DR. SALAMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Négy hónapon át két szinten, szakértői és politikai szinten folytatott intenzív tárgyalások eredményeként született meg ez a törvényjavaslat. Az előterjesztője formailag a kormány, valójában azonban az említett tárgyalásokat lefolytató négy parlamenti párt a megalkotója. E négypárti egyeztetéseken ugyanis nemcsak a törvényjavaslat koncepciójáról, hanem a részletes normaszövegről is megállapodás született, amit a kormány változatlan formában terjesztett a tisztelt Ház elé.

Tárgyalásainkat mindvégig az egymás érveire történő odafigyelés, az ésszerű kompromisszumok keresése, illetve megkötése jellemezte. Azt gondolom, hogy enélkül nem jutottunk volna eredményre, márpedig ebben a törvényjavaslatban, mint erre már az előttem felszólalók utaltak is, évek óta megoldásra váró, korábban éles vitákat kiváltó, többször is holtpontra jutó, nehéz kérdések sorában sikerült közös akarattal megoldást találnunk. Egyeztetéseink során egyes problémákat illetően kölcsönösen meg tudtuk győzni egymást saját álláspontunkról. Voltak olyan kérdések, ahol vitáink eredményeként saját álláspontjainkhoz képest egy harmadik, mindannyiunk számára elfogadható megoldást sikerült találni, illetve kidolgozni. Végül voltak olyan problémakörök, melyekben nem tudtuk ugyan egymást érdemben meggyőzni, sem harmadik megoldást találni, de ezekben, e kérdéseket kompromisszumos csomagként kezelve, egy-egy kérdéskörben egymásnak kölcsönösen engedve sikerült megállapodásra jutni.

Amikor a törvényjavaslatot a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében támogatom, ezt abban a tudatban és meggyőződésben teszem, hogy bár az előterjesztés nem mindenben tökéletes, mégis több, már tovább nem halasztható kérdésben kölcsönös engedmények alapján álló és elfogadható megoldást tartalmaz, néhány tekintetben pedig kifejezett előrelépést jelent. Mindebből adódóan a mai vitának lesznek olyan elemei, melyek tekintetében az egyes frakciók hangot fognak adni különvéleményüknek, utalva arra, hogy az adott megoldást a kölcsönös engedmények szellemében tudták csak elfogadni - ilyen tartalommal szólalt fel az imént Wiener képviselő úr is -; és lesznek olyan kérdések, melyek tekintetében a felszólalók érdemi, tartalmi egyetértésről fognak beszélni. Magam úgy ítélem meg, hogy az utóbbi képezi a nagyobb részt, ugyanakkor a kölcsönös engedmények alapján álló kompromisszumos elemek igen jelentős problémákkal kapcsolatosak.

Tisztelt Ház! A kölcsönös engedmények alapján egy csomagban kezelve négy kérdés szabályozásának elfogadására került sor. Ezek rendezését az Alkotmánybíróság határozatai teszik külön is kötelességünkké. E csomag elemei: 1. a külképviseleteken történő szavazás biztosítása; 2. a médiakampánnyal kapcsolatos kérdések rendezése; 3. a határozatok közlésének problematikája; 4. az időközi választások időpontjának rendezése.

A külképviseleteken történő szavazással kapcsolatosan a mi álláspontunkat az képezte, hogy az ideiglenesen kipróbált, az időközi országgyűlési választásokon és az országos népszavazáson alkalmazott, eddig már sikerrel vizsgázott módszert fogadjuk el. Ennek kapcsán ragaszkodtunk a hagyományos szavazási módhoz. A számítógépes szavazás módszerét nem támogattuk, mert bár a fejlődés menete idővel perspektivikusan napirendre tűzheti ennek a megoldásnak a lehetőségét, ma még erre a feltételek nézetünk szerint nem érettek meg. A mintegy 8 millió választó többsége a szükséges számítógépes ismeretekkel és gyakorlattal még nem rendelkezik, ez pedig csökkentheti a választások tisztaságába vetett bizalmat. A számítógépes szavazási módszert külföldön is csak néhány országban alkalmazzák kísérleti jelleggel, és az ott előadódó problémák arról tanúskodnak, hogy ez a rendszer jelenleg az illetéktelen behatolástól, manipulációtól nem védhető meg biztonságosan. Mostani bevezetése pedig több milliárd forinttal terhelné meg a súlyos hiányokkal küszködő államháztartást. A levélben történő szavazást pedig, bár ez inkább elterjedtebb külföldön, mint a számítógépes, a megfelelő garanciák hiánya miatt vetettük el. Megint csak külföldi példák ismeretesek szavazócédulák eltűnéséről, illetve nem látunk biztonságos megoldást az esetleges postai késedelem elhárítására vagy annak elkerülésére, hogy a szavazólapok ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe. Bár a tárgyalópartnereink e kérdésekben más véleményen álltak, úgy, ahogy azt Wiener képviselő úr az imént mondotta, a kompromisszumos csomag keretében elfogadták az álláspontunkat.

E témakör kapcsán kell említést tennem arról, hogy a külföldön történő szavazás lehetőségét kiterjesztjük a konzulátusokon történő szavazás lehetőségére is. A szavazás és a választások tisztaságát szolgáló garanciális szabályokat kibővítjük. A pártok és a függetlenek képviselői, kizárólag saját költségükön, megfigyelőt állíthatnak a külképviseleten történő szavazás ellenőrzésére. Ez a garancia ellensúlyozza azt, hogy a külképviseleteken a szavazást nem a független szavazatszámláló bizottságok bonyolítják le. A választások titkosságát biztosítja, hogy a külképviseleteken leadott szavazatok felbontására megfelelő biztosítékok mellett, anonimizáltan kerül sor. Fontosnak tartjuk azt is, hogy a szavazás itt részletezett módját az utánunk következő Országgyűlésnek 2009 végéig meg kell erősítenie ahhoz, hogy ez a szabályozás majd véglegessé váljon. Ez azt teszi lehetővé, hogy a jövő évi országgyűlési választások tapasztalatait úgy kamatoztathassuk, hogy mindegyik parlamenti politikai párt azonos pozícióban tárgyalhasson majd e kérdésekről azok jövőbeni újragondolása során.

A külföldön történő szavazás általunk szorgalmazott módja elfogadásának ellentételeként a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elfogadta a másik három pártnak a médiakampánnyal kapcsolatos jogorvoslati javaslatát, mely elfogadását tárgyalópartnereink a megegyezés feltételéül szabták. E megoldással kapcsolatosan szakmai kifogásaink voltak, elsősorban abból adódóan, hogy a szabályozás alapján adott esetben nem lesz könnyű megállapítani az eljárni jogosult szervet, és az sem kizárt, hogy egyazon kampánysértés kapcsán különböző szintű bíróságok hozhatnak akár egymással ellentétes döntést is. Aggodalmainkat az egyeztetések során nem tudták eloszlatni, sőt a többi párt képviselői maguk is osztották felvetéseink indokoltságát. A szakértői szinten megkíséreltünk áthidaló megoldást keresni, ez azonban nem vezetett eredményre. Miután a másik három frakció ragaszkodott a kérdés mostani rendezéséhez, és ezt a megállapodás feltételéül is szabták, a magunk részéről a megegyezés érdekében e javaslattal együtt is elfogadjuk és megszavazzuk a törvényjavaslatot, bár az említett problémákból adódó esetleges komplikációk miatti politikai felelősséget eleve elhárítjuk magunktól.

(10.10)

A kompromisszum jegyében elfogadjuk a határozatok közlésével kapcsolatos kormányelképzelést is. Ebben igen fontosnak ítéljük, hogy partnereink elfogadták azt az általunk javasolt megoldást, hogy a határozat közlésének módját a kérelmező a törvény keretei között maga határozhassa meg. Az időközi választás időpontját illetően - melyet a külképviseleti szavazás módjától függőnek tekintettünk - elfogadtuk azt a javaslatot, hogy a választásra a mandátum megüresedését követő négy hónapon belüli időpontban kerüljön sor.

Tisztelt Ház! Rendkívül kreatív volt a négypárti egyeztetés a jogorvoslati szabályozás tekintetében. A most hatályos eljárási törvény a jogorvoslati rendszert illetően túlzottan bonyolult szabályozást tartalmaz, amelynek valóban indokolt a felülvizsgálata. A törvényjavaslat új megoldása választási formánként külön-külön, áttekinthető módon szabályozza a jogorvoslat rendjét, annak egyes elemeire új, de jogászi szempontból karakteresebb terminológiát - Wiener képviselő úr itt részletesen elő is adta ezek elnevezését - alakítottunk ki.

Kifejezett pozitívumként értékeljük, hogy a törvényjavaslat biztosítja a szavazatok újraszámlálásának lehetőségét. Egyfelől a szabályozás eleve a kétszeres szavazatszámlálás rendjét intézményesíti. A javasolt rendelkezések értelmében - mint azt hallottuk - a szavazatokat kétszer kell megszámolni, és eredményeltérés esetén azt mindannyiszor meg kell ismételni, amíg két azonos eredményt nem kapunk. Ezen túlmenően is biztosít a javaslat lehetőséget a szavazatok újraszámlálására fellebbezés eredményeként, amennyiben a fellebbezés elbírálásához ez szükségesnek látszik, feltéve, hogy van matematikai lehetőség a választás eredményének a megváltoztatására. A jogorvoslati rend újraszabályozásával elébe mentünk az Alkotmánybíróság néhány nappal ezelőtt meghozott, jogorvoslati rendszert érintő döntésének is, mivel a törvényjavaslat a kifogásolt hiányosságot már eleve orvosolja.

Végül megemlítem, hogy a törvényjavaslat a jövőben nem teszi lehetővé a névjegyzék lakcímváltozásra hivatkozással történő megváltoztatását az első fordulót követően. Ezzel kizárja annak lehetőségét, hogy az első forduló utáni célzatos lakcímváltoztatással valaki szavazatával két választókerület eredményét is befolyásolhassa.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat az országgyűlési képviselők választásán túlmenően még más választási, illetve szavazási szabályokat is érint. Így a külképviseleti szavazás szabályait adaptálja az európai parlamenti választásokra is, továbbá ésszerűsíti a helyi önkormányzati választásokkal, illetve a népszavazással kapcsolatos egyes szabályokat is. Ezen túlmenően is a törvényjavaslat több kisebb jelentőségű rendelkezést is tartalmaz, melyeket itt már nem kívánok részletezni, mivel úgy gondolom, mindazt, amit az általános vita keretében ezzel az előterjesztéssel kapcsolatban el kellett mondanunk, azt elmondottuk.

Végezetül szeretném örömünket kifejezni amiatt, hogy sikerült a vitatott kérdésekben a megoldásokat illetően megállapodásra, illetve egyetértésre jutnunk. Örülünk, hogy ennek a javaslatnak az előkészítését és kiformálását nem az erőfitogtatás, nem a konfrontáció, hanem az együttműködő, alkotó szándék kísérte. A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nevében a törvényjavaslatot támogatom és képviselőtársaimnak elfogadásra ajánlom.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu