DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter: Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdés feltételét. Ebben az esztendőben a panellakások felújítására éppen 8 milliárd forintot irányzott elő a parlament, illetőleg a kormány egy döntése, éppen kétszer annyit, mint az elmúlt négy esztendőben erre a célra fordítottunk.

Annak érdekében, hogy ezt a forrást a lakosság, illetőleg az önkormányzatok fel tudják használni, hiszen ez egy partnerségi program, egyharmad részben az állam, egyharmad részben az önkormányzatok, egyharmad részben a lakosság járul hozzá, egy további intézkedést vezettünk be a száz lépés program keretében, ez az úgynevezett panel plusz program, amely segítségével az önkormányzatok, illetőleg a lakosság juthat kedvezményes kamatozással hitelhez. Szeretném azt is elmondani, hogy megfelelő szociális feltételek esetén - az önkormányzat jegyzőjének döntése alapján - a kamatok megfizetésétől el lehet tekinteni.

A másik fontos kérdés a panellakások esetében valóban az, hogy a fűtési költségeket tudjuk-e mérsékelni, hiszen manapság nagyon sok helyütt a technikai megoldások miatt csupán az ablak nyitásával és zárásával lehet ezt megoldani. A panelfelújítási program komplex program, abban is szerepel a gépészeti berendezések cseréje, de egy külön programot indítottunk egy egyszerűbb átalakítás támogatására, amelyben az egycsöves fűtési rendszer átalakítását szorgalmazzuk, támogatjuk kétcsöves rendszerré, a fűtésszabályozást, illetőleg a hőmennyiségmérést tesszük lehetővé és biztosítjuk. Ez szintén támogatás keretében történik. Ennek a pályázatnak az előkészítése és kiírása a közeljövőben történik meg.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu