GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! A számok alapján számomra is egyértelmű, hogy a kormányunk mindent megtett az elmúlt évek során azért, hogy a termelői csoportok, mind a szövetkezetek, mind a tészek és bészek megfelelően kialakuljanak. Néhány adatot szeretnék erre mondani.
Magyarországon most már, amint ön is említette, 110 alakult az elmúlt időszakban, és ahogy elmondtam, több mint 3 milliárd forintot fordítottunk ezek szervezeti megerősödésére. Ha az összeset, tehát a bészeket, a termelői csoportokat, termelői köröket ideveszem, akkor közel ezer ilyen új típusú, nemzeti támogatással létrejött szervezet működik, amelynek most már 60 ezer tagja van az országban. A tészek szervezettsége csak 15 százalékos, ez nagyon-nagyon kevés, és tovább kell lépnünk a következő időszakban, hiszen minden támogatási forma a zöldség-gyümölcs ágazatban csak rajtuk keresztül érkezhet az Európai Unióba.
Ezért még egyszer minden gazdálkodót arra szeretnék felszólítani, hogy ezeknek a tagjai legyenek, dolgozzanak együtt a közös célokért, mert csak így tudnak boldogulni. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés