DR. GÖNCZ KINGA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a kérdését, és örülök, hogy elmondta a képviselő úr is, hogy nagyon sok minden történt az utóbbi években, hónapokban az ifjúság érdekében. Valóban, én is így látom, hogy részben az Útravaló-program, az ösztöndíjprogram segít abban, hogy tanulni tudjanak a fiatalok. A szakképzési rendszer átalakítása pont azt a célt szolgálja, hogy piacképes képzettséggel kerüljenek ki a munkaerőpiacra.
A képviselő úr is említette a lakásprogramot, a Fészekrakó-programot, amely a lakáshoz jutásban nagyon lényeges, a családtámogatási rendszer átalakítását. Talán még egypárat érdemes megemlíteni, ami szerepel a száz lépés programjai között. Ilyen például az, hogy a fiatal nők a gyes mellett most már teljes állásban elmehetnek majd dolgozni. Ez azért nagyon fontos, hogy összeegyeztethető legyen család és munkahely, hogy valóban ne kelljen elveszíteniük hosszú időre az állásukat, ahova sokkal nehezebb a visszatérés.
Tárcánk egyik működése az, hogy koordinálja ezeket a tárcadöntéseket, működéseket, a másik az, hogy az ifjúsági területre nézve a jogszabályalkotás, a biztos jogszabályi háttér megteremtését segítse, illetve a költségvetési feltételeket megteremtse. Ehhez az ifjúsági törvénynek ez utóbbi a célja. Az ifjúsági törvénynek - aminek a tervezete elkészült, hamarosan kormány elé fog kerülni, már a társadalompolitikai kabinet tárgyalta és támogatta ennek a kormány elé kerülését - pontosan az a célja, hogy választ találjon olyan kérdésekre, amelyekre eddig nem találtunk. Az ifjúsági gyorsjelentés jelzi például, hogy a fiataloknak nagyon alacsony a közéleti aktivitása, szeretnénk ennek a jogszabályi hátterét megteremteni. Ugyanígy a létező ifjúsági ellátórendszernek szintén a jogszabályi hátterének a megteremtése a másik fontos célja. Önkormányzati szinten a részvétel, az ifjúság bevonása, részvétele a döntéshozatalban szintén része ennek a jogszabálytervezetnek, ami ősszel a parlament elé fog kerülni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés