JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Nagy lelki nyugalommal hallgattam a mai napi parlamenti vitát, hiszen egy olyan előterjesztést tárgyal a tisztelt Ház, amelyben némely pártoknak többévi munkája van, az ügyesebbeknek vagy hatékonyabbaknak, mondhatjuk, négy-öt havi munkája van. De egy dolog biztos: az általában itt hozzászólókkal együtt ez év februárjától gyakorlatilag minden héten a Belügyminisztérium részéről az Országos Választási Iroda vezetőjével nekem volt az a kitüntető szerencsém, hogy végigélvezhettem ennek a tárgyalássorozatnak a menetét, és ennek most éppen tárgyaljuk a gyümölcseit.
Úgy gondolom, hogy minden párt a maga tapasztalatából tanul, és ezek a tapasztalatok természetesen vonatkoznak azokra is, akik most éppen pártonkívüliek, tehát vagy két párt köziek, vagy bekerülésükkor még volt vagy lett volna lehetőségük egy négypártiba a véleményükkel beszállni, de függetlenné válásukkal ez a lehetőségük megszűnt. De a magyar parlamentben a politikai pártok azok, amelyek megjelenítik a politikai akaratot, ezért nincsen mód arra, hogy pártok által folytatott konzultációra nem pártok képviselőjét meghívjuk. Nekik az a lehetőség adatik meg - ez igaz valamennyi független országgyűlési képviselőre -, hogy itt a vitában elmondhatja a véleményét, illetve a közösen kialakított egyezség formájában az asztalunkon heverő javaslathoz módosító indítványokat nyújthatnak be. Ha a módosító indítványaik megnyerik a politikai pártok képviselőinek legalább kétharmadát, akkor ők is részesei lehetnek annak a közös sikernek, ami majd az elfogadással törvénnyé válik, ha pedig nem, akkor arra a sorsra jutnak, amit a legszebb magyar szóval csak ötletnek lehet nevezni.
Vagyis úgy gondolom, hogy hála istennek, a mai napon valamennyi parlamenti párt kinyilvánította azt a szándékát, hogy a közösen kialakított javaslatot támogatja, és az elfogadás biztosított, megtörténik. Ezt ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek. Természetesen formálisan van mód arra, hogy módosító indítványt nyújtsanak be, ugyanakkor a pártok arra is tettek vállalást, hogy még a nyári szünet előtt ez a törvény elfogadásra kerül. Tehát arra számítok, hogy nem nagy számú módosító indítvány érkezik hozzánk.
A mai napon két olyan témával foglalkoztunk itt részletesen, amely furcsa mód nincs benne a javaslatban, talán ezért is foglalkoztunk vele részletesen. Az egyik ilyen az elektronikus szavazás kérdésköre, a másik pedig a kampányfinanszírozás kérdésköre. Ebben alakult ki egy kis vita, és ez a vita azért alakulhatott ki, mert a parlament plenáris ülését arra kívánták felhasználni a politikai pártok képviselői, hogy ebben a kérdésben a saját álláspontjukat pró vagy kontra elmondják, és megismertessék a közvéleménnyel. Így a karzaton ülők és a tévé vagy rádió nyilvánossága előtt munkánkat figyelemmel kísérők érzékelhették, hogy na, ezek azok a kérdések, amelyekben nincsen megegyezés, így nincs benne a törvényjavaslatban sem.
Ugyanakkor úgy hiszem, hogy a parlamenti vita kulturált és korrekt mederben folyt, talán egyetlenegy mondással, amit Dávid Ibolya úgy fogalmazott, hogy ez egy összekacsintós politika. Biztosan úgy értette, hogy rajta kívül mindenki összekacsint ebben az ügyben. De úgy gondolom a kormány részéről, hogy a politikai pártok ebben a kérdésben sem kacsintanak össze. Arra kellett törekednünk a Belügyminisztérium képviseletében, hogy azokat a kérdéseket hozzuk a parlament elé, amelyekben sikerült megállapodni. Kérem, ezekben sikerült megállapodni. Sok olyan kérdés van - az eredeti kérdéskörből is mintegy húsz -, amit idehozhattunk volna, de nem sikerült benne megállapodni, nincsen esély arra, hogy elfogadjuk, így természetesen csak a közmegelégedéssel elfogadásra javasolt javaslataink vannak itt az asztalon.
Úgy hiszem, hogy amikor kétharmados törvényt különben ilyen belpolitikai környezetben tárgyal a magyar parlament, akkor általános érvénnyel elmondhatjuk azt, hogy a teljeskörűség luxusa nem adatik meg, de az alkotmányosság igénye és a jobbítás szándéka mindenképpen.
Nagyon bízom benne, hogy ezen gondolatok jegyében ezt a törvényjavaslatot mielőbb elfogadja a parlament.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés