ELNÖK: Kérdezem Kolber István miniszter urat, kíván-e válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Nem.
Most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokat az ajánlás 1-7. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 324 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 6 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/16302. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 198 igen szavazattal, 125 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Az előterjesztő indítványozta a törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés 194 igen szavazattal, 131 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.
(17.50)
Soron következik a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/16018. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/16018/37. és 53. számokon kapták kézhez.
Először megadom a szót Lamperth Mónika belügyminiszter asszonynak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés