SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Politikai kérdést a gázárból nem mi csináltunk, hanem önök 2002-ben, amikor azt ígérték, nem lesz az egész kormányzati ciklusukon belül gázáremelés. (Derültség és felzúdulás az MSZP soraiban.) Sokadszorra emelték. De ami a nagy gond, hogy milyen élményt veszünk el az emberektől, milyen élményektől fosztjuk meg az embereket: akkor, amikor a salgótarjáni kórházban kikapcsolják a meleg vizet csak azért, mert nem tudnak máshogy fizetni a kórházi vezetők, akkor megkérdezném erről az élményről önt is, ha ott lenne ebben a kórházban.

Megkérdezném akkor is öntől azt, élmény-e az, hogy a szociális otthonok nem kapják meg a pénzüket, ezért a nyugdíjasellátás veszélybe kerül. Ugyanolyan élmény-e az is, és nagy kérdés, hogy ha az iskolák, önkormányzatok nem kapják meg a pénzüket, akkor fönn tudják-e tartani az intézményeiket, ki tudják-e fizetni azt a támogatást, amire szükség van az iskolafenntartáshoz?

Ha ilyen élményekről beszélünk és ilyen sikerekről, amiket önök állítanak, akkor ez nem siker, hanem szégyen, amit önök tesznek. Duma, duma és duma!

Forrás: parlament.hu