados törvény változtatásának a támogatását, mindenképpen elengedhetetlen feltételül kell szabnunk azt, hogy a közalapítványok vagyonkezelőként való bevonását ilyen szabályozás mellett nem tartjuk lehetségesnek és indokoltnak.
Szeretném még egyszer felhívni a figyelmet arra, hogy az Áht.-módosításnál az a rendelkezés, hogy a vagyon használatát, a hasznosítás jogát vagy a vagyonkezelés jogát, értékesítését átengedni, illetve elvégezni a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabály általi kivételekkel, nem tartjuk lehetségesnek, különösen úgy nem, hogy indokolt esetben ez zártkörű versenytárgyalás útján is megtörténhet. Tehát azt gondolom, ez két garanciális elem. Mindkét garanciális elemet nagyon pontosan végig kell gondolnunk.
Nyilvánvaló, ebben mintegy gyengébb a nyílt- vagy zártkörű versenytárgyalás kérdése, bár itt sem tartom indokoltnak ezt a kifejezést - elnézést az ilyen jellegű szóismétlésért -, hogy indokolt esetben zártkörű legyenö, hiszen ez olyan mértékben gumifogalom, amelyet az önkormányzati döntési körben nagyon nehéz befolyásolni, illetve pontosan figyelemmel kísérni.
Egyébként pedig azt gondolom, még olyan esetekben is, amikor indokoltnak fogadhatunk el egy olyan rendelkezést, hogy zártkörű pályázat kerüljön kiírásra, akkor sem káros vagy hátrányos nyílt pályázatot kiírni, hiszen abból senkinek semmifajta hátránya nem származhat, előnye azonban származhat a nagyobb számú javaslat és ajánlat esetében. Némi pluszmunka, de azt gondolom, ezt jogszabállyal kizárni mégiscsak furcsa lenne.
Visszatérve: a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályö, ha ez a szövegrész így marad a törvényben, akkor ez azt jelenti, hogy önkormányzati rendelettel is bármit ki lehet emelni ebből a körből. Ezt komoly garanciális elemnek tartom, nem gondolom, hogy ez így az önkormányzatok javát szolgálná.
Áttérve arra a rendelkezésre, amely a javaslat szerint a vagyonkezelés jogát átruházhatóvá tenné más önkormányzatra, illetve önkormányzatok társulására, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a más önkormányzat tekintetében ezt még értem is, hiszen ennek jellemző alapesete az, amikor települési önkormányzat megyei önkormányzatra átruház feladatot, és természetesen a feladat átadása után eddig sok esetben viták voltak a tekintetben, hogy az a vagyon, amely a működéshez szükséges, hogyan kövesse ennek az átruházott feladatnak a jogi sorsát. Ezt értem. Ugyanakkor a társulásoknál szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy komoly vitáink voltak, és az ellenérveimet fenn is tartom a térségek területi beosztásával, számával, székhelyével kapcsolatban. Azt gondolom, a következő években - teljesen függetlenül attól, ki kormányoz -, ezek olyan jogszabályok (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.), amelyekről be fog bizonyosodni, hogy hozzájuk kell nyúlni. Tehát megítélésünk szerint ezt mindenképpen érdemes lenne úgy végiggondolni, hogy a vagyonkezelési szerződésekkel ezek a rossz területi beosztások nehogy rögzüljenek. Ezt tehát megfontolásra javasolom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés