DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem ismételt felszólalási lehetőséget, mert röviden szeretnék válaszolni két felszólalásban elhangzott egynéhány kérdésre; Fodor Gábor képviselő úr, illetőleg Dávid Ibolya felszólalására gondolok.
Fodor Gábor képviselő úr a szavazás módjának kérdése kapcsán egy kicsit - számomra úgy tűnt - nehezményezte, kifogásolta, bírálta azt a hozzáállását a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek, hogy a bizalmi szempontoknak és a választás tisztaságával kapcsolatos szempontoknak a tükrében nem volt rugalmas az elektronikus számítógépes szavazás elfogadásában. Ez egyébként valóban így van, ezt én vállalom.
Szabadjon legyen arra kitérnem, hogy az elektronikus vagy számítógépes szavazást - a vezérszónoki felszólalásomban is utaltam erre - mindössze néhány ország alkalmazza, kísérleti jelleggel. Van, ahol csak diák-önkormányzati választásokon kerül sor ilyen választási módra. Úgy gondolom, azt kell eldöntenünk, hogy akarunk-e mindenáron e kísérletet folytató néhány ország sorába lépni, és ennek érdekében lemondani a választás tisztaságával kapcsolatos biztonsági szempontokról. Melyik érdek a fontosabb?
Mi úgy gondoljuk, hogy a választások tisztasága, az ezzel kapcsolatos garanciák abszolút kidolgozottsága és zártsága mindennél előbbre való dolog. Biztos el fog jönni az az idő, amikor az egész világon elterjedtté válik a számítógépes technika, biztos el fog jönni az az idő, amikor a magyar választópolgárok az írás-olvasás szintjén fogják kivétel nélkül tudni használni a számítógépes eszközöket. Akkor, ha ez elkövetkezik - azt gondolom, eljön majd ez az idő -, meglesznek azok a zárt, egyértelmű garanciális szabályok, amelyek mellett nyugodtan bevezethetjük majd ezt a rendszert. Mert, még egyszer mondom, a korábbi felszólalásomban is utaltam erre, abban a néhány országban, ahol kísérleti jelleggel alkalmazzák ezt a számítógépes szavazási módszert, felmerültek problémák. Ezeket ismerjük a sajtóból, eljutottak hozzánk.
Nagyon röviden általában a garanciák kérdéséről is; mert mintha úgy érezném néha, hogy szemrehányást kapunk azért, hogy garanciákhoz minuciózusan, nagyon határozottan és állhatatosan ragaszkodunk - bár Lezsák képviselő úr felszólalása után az embernek az az érzése is támadhat, hogy talán nem eléggé. A képviselő úr felszólalása azért arra utal, hogy itt eléggé szélesen szóródnak a vélemények; lám, vannak olyanok is, akik számára ez a garanciarendszer sem tökéletesen elég, amit mi igyekeztünk megteremteni.
Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a választások tisztaságát nem lehet egyszerűen puszta bizalomra alapítani, hanem csakis törvénybe foglalt korrekt garanciákkal lehet biztosítani. Ez tértől és időtől független igazság. Nagyon kérem, senki ne érezze úgy, hogy ezen garanciák biztosításának az igénye feltétlenül nekünk, feltétlenül a jelennek szól. Csak zárójelbe teszem azokat a problémákat, amik a 2002-es választás kapcsán felmerültek, mert nem erről akarok beszélni, nem akarom a vitát ilyen aktuálpolitikai felhangokkal, hogy úgy mondjam, elrontani.
A magyar politikatörténetből jól ismert az 1947-es kékcédulás választás. Amíg Magyarország lesz, addig ennek a tanulságait soha nem szabad szem elől veszteni. Olyan törvényt akarunk, ami évtizedek múlva is majd meg fogja szabni - amikor mi már nem is leszünk, nemhogy képviselők nem leszünk, hanem nem is leszünk életben - a választások tisztaságának a garanciáit. Ilyen kitekintésben kell ezt a kérdést egyáltalán elméletileg megközelíteni.
Nagyon örülök, hogy az újraszámlálást intézményesítettük - nagyon fontos dolog. Már csak azért is, mert ilyen szabályozás mellett a jövőben nem merülhet fel az a kérdés, hogy a szavazatok számlálásával valami gond és probléma van. Olyan rendszert alakítottunk ki ebben a törvényben végre, ahol ez egyszerűen kérdésként, problémaként nem merülhet fel. A választópolgároknak a választások tisztaságába és korrektségébe vetett bizalmát is biztosítja, ami önmagában is egy nagyon fontos dolog és nagyon fontos követelmény.
Dávid Ibolya felszólalásában egy mozzanatra kitért, ugyanis valóban ebbe a törvényjavaslatba beépül a Magyar Demokrata Fórumnak egy korábbi felvetése. Egyébként érdekes módon ez is a garanciákkal függ össze, tehát az ő felszólalása áttételesen erősíti mindazt, amit én mondtam; nevezetesen, hogy a szavazóhelyiségekben milyen adattovábbításra alkalmas eszközök jelenhetnek meg. Való igaz, hogy ez nem új keletű gondolat, és a Magyar Demokrata Fórum már korábban is felvetette.
Az is igaz, amit mondott a képviselő asszony, hogy korábban egy módosító javaslattal a Fidesz zárkózott el ettől. Miért? Mert nem volt a kérdés számos más kérdéssel együtt normálisan, négypárti úton leegyeztetve, és nem tudtuk tisztázni az ezzel kapcsolatos problémákat.
Azt is elmondom - bár ez egy részkérdés, de ha már fölmerült, és arról beszéltünk, hogy mit miért fogadunk el vagy utasítunk el, vagy változtatjuk meg a véleményünket, akkor talán érdekes lehet ez a történet -, hogy miről folyt a vita itt, ebben a négypárti egyeztetési folyamatban szakértői, politikai szinten. Nem láttuk azt tisztán, hogy hogyan tart a szavazatszámláló bizottság kapcsolatot a külvilággal, ha elfogadjuk az MDF javaslatát. Aztán tisztázódott, hogy természetesen ez nem vonatkozik a választási irodák jelen lévő technikai eszköztárára, viszont az a bizottságnak mint testületnek a kontrollálása alatt áll.
Ezt meg kellett beszélni, tisztázni kellett, és amikor ezek az érvek elhangzottak, akkor megnyugodtunk a Fidesz-delegációban, és azt mondtuk: rendben van, ezt a garanciát így most már jónak érezzük, nem látjuk azt, hogy idézőjelben a mosóvízzel együtt a csecsemő is ki lenne dobva az ablakon. (Sic!) Hiszen abban a helyzetben, ha például adódik egy haláleset - sajnos ilyen előfordult - a szavazókörben, hogy történik a kapcsolattartás? Nem láttuk világosan, hogy nem áll-e útjába ez a szabály. Most már látjuk, hogy nem áll az útjába, megváltoztattuk a véleményünket. Ez például olyan kérdések körébe tartozott, amiről azt mondtam a Fidesz álláspontját ismertető korábbi felszólalásomban, hogy meghallgatva egymás érveit elfogadtuk egymás álláspontját.
(11.00)
A tanulság tehát talán az, mennyire fontos, hogy időt adjunk az adott kérdések részletes kivitatására és áttekintésére. Ez a négypárti egyeztetés négy hónapon keresztül, hetente politikai és szakértői szinten, szünet nélkül és folyamatosan valóban alkalmas volt ezeknek a kérdéseknek a tisztázására.
Befejezésül a kampányfinanszírozásról. Azért térek ki erre, mert erről a Fidesz álláspontját bemutató összefoglaló felszólalásomban nem beszéltem. Természetesen mi is azon az állásponton vagyunk, amit a Szocialista Párt nevében Wiener képviselő úr, illetve az SZDSZ nevében Fodor képviselő úr megfogalmazott, jelesül valóban nagyon fontos kérdésről van szó, valóban kell ebben a kérdésben folytatni a tárgyalást, és ki kell alakítani a megfelelő szabályozási rendszert, azonban - miként ezt az általam említett kormánypárti képviselőtársaim korábban elmondták - ennek a kérdésnek az idekapcsolása megakadályozta volna ennek a törvénynek a tavaszi ülésszakban való - persze már a rendkívüli ülésszakban vagyunk -, a nyári szünet előtti elfogadását. Márpedig nagyon fontosnak ítéltük, hogy amiben megegyezésre jutunk, arról a törvény szülessék meg. Természetesen mi is úgy ítéljük meg, hogy az adott kérdésben fontos az egyeztetések folytatása és lehetőség szerint a mihamarabbi megfelelő rendezés kialakítása.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés