DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Ház! A XIV. kerületi ügyészség elrendelte a nyomozást a kerületi rendőrkapitányságon 154-2116/2005. szám alatt, a Btk. 177/A. §-a alapján meghatározott visszaélés személyes adattal vétsége miatt, mely során a Blikk újság főszerkesztőjét, újságíróját és a riportot adó személyt gyanúsítottként hallgatták ki a közelmúltban, és egyben rabosították is őket.

Az ügy lényege, hogy a Blikk napilap XI. évfolyam 2005. március 4-ei számában “Hiába tagad Arató, besúgó voltö című cikk elkészítéséhez az újság rendelkezésére bocsátott D. Attila olyan adatokat, dokumentumokat, amelyek Arató András lemezlovasnak, aki Gyurcsány Ferenc rendezvényein zenét szolgáltat, állambiztonsági szervekkel való kapcsolatára utalnak. A cikk a jelentések szövegéből idézett, illetve annak fényképfelvételét is közzétette.

Az ügyészség által elrendelt és a rendőrség által lefolytatott vizsgálat során az alapos gyanú szerint megállapítást nyert, hogy sem D. Attila, sem az újság főszerkesztője, sem a cikk írója nem szerezték be Arató András hozzájárulását személyes adataiknak a nyilvánosságra hozatalához. Ez a cselekmény bebizonyítottság esetén alkalmas a Btk. 177/A. § (1) bekezdésébe ütköző és a pont szerint minősülő visszaélés személyes adattal vétség megállapítására, és akár börtönbüntetéssel is büntethető.

Úgy látszik, ma Magyarországon csak a besúgókat védi a törvény, a megfigyelteket nem, és ehhez az ügyészség még segítséget is nyújt. Az, hogy a bukott rendszer politikai ügynökeinek a neve napvilágot lásson, közérdek, ezért nem lehet társadalomra veszélyes az, hogyha az ügynök nevét a társadalom megismeri. Magam ilyen ügyben büntethetőséget kizáró okot látok, ugyanis az ügynök adatainak a megismertetése nem lehet veszélyes a társadalomra. Megjegyzem, az úgynevezett 6-os kartonról, amit az újságban közzétettek, kihúzták a személyes adatokat, csak az maradt a cikkben, ami már más lexikonokban és szakkönyvekben megjelent.

Kérdezem a legfőbb ügyész urat, miért védi az ügyészség a besúgók jogait, és mit tesz a megfigyeltek jogainak megóvása érdekében. Mi védi az újságírókat, ha a kötelességüket teszik a nyilvánosság tájékoztatásával?

Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu