BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Őszintén megmondom, az első felszólalását követően sajnálkozva figyeltem az ön egyéni küzdelmét, hiszen üres széksorok előtt kell ma részt vennie ezen a vitán: önt cserbenhagyta az MSZP frakciója éppúgy, mint az SZDSZ valamennyi képviselője. (Dr. Eörsi Mátyás belép az ülésterembe, és helyet foglal. - Varga Mihály: Eörsi Matyi itt van!) Külön köszöntöm Eörsi képviselő urat, aki most megérkezett egymagában. (Dr. Áder János: Megebédelt. - Közbeszólások.)

Sajnálom azért, mert tulajdonképpen ez a mai vitanap a gazdaságot érintő kérdésekről szól, ennek ellenére azok a válaszok, illetve a hozzászólásai, amelyeket eddig meghallgathattunk, nem igazán mutattak arra, hogy a tények birtokában és az adatok tiszteletben tartásával kíván ön ma itt a magyar gazdaság állapotáról beszélni. Engedje meg, hogy rögtön korrigáljam azt, amit az előzőekben mondott, egy téves adatot. Nem 800 ezer köztisztviselő dolgozik ma Magyarországon.

Körülbelül 100 ezer a köztisztviselők száma, a 700 ezer ember pedig közalkalmazott, akik az egészségügyben, az oktatásban, illetve a szociális szférában dolgoznak.

Vártam azt a mai hozzászólásában, hogy külön kitér arra a problémára, ami az egyik legégetőbb problémája ma a magyar társadalomnak, de egész biztos, hogy az embereket ez foglalkoztatja a legjobban, hogy vajon ha ma van munkám, holnap lesz-e még, és ha ma munkanélküli vagyok, vajon találok-e magamnak munkahelyet, találok-e magamnak állást.

Különböző számokat hallunk minden egyes megszólalásnál; akár a miniszterelnök úr beszél a munkahelyek teremtéséről, akár a munkaügyi miniszter, akár ön, akár a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára, újabb és újabb számokról hallunk: 200 ezertől 300 ezerig terjed az új munkahelyek száma. Ön ma délelőtt egy harmadikat mondott. Komolyan mondom, miniszter úr, ezeket a bűvészkedéseket a számokkal legfeljebb már csak Pataki Ferenc, a híres fejszámoló művész tudná követni, ha még élne. Mindenesetre az emberek azt érzik a saját bőrükön, hogy a helyzetük egyre bizonytalanabb és kiszámíthatatlanabb, hiszen a munkanélküliség - ahogy ez már elhangzott - folyamatosan nő: több mint 300 ezer ma a munkanélküliek száma.

Tegnap este egy napirend utáni felszólalásra reagálva az államtitkár úr, Dióssy Gábor egy hamis adattal próbált meg válaszolni. Azt állította ugyanis, hogy 26 ezerrel többen dolgoznak ma az országban, mint amikor átvették a kormányzást. Ha két számot kell ehhez összesen összehasonlítani, tisztelt miniszter úr, engedje meg, hogy ezt megosszam önnel, a KSH hivatalos adataiból idézek: 3 millió 868 ezer ember dolgozott 2002-ben, akkor, amikor az MSZP-SZDSZ-kormány átvette az ország irányítását. Ma összesen dolgozik 3 millió 886 ezer ember. A különbség 17-18 ezer fő. Ez messze nem elégíti ki azokat a várakozásokat, amelyeket a 400 ezer új munkahely megteremtésével ígértek az embereknek.

Nemcsak hogy alig növekszik a foglalkoztatottak száma, de a munkanélküliek száma is jóval magasabb: közel 74 ezer embernek veszett el az állása, szintén a munkahelye, amióta önök irányítják az országot. Erről ugyanígy nyilatkoztak azok a szakszervezeti vezetők, is, akik a foglalkoztatási bizottság ülésére meghívást kaptak, és oda el is jöttek. Akár az MSZOSZ vezetőjét idézhetem, akár az autonóm szakszervezet vezetőjét, mindegyik azt állapította meg, hogy az elmúlt években a foglalkoztatottság nem nőtt, és a jövedelmi szintek érdemi emelkedése sem…

Ezzel kapcsolatban néhány mondatot szeretnék ebből a jegyzőkönyvből, illetve az MSZOSZ írásban leadott véleményéből idézni, ha már egyszer a béreknél tartunk: “Nálunk egyértelműen jobban állnak a cseh és a lengyel bérek, de vásárlóerő-paritáson a szlovákok is megelőznek minket, és béreink csak a balti államokhoz képest magasabbak. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben termelékenységben mutatóink meghaladják az új tagországok átlagát, bérben történő lemaradásunk olyan mértékű, hogy mutatónk még az új tagországok átlagát sem éri el. Míg termelékenységben több mint 69 százalékban megközelítjük az Európai Unió átlagos szintjét, addig a magyar keresetek csak 22-41 százalékát teszi ki a hasonló uniós mutatónak, és a helyzet akkor sem jobb, ha a teljes bérköltséget hasonlítjuk össze.ö (Gyurcsány Ferenc az ülésterembe lép, és helyet foglal dr. Kóka János mellett. - Domokos László: Jön a segítség!)

Nos, ha ezekről a kérdésekről kíván a miniszter úr velünk szót váltani, akkor elvárjuk a választókkal együtt, hogy ezekre a kérdésekre szíveskedjék tényszerű és az adatokat hűen tükröző választ adni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu