CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Örülök, hogy teljes mértékben átírta a kérdését, mert amit írásban beadott, az oly mértékben hemzsegett a tévedésektől, hogy célszerű is volt korrigálni.

Köszönöm, hogy aggódik a megye, illetve a térség munkaerő-piaci helyzetéért, ezért örömmel tájékoztatom, hogy nemrégiben hirdettem ki annak a pályázatnak az eredményét, amit munkahelyteremtő céllal indítottunk, és mintegy 1700 új munkahelyet teremtett az országban.

Minden hónapban, amikor ilyen döntés elém kerül munkahelymegtartás érdekében, akkor a Békés megyei javaslatokat külön, kiemelten kezelve ítélem meg a támogatást, hiszen erre 2,5 milliárd forintot tettünk félre ebben az esztendőben, és 38 milliárd forint decentralizált pénzből is jócskán jutott Békés megyének azért, hogy a helyi feszültségeket kezelje.

De mindez kevés - pontosan tudom -, ezért az elmúlt év őszén a kormány külön döntést hozott a Békés megyei munkaerőpiac támogatása érdekében. Ehhez kapcsolódóan most szerdán a Munkaerő-piaci Alap elé terjesztek egy javaslatot, hogy a Munkaerő-piaci Alap forrásaiból 150 millió forinttal támogassuk a nehéz körülmények közé került emberek újraelhelyezkedését. Erre szakmai programot is kidolgoztunk. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács 200 millió forintot különített el erre a célra. A kettő együtt immáron 350 millió forint pluszforrás, ami a probléma megoldását kívánja elősegíteni.

Ugyanakkor ön is tudja, képviselő asszony, hogy a céggel a munkaügyi szervezet napi kapcsolatban van; és ön is tudja, hogy magáncégről van szó, a kormánynak ez esetben csak akkor van lehetősége a döntést befolyásolni… - sőt a döntést befolyásolni nincs módja, csak kezelni tudja a problémát, erre viszont fel vagyunk készülve.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu