DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Jauernik úr válaszát is köszönöm, ami a gépjárműadó ügyével kapcsolatos volt. Az ilyen konstruktív megbeszélések viszik előrébb a megegyezést. Azt is köszönöm, hogy őszintén elmondta, hogy még nincs döntés ebben a kérdésben.
Ha már viszont a finanszírozásnál tartunk, akkor a 11. ponthoz szeretnék hozzászólni, amelyben azt javasolom, hogy a helyi önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának felső határa ne a korrigált saját bevétel legyen, hanem annak kétszerese. Bízzunk annyira az önkormányzatokban, hitelképességükben, gazdálkodásukban, hogy miután forrásra van szükség, pluszforrás bevonására van szükség, ezt tehessék a korrigált bevételeik kétszeresének erejéig. Nem vállalunk nagy rizikót, viszont segítjük ténylegesen az önkormányzatokat fejlesztéseikben, beruházásaikban és a feladatok ellátásában, ha megemeljük a kötelezettségvállalás határát - nem nagyon, csak a duplájára.
Itt is szeretném figyelmeztetni a tisztelt Házat arra, hogy erre azért is szükség van, mert az önkormányzatok jelentős része már ma is jelentősen eladósodott, sőt 80-90 százalékig eladósodott önkormányzatok tömegével találkozunk az országban. Ha ők csak azt a plusz 10-15 százalékot vehetik már igénybe, édeskevés lesz ahhoz, hogy valamit is fejlesztésre, a szolgáltatások színvonalának emelésére tudjanak fordítani.
Szeretnék áttérni a 16. és 18. pontokban foglalt javaslatokra. Ezt nagyon egyszerűen annyiban lehet jellemezni, hogy ez az úgynevezett gazdasági programmal kapcsolatos új előírások, illetve az öt év változtatása. Az önkormányzatok eddig is gazdasági programok mellett működtek, minden önkormányzat megválasztását és megalapozását követően felvázolja nemcsak a választási programjában, hanem azt követően le is fordítja ezt önkormányzati rendeletben és egyéb anyagaiban arra, hogy mit kíván a saját ciklusa négy évében elérni.
Itt most egy olyan javaslatot kapunk, amely azt mondja, hogy egy önkormányzatnak legyen lehetősége arra is, hogy esetleg a saját ciklusán túlmenően is meghatározza az önkormányzati mindenkori fejlesztések és beruházások irányát. Az a határozott véleményem, hogy azért van négyévente önkormányzati képviselői és testületi választás, azért választunk polgármestert, mert azt kívánjuk demokratikusan elérni, hogy a következő négy évben az általunk megválasztott önkormányzati vezetők irányítsák és vezessék a kerületet. Nem arra kapnak ők felhatalmazást, hogy esetleg 6-10 évre előre megmondják, hogy mit tegyenek majd az utódaik, hanem az a feladatuk, hogy a saját ciklusukban teljes mértékben ellássák a feladatukat.
Éppen ezért az a javaslat lényege, hogy ne terjeszkedjen túl a gazdasági program négy éven, ne legyen hosszabb futamideje. Ne kelljen azt felülvizsgálni, ne kelljen magyarázni a magyarázhatatlant, hogy miért kíván egy új önkormányzati testület esetleg máshová prioritásokat biztosítani, és miért teszi máshová a hangsúlyt. Ez politikai kérdés, és mi most maradjunk az önkormányzatiságnál. Éppen ezért azt is szeretném kérni, hogy gondolja végig a törvényjavaslatot tevő, hogy javítsunk is a törvény szövegén, érthetőbbé is tegyük. Ugyanis a jelenlegi törvényszöveg a gazdasági programmal kapcsolatosan a következőket mondja: A gazdasági program az a helyi közösség együttműködésén alapuló stratégiai program, amely ö s a többi.
Kérem szépen, javaslom, hogy töröljük a törvény szövegéből ezt a helyi közösség együttműködésén alapulóö, teljesen homályos fogalmat. Az önkormányzati törvénybe nem kellenek ilyen értelmezhetetlen, illetve mindent magukba foglaló, homályos, érthetetlen, magyartalan kifejezések, mint hogy együttműködésen alapuló és stratégiai program. Ez a jogszabályi hely, az Ötv. 91. § (6) bekezdése nem mond mást, mint hogy a gazdaság program egy stratégiai program. Hát kérem, ez fából vaskarika!
Úgyhogy azt javaslom, hogy írjuk ki, fejtsük ki, hogy a gazdasági program az önkormányzati vagyon gyarapításának, ésszerű befektetésének általános terve. Így hívják magyar nyelven a stratégiai programot. Az, kérem szépen, egy általános terv, amit a képviselő-testület hagy jóvá.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés