KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az egyezmény a hágai nemzetközi magánjogi értekezlet keretében 1993-ban került kidolgozásra, azóta 62 ország csatlakozott az egyezményhez. A jogalkotásról szóló ’87-es törvény, valamint a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos eljárásról szóló ’82. évi 27. törvényerejű rendelet értelmében az egyezményt törvénnyel kell kihirdetni. Az egyezmény meghatározza a részes államok tekintetében a határokon átnyúló örökbefogadások során követendő együttműködési rendet, a nemzetközi örökbefogadásokkal szembeni követelményeket, az ilyen ügyekre irányadó eljárási követelményeket, az egyes államok által lebonyolított örökbefogadások elismerését és joghatásait.

Az egyezmény a nemzetközi örökbefogadások terén elsődlegesnek tekinti a gyermek érdekét, és megfelelően biztosítja védelmüket. Jelentős lépést jelent tehát a hágai egyezmény kihirdetése az örökbe fogadott gyermekek jogainak védelme tekintetében. Az örökbefogadást követően a gyermek sorsát figyelemmel kísérik, az örökbefogadás esetleges felbontása esetén egymást tájékoztatják a részes államok. Az egyezmény központi hatósági feladatait Magyarországon az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium fogja ellátni.

A nemzetközi örökbefogadási ügyekben a központi hatóságoknak kiemelt szerepük van. A központi hatóságok többek között információt szolgáltatnak az adott állam örökbefogadással kapcsolatos jogszabályairól, illetve egyéb általános információkat nyújtanak; többek között statisztikai információkat, formanyomtatványokat.

A központi hatóságok kötelesek megtenni akár közvetlenül, akár a közhivatalok segítségével minden szükséges intézkedést, hogy megakadályozzák az örökbefogadással kapcsolatban az anyagi vagy egyéb haszonszerzést, és elkerüljék az egyezmény célkitűzéseivel ellentétes gyakorlat kialakítását. Mindezeken felül az egyezmény még számos feladatot ír elő a központi hatóságok számára, így többek között az információk gyűjtését a gyermek és a leendő örökbe fogadó szülők helyzetéről, az örökbefogadással kapcsolatos tanácsadó és az örökbefogadás után segítséget nyújtó szolgálatok működésének támogatását.

A központi hatóságoknak minden szükséges intézkedést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a gyermek engedélyt kapjon a származási ország elhagyására, beléphessen a fogadó államba, és ott letelepedhessen. Az egyezmény az eddigi statisztikák fényében mintegy 100-120 gyermeket fog érinteni évente. Az egyezmény elfogadása semmiképpen sem növeli a külföldi örökbefogadások számát. Külföldre csak olyan gyermek adható, akinek hazájában nem sikerült örökbe fogadó szülőt találni, közülük sokan betegek, fogyatékkal élők, vagy olyan, rokoni szálak kötelezik és fűzik össze őket az örökbefogadóval. Nem is ez a cél természetesen, hanem egy átlátható együttműködési rendszer kialakítása, hiszen a szerződő államban meghozott jogerős határozatot a másik országban el kell ismerni, vagyis ott nem kell újra az örökbefogadási eljárást lefolytatni.

Kérem a tisztelt Házat, hogy az egyezmény kihirdetéséhez igenlő szavazatukat adják. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

(19.30)

Forrás: parlament.hu