DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Azt gondolom, hogy ezek az emberek, akik egy súlyos félrevezetés és egy súlyos bűncselekmény áldozatai lettek, valószínűleg a leginkább arra a tájékoztatásra várnak, hogy visszaszerezhetik-e a pénzüket, és ha igen, mikor. De én azt gondolom, hogy felelősen csak olyan kérdésekre lehet válaszolni, amelyekre biztonsággal tudunk ma választ adni, és én sajnos ezt a vágyott kérdést nem tudom megválaszolni, mert egyrészt vagyonjogi ügyekben kizárólag a felszámoló jogosult intézkedni, és erről érdemi tájékoztatást adni, másrészt pedig a nyomozást illetően a rendőrség tájékoztatása, amit egyébként ön is hiányol, rendszeresen megvan.

Hogy ez valójában tartalmában mennyire elégíti ki a kisbefektetőket és mennyire nem, ezt persze nehéz megítélni, de azért a tényszerűséghez hozzátartozik, hogy a legutóbb éppen májusban a sértettek képviseletében eljáró 20 fő kapott személyes tájékoztatást a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati főosztálya gazdaságvédelmi osztályvezetőjétől. Tehát én a rendőrségtől azt várom - és gondolom, hogy ez egybeesik az ön elvárásával is -, hogy ami a nyomozás érdekét nem veszélyezteti, azt folyamatosan hozzák a tudomásukra. A Belügyminisztérium nem fog ilyen tájékoztatást adni, hiszen a Belügyminisztérium és a mi szakembereink nem nyomoznak, a rendőrök azonban igen.

De a konkrét kérdésére, hogy a törvényes határidő mi: a nyomozás törvényes határideje 2005. október 15-e. Az ügyészség utasítására várhatóan szeptemberre készül el az új szakértői vélemény, és ennek a tartalmának és az ügy egészének ismeretében, hiszen addig is halad előre a nyomozás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket, és ha kell, ebben az időpillanatban több nyomozót állít rá erre az ügyre, hogy jobban haladjon; akkor ezt meg fogják tenni, hiszen ez valóban egy olyan, sok embert érintő súlyos bűncselekmény, amiben az iszonyú nagy papírhalom ellenére is gyorsabban kellene haladni, ezt én is így látom.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu