DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszterelnök Úr! De szép is lett volna, ha ezeket a szavakat az ön elődjétől, Medgyessy Pétertől 2002-ben, a kormányalakulást követően hallhattuk volna (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.), hogy kiszámíthatók legyenek az adók, és önök ezzel kapcsolatos döntéseket hoztak volna; és ha az önök lépéseit az a szándék vezérelte volna, amit ön az utolsó mondatában megfogalmazott, hogy több pénz maradjon az embereknél, ugyanis az elmúlt három év pont ennek az ellenkezőjéről tanúskodott. (Zaj és felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Ne vicceljél már! - Az elnök csenget.) Önök 33-szor emeltek adókat, és 6 új adót vezettek be. Önök a tavalyi esztendőben és az idei esztendőben is több mint 500 milliárd forintot vettek ki az adófizetők zsebéből. (Zaj, felzúdulás az MSZP soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Tényeket! Tényeket, frakcióvezető úr!) Ez a valóság, miniszterelnök úr!

Miniszterelnök Úr! A hét végén azt mondta, hogy önök radikális vagy átfogóbb adócsökkentésre nem is készültek 2002-ben, tehát tulajdonképpen ez egy újítás, amit ön most itt bemutatott nekünk. Egy zárójeles megjegyzést hadd tegyek! Ez az ötéves tervezés, amivel ön próbálkozik, azt gondolom, egy kicsit merész gondolatkísérlet, ugyanis ön még tíz hónapig lesz ennek a köztársaságnak a miniszterelnöke. 2006 májusától egészen biztos, hogy nem Gyurcsány Ferencnek hívják a Magyar Köztársaság miniszterelnökét. (Felzúdulás, derültség az MSZP soraiban. - Derültség és taps a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Hadd utaljak csak a Szonda Ipsos legfrissebb mai adataira például, érdemes tanulmányozni őket, de mindegy. (Zaj, közbekiáltások mindkét oldalról.)

Forrás: parlament.hu