KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság is tegnap tárgyalta a most tárgyalandó törvényjavaslatot, és a bizottság többsége támogatta. Annál is inkább támogathatta ezt a javaslatot, mert alapvetően úgy, ahogy azt az indokolásban a képviselők bemutatták nekünk, a forrásmegosztás a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok között alapvetően nem fog megváltozni. Talán ennek is tudható be, hogy igazi ellenvetés az ellenzék részéről sem hangzott el a bizottsági ülésen. A fővárosi képviselők nyújtották be ugyan a javaslatot, de nemcsak az ő érdekük, hogy a forrásmegosztás kiszámítható, rendezett legyen s a szükséges korrekciók kellő időben elvégezhetők legyenek.

Magam agglomerációs képviselőként, költségvetési bizottsági tagként a vitában arra hívtam fel a figyelmet, hogy például az agglomerációs településeknek is érdeke az, hogy különösebb viták nélkül kerüljön sor a forrásmegosztás elvégzésére. Ez nem volt mindig így. Tudjuk nagyon jól, 2003 előtt nagyon komoly viták övezték az önkormányzatok, a kerületi önkormányzatok és a főváros között a forrásmegosztás kialakítását, és 2003 egy új helyzetet teremtett, amikor elfogadásra került a most módosításra javasolt törvényjavaslat a főváros és a kerületek között.

(Az elnöki széket Mandur László, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A költségvetési vitában úgy ítéltük meg, hogy az útmutatók eljuttatására, illetve visszajuttatására, a korrekciós útmutatók és azok visszajuttatására szabott határidők jól illeszkednek az önkormányzati működéshez. A fővárostól a kerületi önkormányzatokhoz október 31-éig, a korrekciónak április 15-éig kell eljutni, míg a kerületi önkormányzatoknak november 30-áig és május 5-éig kell visszajuttatni a fővároshoz a kitöltött útmutatókat. Ez a törvényjavaslat most kezeli az úgymond átmeneti, 2005-ös esztendőt is, amikor is a korrekciót augusztus 15-éig kell megtenni.

A bizottság többsége úgy vélekedett, hogy támogatja azt az eljárást, amit a javaslat a határérték-megállapításokkal összefüggésben alakított ki. A kiszámíthatóságot erősíti az a rendelkezés, amely a főváros és a kerületi önkormányzatok részesedési arányának a változását szabályozza újra, ahogy itt a vitában ez már elő is került, tehát 10 százalékos növekedés, illetve 5 százalékos csökkentés lesz a mértékadó részesedésiarány-változás. Úgy ítéltük meg a bizottságban, hogy a határidők újraszabályozása mindenképpen kedvező az önkormányzatok, a kerületi önkormányzatok számára, mert a véleményezésük kialakítására több idő áll ily módon rendelkezésre.

Összességében a költségvetési bizottság általános vitára alkalmasnak minősítette a fővárosi képviselők által benyújtott törvényjavaslatot, és azt az igényt fogalmazta meg, hogy kívánatos lenne, ha a lehető leggyorsabban elfogadásra kerülne itt a Házban, az Országgyűlésben. Erre jó reményt ad az, még egyszer mondom, hogy a költségvetési bizottságban igazából az ellenzék sem fogalmazott meg komolyabb kifogásokat ezzel a törvényjavaslattal szemben.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu