PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek. Egy fontos dolog van: mégpedig az, hogy ez a javaslat, amiről annak idején, jó néhány hónappal ezelőtt itt, a tisztelt Ház falain belül is vitatkoztunk, és például a Szabad Demokraták Szövetsége támogatta, ez a képernyőérintős szavazás lett volna, és csak a nagykövetségeken belül működött volna. Sajnos a négy parlamenti párt ezt a technikai módszert nem tudta annak idején elfogadni, aztán az utolsó pillanatban fogadtunk el egy másik lehetőséget annak érdekében, hogy akik a szavazás napján külföldön tartózkodnak vagy külföldön dolgoznak, tudjanak szavazni.
Tehát elismerem, amit képviselőtársam is mondott az előbb, hogy az a vízió, hogy persze majd otthonról is lehessen szavazni, nagyon messze van még a társadalom számára, de ez a másik variáció, hogy a nagykövetségeken képernyőérintős szavazógép segítségével lehessen szavazni, teljesen védett rendszer lett volna, és úgy hiszem, hogy bár beruházásként elég sok pénzbe került volna, de két-három választás alatt megtérült volna ez a beruházás.
Köszönöm figyelmüket.
(11.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés