ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát az ajánlás 1. pontja alapján, amelyet az előterjesztő támogat. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 304 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. A döntéshozatal előtt megkérdezem, a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelentkező.)

Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/16150. számú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a határozati javaslatot 308 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pályakezdő fiatalok, az 50 év feletti munkanélküliek, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló 2004. évi CXXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/16396. számon, az egységes javaslatot pedig T/16396/32. számon kapták kézhez. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/16396. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: a törvényjavaslatot az Országgyűlés 188 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 115 tartózkodás mellett elfogadta.

Ha megengedik, átadom az elnöklést Világosi Gábor alelnök úrnak. Köszönöm szépen. (Taps.)

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu