DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az adott javaslat parlamenti vitája kapcsán érdemi előterjesztésekről, érdemi vitákról és érdemi javaslatokról beszélhetünk, és köszönöm mindazoknak, akik hozzájárultak javaslataik megfogalmazásával az adóeljárás jobbá tételéhez.

Gyakorlatilag a 2006. és 2007. évtől kezdődően több olyan módosítás fogalmazódott meg ebben az elfogadandó javaslatban, amely érdemben módosítja az adózás rendjét Magyarországon. Így 2007-től megszűnik a munkáltatói adómegállapítás intézménye, ennek helyét az adóhatósági adómegállapítás lehetősége veszi át. 2007-től sok európai országban már bevált új jogintézményt is meghonosít a most elfogadandó javaslat, a feltételes adómegállapításhoz hasonló, a szokásos piaci ár megállapítására irányuló eljárást, ezzel is egyszerűsítve a későbbiek során az adózók gyakorlatát.

A kormány által támogatott módosító javaslatok közül kettőt-hármat szeretnék kiemelni mindössze, ezek közül is pedig elsősorban azt, amely részben az adatvédelmi szempontok szélesebb körű érvényesítését célozza, másrészt a vállalkozások likviditási helyzetének javítását szolgálja az általános forgalmi adó gyakoribb elszámolási lehetőségeinek a megteremtésével. Szeretnék a továbbiakban szólni arról a bizottsági indítványról, amely a feketemunkát érintően megszünteti a moratórium meghosszabbítását, hiszen ez nem volt a korábbi jogalkotói szándékok között föllelhető. Itt pontosítjuk a júniusban elfogadott másik indítványunkat. Szeretnék szólni arról is, hogy a forgalmi adó visszaigénylésében visszaáll július 1-jétől is az a rend, amely a vállalkozók számára a likviditást jobban fogja tudni biztosítani.

Végezetül szeretném kérni az Országgyűlést, hogy a kormány által támogatott módosító javaslatok elfogadásával alkossa meg a pénzügyminiszter által beterjesztett javaslat alapján azt a jogszabályt, amely biztosítani fogja az adózás rendjéről szóló törvény új feltételek szerinti jó működésének kereteit.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu