DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Sajnálattal hallgatom, hogy néhányan átmentek személyeskedésbe. Orvosi végzettséggel, gazdasági miniszterként számomra nem esik nehezemre közgazdászokkal, szociológusokkal, bölcsészekkel, tanáremberekkel, de akár középfokú végzettségűekkel vagy orvosokkal sem vitáznom. (Közbeszólások a Fidesz soraiból, köztük Domokos László: De miről?) Én csodálnám, ha önöknek nehezükre esne vitázni velem gazdaságpolitikáról egy gazdasági vitanapon. Az meg, hogy velem foglalkoznak, az én hobbimmal, az számomra tulajdonképpen megtisztelő figyelem az ellenzék részéről, de nem hiszem, hogy ez lenne az önök gazdaságpolitikai mondandója.
Javasolom, térjünk vissza a tényekhez, a számokhoz, mert többedszer elmondom, ezért jöttünk ide. De előtte nézzük meg, próbáljunk meg eloszlatni egy félreértést! Önök folyamatosan arról beszélnek, hogy komoly társadalmi feszültségek vannak, komoly bajok vannak a társadalomban, a szociális ellátásban, az oktatásban, az egészségügyben, a családi pótlékokban, hogy a munkanélküliség egyes térségekben különösen nagy, hogy emberek élnek lényegesen az alatt a szint alatt, mint ahol méltósággal és biztonsággal élhetnének.
(12.00)
Ezek tényleg nagyon nagy bajok. Őszintén szólva, azt gondolom, hogy fiatalként a politikába lépve az egyik legfontosabb célkitűzésem az, hogy ezeket a hihetetlen társadalmi igazságtalanságokat próbáljuk meg megszüntetni. Amikor azt szoktam mondani, hogy örülök, hogy ennek a kormánynak a tagjává lehettem, amikor beindult a száz lépés program, és elkezdtünk tenni annak érdekében, hogy ezek ne így lehessenek - hiszen voluntarista, akaratvezérelt politika nem létezik, csak azért, mert kijelentjük, hogy mi azt szeretnénk, hogy ne legyen szegénység, ezért még nem csökken a szegénység. Csak azért, mert azt mondjuk, hogy szeretnénk, hogy ne legyen gyermekszegénység, csak ezért még nem csökken, hanem ehhez bizony családpolitikai intézkedésekre van szükség, szociális intézkedésekre van szükség. Tekintsünk már józanul ezekre a kérdésekre, még akkor is, hogy ha most alapvetően gazdaságpolitikai vitanapot tartunk itt.
Szólt képviselő úr az önkormányzatok vagyonfeléléséről, szólt az önkormányzatok hatékonytalan működéséről is. Ezek azok a problémák, ami miatt neki kell mennünk a közigazgatásnak, ami miatt neki kell mennünk az államigazgatás kérdéseinek, hogy megnézzük, hol lehet javítani. Én egyébként javasolnám nem a 800 ezer köztisztviselő nyakába varrni ezt a problémát, még akkor sem, hogy ha egyes részei többet keresnek, mint a versenyszférában. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) A struktúrával van a baj, azzal a struktúrával, tisztelt képviselő hölgyek és urak, amit önök - a politika egészéről beszélek most - az utóbbi 15 évben elfelejtettek megnyitni. Nyissuk most meg ezeket a kérdéseket, kezeljük külön a gazdaságpolitikától, de tárgyaljuk ezeket is.
Ugyanebbe a kategóriába tartozik a gyermekvédelmi támogatások kérdése, a gyermekszegénység ellen való fellépés, az oktatás. Ezek maguktól nem oldódnak meg, csak akkor, ha állami eszközökkel azon vagyunk, arra költjük az adófizetők pénzét, hogy jobban működjenek. Erre vállaltunk kötelezettséget a száz lépés programjában.
Frakcióvezető úr, én használtam (A mobiltelefonján beszélő dr. Áder Jánosnak.) - frakcióvezető úr éppen telefonál, de majd el fogom neki ismételni, hogy van egy jövedelemkalkulátor, a Pénzügyminisztérium honlapján nemrég jelent meg, a szociális ellátást, családi pótlékot, mindenfélét beszámol ide, megnézi az adózás változtatását, és beírtam ide az ön által említett adatokat. 88 ezer forintot kereső családfő, két gyermek, egyedül neveli - ha jól értettem - a két gyermekét (Dr. Áder János: Van egy felesége is!), nincsen a családban élő tartósan beteg, fogyatékos felnőttkorú, nincsen fogyatékos gyermek sem. A család összes jövedelme 2005-ös adózás szerint 263 320 forint, a 2006-os adózás szerint pedig 380 120 forint. Itt van a részletes megbontás, a családi pótlék összege 187 200 forint volt és 312 ezer forint lett, tehát a megtakarítás 124 800 forint.
Kérem, képviselő úr, amikor ezek a számok rendelkezésre állnak, és ha mond más adatokat, megmondja, hogy hány fogyatékosról legyen szó, hogyan modellezzük le, szívesen beütöm, és elmondom önnek az eredményt, de amikor ön azt mondja, hogy nem értek hozzá, akkor egyben valószínűleg azt is mondja, hogy ez a kalkulátor nem működik jól. Ha nem működik jól ez a kalkulátor, kérem, mondják meg, hogy hol közöl hibás adatokat, és ki fogjuk javítani. Akármerről nézik meg, nem lehet eltagadni azt, hogy 40 százalékot növeltünk az egy gyerekre jutó családtámogatás összegén, az önök kormányzati idejéhez képest. (Harrach Péter: Összekevered a családi pótlékkal! - Varga Mihály: Szégyen! - Dr. Áder János: Alapfogalmakkal nincs tisztában! - Harrach Péter: Majd utána megmagyarázom a különbséget!)
Ön egyébként azt mondta, hogy hátha majd kapok itt interneten egy-két jó adatot. Gondolom, hogy ezt próbálta szembeállítani a Varga Mihály által kiosztott adatokkal. Ne haragudjanak, de én nem gondolom azt, hogy a gazdaságpolitikai kultúra része lenne például az, hogy amikor a külföldiek magyarországi közvetlen tőkebefektetési állományait elemzik, akkor egymás mellé tesznek két számsort, csak az egyik, ha figyelmesen megnézik, négy évre vonatkozik, a másik két évre, és önök azt próbálják bizonygatni, hogy önök ugyanannyit vagy többet vontak be, mint mi. (Varga Mihály! Na ne!) Ne próbáljuk meg a statisztika adatait (Varga Mihály: Két dologról van szó!) ilyen módon tálalni, mert azt gondolom, hogy akkor nem felelünk meg azoknak az igényeknek, amelyek miatt ma idejöttünk.
Mádi képviselő úr felszólamlására: egy egészen érdekes kép rajzolódik ki bennem az önök politikájáról. Ami ma jól működik, ahol ma pozitív eredmények vannak, azok nyilvánvalóan a Fidesz pozitív döntéséből fakadó jó eredmények, ami meg rosszul működik, azt pedig mi rontottuk el. Ez egy nagyon veszélyes megközelítés. Gondoljuk csak tovább, önök hivatkoznak sikerekre a saját kormányzatukból, azok nyilvánvalóan akkor e szerint a narratíva szerint a Horn-kormány sikerei valójában, hiszen akkor született döntések talaján épültek, míg a rossz döntések nyilván a Fidesz - ne menjünk ebbe bele. Még egyszer mondom, frakcióvezető úr, képviselő hölgyek és urak, hogy számokról, tényekről beszélünk - és nem minősítések -, abból pedig nem nagyon állnak jól az önök oldalán. (Dr. Áder János: Ez hihetetlen! - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Szerény ember!)
Tállai képviselő úr szintén adókról beszél. Az úgy nem megy, hogy megnézek egy adótáblát, és megnézem, hogy hol történt járulékemelés, hol történt indexálás, hol csoportosítottunk át úgy adónemeket, hogy más úton szedünk be. Ilyen például az ökoadók rendszere, ahol azt mondjuk, hogy azok fizessék a környezetterhelési díjat, akik szennyezik a környezetet, és ne úgy általában mindenki. Ezekről megemlékezünk, az adócsökkenésről viszont nem. Bármilyen fájdalom belátni önöknek (Dr. Áder János: Hol volt adócsökkentés?), de lássák be, kérem, hogy az adócentralizáció mértéke az önök időszakához képest körülbelül a GDP 1 százalékával csökkent (Dr. Áder János: Ez nem igaz! Ez hazugság!), ez pedig azt jelenti, hogy évente körülbelül 200 milliárd forinttal többet hagyunk az emberek és a vállalkozások zsebében. Ez akkor is tény, hogyha önök megpróbálnak olyan adónemeket keresni, más, jelentősen csökkenő adónemek elhallgatásával (Dr. Áder János: Mi az, ami csökkent? Milyen adónem csökkent jelentősen? Hagyjuk már!), amelyek nőttek, vagy adott esetben nem csökkentettek.
Szintén tudnám Tállai képviselő úr figyelmébe ajánlani, hogyha a feltett kérdésére adott válaszomnál még bent lenne a parlamentben, hogy ezt a személyi jövedelemadó-kalkulátort használja. Egyébiránt szerettem volna neki válaszolni tételesen, hiszen tételes választ várt. El szerettem volna neki mondani, hogy a személyi jövedelemadó szintjei hogyan változtak. 2000-ben az összevont adóalap utáni adó 22 százalékos volt, 2005-ben 19 százalékos. A társasági adó effektív terhelése 2000-ben 11,1 százalékos volt, most 9,3 százalékos. De sorolhatnám például a kisvállalkozók terhelését is, ott némileg elfeledkeznek arról a körülményről, hogy bevezettük az egyszerűsített vállalkozói adót, ami az egyéni vállalkozók átlagos személyi jövedelemadó-terhelésének 25-28 százalékos szintjéről a teljes terhelést vitte le 15 százalékra.
De ugyanígy beszélhetnék a különféle helyi adók összetételéről, csak nincs rá módom, mert képviselő úr, aki feltette ezt a kérdést, már nem tartózkodik a teremben.
Szeretnék a gázárakkal kapcsolatos kérdésekre visszatérni. Amikor egy ország 70 százalékos nyersolajimport mellett (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Mit ígértetek?) egy 20-30-40 százalékos nemzetközi világpiaci nyersanyagár-változást, -emelkedést kénytelen elszenvedni, akkor két lehetősége van. Az egyik lehetőség (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hogy lemond!), hogy ezt egy az egyben engedi, hogy a piac fizesse ki, a fogyasztók, az emberek, a vállalkozók. A másik lehetőség - és ehhez a lehetőséghez nyúlunk félévente -, amikor nem engedjük rá a nyersanyagok áremelkedésének a költségeit a társadalomra. Nos, ez az az eszköz, amikor egyéb forrásokkal pótoljuk ezt az emelkedést, és nem engedjük, hogy többet fizessenek az emberek.
Emlékezzenek vissza, egyszerre beszélünk 60 dollár körüli Brend hordónkénti nyersolajárról, és egyszerre beszélünk arról, hogy július 1-jétől nem nő a lakosság földgázára. Ezt nyilvánvalóan csak úgy tudjuk megcsinálni, hogy kipótoljuk ezeket az összegeket. Tehát nem az a kérdés, hogy növeljük vagy nem növeljük a gázárakat, hanem az a kérdés, hogy megfogjuk-e, visszafogjuk-e a gázárak világpiaci árának emelkedését. (Dr. Áder János: És a választási ígéret hogyan szólt, miniszter úr?)
Herényi frakcióvezető úrnak adnám a választ, ha szintén a teremben tartózkodna. Ő azt mondta, hogy a gazdaság jó állapotban van, tehát hozzáláthatunk a nagy rendszerek átalakításához. Nosza, rajta, erről szól a száz lépés program (Tóth István: Száz tyúklépés!), és a száz lépés programon túli elkötelezettsége a kormánynak arra, hogy az egészségügyben, a foglalkoztatáspolitikában, a szociálpolitikában tegyünk rendet. Teremtsünk rendet azokban a struktúrákban, amelyekben a politika, köztük önök is, a korábbiakban elfelejtettek rendet teremteni!
Amikor a közalkalmazotti szféra bérszínvonaláról beszélnek, akkor nagyjából egyet tudok érteni. Nem jól van az, hogy itt egy bérfeszültség van, ezt ki kell egyenesíteni. De a legnagyobb tartalékot a közszféra hatékonyságában látom, mert még egyszer mondom: a tisztességesen dolgozó, a közszférában alkalmazott több mint 800 ezer embert ne vádoljuk azért, mert ők egy kicsit többet keresnek.
A reálbér és a gazdaság teljesítőképtelenségének összevetésénél álljunk meg egy pillanatra.
(12.10)
Herényi frakcióvezető úr azt mondja, hogy a reálbérek gyorsabban növekedtek, mint amit a gazdaság teljesítőképessége elviselt volna. Ez egy filozófiai alapkérdés és egy konfliktus. Konfliktus az ellenzék padsoraiban ismét, mert önök azt mondják, hogy nem emeljük eléggé a béreket, hogy nehéz megélni ilyen minimálbérekből, másik oldalról pedig felvetik, hogy bizony-bizony ez a gazdasági emelkedés, ez a gazdasági növekedés nem támaszthatna alá nagyobb béremelkedést. Akkor netán azt mondják, hogy igazunk van, és eltaláltuk az optimumot?
Filozófiai probléma is egyben, hiszen a kérdés az, hogy hová pozicionáljuk Magyarországot, hogy valóban a legolcsóbban termelő ország akarunk-e lenni, és valóban abból szeretnénk-e magunknak versenyelőnyt, hogy olcsó munkabérekkel operálunk. Vagy netán azt mondjuk, hogy mi emeljük a béreket, éljenek jobban az emberek, ezen a ponton is zárkózzunk föl Európához; így is lehessen értelmezni a konvergenciát, így váljon az Európai Unió a mindennapok részévé az emberek számára. Akkor a magas hozzáadott érték irányába kell mennünk, akkor vágjunk bele, növeljük a gazdaságot, növeljük a béreket, éljenek jobban az emberek, és legyünk versenyképesebbek! Ez a Gyurcsány-kormány stratégiája. Tessék mondani, mi az önöké?
A magyar vállalkozók részvételét vetette föl képviselő úr első körben, frakcióvezető úr, a befektetésösztönzésben. Itt hadd számoljak be nagyon komoly eredményekről. Egyrészt a befektetésösztönzésre fordított forrásokon belül a magyar vállalkozókhoz áramló pénzek egyre nőnek, másrészt viszont, ami még ennél is fontosabb, van egy olyan probléma, ami, gyanítom, szintén közös megoldást igényel. Osamo Suzuki úr, a hasonló nevű autógyár elnöke időről időre meglátogat, és azt mondja, hogy nem jó az, hogy ők Magyarországon kétévente duplázzák gyakorlatilag az autógyártásukat, nagyon sok embert foglalkoztatnak, fizetik az adókat, de a beépített, az autókba épített alkatrészeknek nagyon nagy részét Japánból kell hogy importálják. Ők szeretnének magyar kis- és középvállalkozókkal együtt dolgozni, termeljék meg ők ezeket az eszközöket, és aztán beépítik az autókba is.
Ez az a program, amit elindítottunk; egy olyan kis- és középvállalkozói beszállítói program, ahol az autógyártásban, a gépgyártásban, informatikában - és nem sorolom a többi gyorsan fejlődő ágazatot - megtaláljuk azokat a magyar beszállítókat, akik részt tudnak venni ebben a gazdasági növekedésben. És akkor teljesen mindegy, hogy milyen országból származik a befektető, hogy Japánból, Franciaországból vagy Amerikából jön, vagy esetleg magyar eredetű a befektetés. Magyar kis- és középvállalkozások tömegei járnak jól attól, hogy Magyarországon termelést, szolgáltatásokat indítanak (Dr. Fónagy János: Ki indította be a beszállítói Klasztert?), azzal együtt, hogy természetesen a foglalkoztatást növelik.
A változtatásnál frakcióvezető úr három tételre hívta föl a figyelmet. Azt mondta, hogy tőkehiány jellemzi a magyar vállalkozásokat. Igaza van, a magyar kis- és középvállalkozások szellemi tőkéből épültek, és most pénztőkére van szükségük. Ezért indítottuk el a sikeres Magyarországö hitel- és tőkeprogramot, ezért különítettünk el több mint 300 milliárd forintot hitel- és tőkeprogramokra, amelyek most már a kereskedelmi bankoknál a Magyar Fejlesztési Bank hátterével működnek, mennek ki, juttatják vállalkozók százait, ezreit hitelhez. Ezeknek a hiteleknek van egy közös jellemzőjük: olcsók, tehát kedvező kamattal férhetők hozzá, hosszú távúak, és a mögéjük adandó garancia olyan, ami miatt kis- és középvállalkozások is hozzájuthatnak.
Ugyanezt megcsináltuk tőkében, összevontunk nagyon sok olyan tőkeprogramot, amit sok esetben önök indítottak el, csak nem tudták megfelelően működtetni. Most ezek a tőkeprogramok támogatják az informatikai beruházásokat, és támogatni fogják azokat a biotechnológiai beruházásokat, amelyekkel kapcsolatban az MDF frakciójával korábban szintén volt egy heves egyeztetés. Örömmel mondom, hogy azok a professzorok, akik annak idején a parlamentben ültek, nekik a termékük, a kutatásuk, az innovációjuk éppen vizsgálat alatt van, és úgy raktuk össze ezt a tőkestruktúrát, hogy akár ezeket is meg tudjuk támogatni. Hiszen akkor abból jöhet egy újfajta fejlődés. Biotechnológiában bekapcsolódhatunk abba a növekedésbe, amely növekedés a kilencvenes évek közepén az informatikát jellemezte. Magyarországon kreálhatunk egy következő ágazatot, a biotechnológiát, egészségipart, ami nemcsak bekapcsolódik a világ vérkeringésébe, de Magyarországot a térképre emelheti a legfejlettebb, a legkurrensebb biotechnológiai országok között.
A második kérdés az volt, hogy állami garanciát, hitel mögé teendő valamiféle egyéb struktúrát ajánljunk föl annak érdekében, hogy egyszerűbben hozzájussanak. Jelentem, nincs rá szükség. A különféle méretű cégek számára különféle hitelprogramokat dolgoztunk ki.
Következő jó hírem: beindítottuk a mikrohitelezést. A mikrohitelezéssel kis családi vállalkozások ezrei, tízezrei juthatnak támogatáshoz. (Dr. Fónagy János: 1999-től működik a mikrohitel!) És amikor önök azt mondják, hogy 1999-ben indították el, arra én azt mondom, hogy az utóbbi években a mikrohitelprogram keretében vállalkozók azért nem jutottak támogatáshoz, mert a feltételei olyanok voltak, hogy nem tudták igénybe venni. Tehát önök azt mondták, hogy itt van a hitel, vegyétek igénybe, majd amikor megnézték, akkor szegények azt látták, hogy ezt bizony nem nekik tervezték. Megváltoztattam, új feltételeket írtam ki, és elkezdtek jönni az igények, elkezdett emelkedni a családi vállalkozásokhoz kihelyezett hitelek összege. (Dr. Fónagy János: Ez nem politika, ez morális kérdés. Morális ellehetetlenítés!)
Nézzük meg a harmadik kérdést, ami valóban fontos, hogy hogyan védjük a nemzeti piacot. Szerintem ezeken a kérdéseken érdemes nekünk itt közösen beszélgetni, hogy az Európai Unióban milyen eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy magyar cégeket többletlehetőséghez juttathassunk. Az egyik ilyen lehetőség a kereskedelemfejlesztés eszköze, erre nekünk külön ügynökségünk van, ITDH-nak hívják. Ők nyilvánvalóan elsősorban arra törekednek, hogy magyar termékek, magyar szolgáltatások jussanak külpiacokra. Önök néha persze ebben megosztottak, mert néha rosszallják azt, amikor külföldön magyar tőkés csoportok jelennek meg. Én azt mondom, hogy ezt a vitát folytassuk le, hogyha önöknek ezzel bajuk van. A környező országokban valóban ma nagyon sok nagy és kisebb magyar vállalkozás sikereket ér el. Ez a magyar vállalkozások európai uniós piacra juttatásának programja. A magyar piacrajuttatási program pedig az a beszállítói rendszer, azok a Klaszterrendszerek, amelyeken kormányokon keresztül dolgoztunk, de most először látszanak az eredményei a kis- és középvállalkozói szektornál.
Nagyon nehéz megmondani azt, hogy egészen pontosan hol van az a határ, ameddig védhetjük a saját piacunkat, de higgyék el, hogy önökkel és a magyar gazdaság képviselőivel nagyon szívesen együtt dolgoznék abban, hogy találjuk ezt ki, hiszen nekünk érdekünk, hogy erősítsük a magyar kis- és középvállalati szektort. Hogyha nem tennénk meg, akkor az időközben erősödő nyugat-európai kis- és középvállalkozások találnának piacot Magyarországon. De vegyük észre, hogy van közben egy hatalmas lehetőség Magyarország számára, hogy a magyar vállalkozások jelenjenek meg külső piacon, fejlesszük őket, segítsünk nekik, hogy meg tudjanak jelenni ezeken a nemcsak környező, hanem távolabbi piacokon is; mégpedig ezt próbáljuk meg úgy tenni, hogy közben fogjunk össze.
Az elején elmulasztottam egy másik konkrét példával alátámasztani Áder frakcióvezető úr példáját, amikor különféle típusú családokról beszélt, és azt állította, hogy én mintegy megsértettem volna néhány családtípust. Szerintem ne menjünk ebbe bele, hanem nézzük meg, hogy egy eddig két minimálbért kereső, háromgyerekes házaspár mennyi családi pótlékot kapott. Frakcióvezető úr, 23 400 forintot, sem szociális támogatást nem kapott, sem pedig adókedvezményt. Nézzünk meg egy gazdag, háromgyerekes házaspárt, aki kapott még ezen felül 30 ezer forint adókedvezményt, vagyis 53 400 forintot. Tehát a szegénynek önök szerint 23 400 forint, a gazdagnak meg 53 400 forint (Dr. Áder János: A szegény kapott rendszeres gyermekvédelmi támogatást. Nem tudom, miről beszélsz.)
Frakcióvezető úr, ön, őszintén szólva kivel szolidáris? Az önök ideje alatt a lakásépítők szociálpolitikai támogatása négy évig nem emelkedett, egy kétgyermekes pár 1,2 millió forintot kapott, ezt nem kell visszafizetni, most 2,4 millió forintot kap. Akkor hol van itt a csökkenés, hogy lehet nem elismerni azt, hogy az általam vázolt család több pénzt kap a Gyurcsány-kormánytól, mint az Orbán-kormánytól.
(12.20)
Továbbra is azt kérem önöktől, hogy ne a valóságtól elrugaszkodva, ne jelzők mentén, főleg ne engem minősítve - de ha ez önöknek jólesik, akkor nagyon szívesen vállalom -, tényekről és számokról beszéljünk. Köszönöm. (Révész Máriusz: Te nem beszélsz tényekről!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés