BERÉNYI LAJOS, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. számú törvény 379. § (2) bekezdése értelmében a Közbeszerzések Tanácsa évente beszámolót készít az Országgyűlésnek a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól, illetve a beszámolási időszakban végzett tevékenységéről. A tanács 2004. évi beszámolóját ez év áprilisában nyújtotta be az Országgyűlésnek, amit az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottsága, alkotmány- és igazságügyi bizottsága, valamint gazdasági bizottsága még áprilisban, illetve májusban megtárgyalt, a tegnapi napon pedig a számvevőszéki bizottság is megvitatta, és mindegyik bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta az előterjesztést.
Hazánk európai uniós csatlakozása következtében a 2004. év a közbeszerzések szempontjából is kiemelkedő fontosságú volt. Az Országgyűlés által még 2003. december 23-án elfogadott, ám főszabályként csak 2004. május 1-jén hatályba lépő új közbeszerzési törvény, eleget téve a közösségek elvárásainak, teljes mértékben harmonizálttá tette a magyar közbeszerzési joganyagot, amellyel a hazai intézményrendszer és a közbeszerzési kultúra az európai közbeszerzések részévé vált. Magyarország szempontjából kiemelkedő jelentősséggel bír, hogy vállalkozásaink milyen sikerrel kapcsolódnak be az egységes közbeszerzési piacba, amely a korábbi 15 tagország közbeszerzési volumenének évi 1500 milliárd eurós összegét, valamint a 10 új tagország piacait tekintve jelentős lehetőséget, de egyben kiélezett versenyt is jelent számunkra, ugyanakkor, az egyenlő elbánás elvét biztosítva, a 25 tagország vállalatainak jelentősebb megjelenése a magyar közbeszerzési piacon is kiélezettebbé teszi a versenyt a pályázatok elnyeréséért.
Tisztelt Országgyűlés! 2004-ben a közbeszerzési pályázatok egy része még a régi, kevésbé szigorú közbeszerzési törvény alapján bonyolódott le, egy kisebbik hányada pedig már az új, szigorú közbeszerzési törvény alapján. Ez a kettősség a pályázatok kiírásánál és elbírálásánál, de különösen a jogorvoslatok területén időnként jelentős konfliktusokat okozott. Mindezzel együtt 2004-ben a közbeszerzések értéke elérte az 1200 milliárd forintot, ami a legmagasabb szint a magyar közbeszerzés kilencéves történetében, és duplája a 2003-as év 560 milliárd forintos összegének. A közbeszerzések értéke leggyorsabban a beruházások területén növekedett, de jelentős fejlődés volt az áru- és szolgáltatásbeszerzéseknél is. Pozitívan értékelhető, hogy a nyílt eljárások száma és értéke a teljes beszerzések mintegy háromnegyedét tette ki. A tárgyalásos eljárások képezik a közbeszerzési eljárások összértékének több mint egyötödét, ami megfelel a korábbi évek mutatóinak.
2004. január 1-jétől megszűntek a Magyarországon alapított cégek vonatkozásában a hazai áru, illetve munkaerő alkalmazása érdekében a korábbi törvény alapján figyelembe vehető preferenciális rendelkezések, így arra lehetett számítani, hogy a külföldi székhelyű társaságok fokozott érdeklődést mutatnak majd a magyar közbeszerzések iránt. A 2004. év statisztikai adatai azonban nem igazolták ezeket a várakozásokat, hiszen a külföldi székhelyű ajánlattevők az eljárások kevesebb mint 3 százalékában bizonyultak sikeresnek. Figyelemreméltó azonban, hogy az Európai Unió közbeszerzési értékhatárait elérő értékű beszerzéseknél a külföldi nyertesek számának aránya elérte a 10 százalékot. A 2005. év eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre több külföldi székhelyű társaság jelenik meg a hazai, különösen nagy értékű közbeszerzési pályázatokon, amelyek időnként kiélezett versenyt folytatnak egymás között és a magyarországi telephelyű cégekkel egyaránt.
A magyar közbeszerzési piacon nagyon fontos szerepe van a kis- és középvállalkozásoknak, hiszen a kiírt közbeszerzési eljárások több mint 70 százalékát ők nyerték meg, ami a közbeszerzések összértékének majdnem 50 százalékát tette ki. A magyar gazdaság fejlődése szempontjából is fontos célkitűzés, hogy a kis- és középvállalatok olyan gazdasági környezetben dolgozhassanak, hogy ezt a kedvező pozíciót a következő években is megtarthassák.
Az európai uniós irányelveknek teljes mértékben megfelelő új törvény hatálybalépése számos tekintetben új helyzetet teremtett a közbeszerzések terén. A volumenében megnövekedett jogszabályanyag a jogalkalmazók részéről jóval nagyobb szakmai felkészültséget követel meg. Az alanyi hatály bővülésével, továbbá a nemzeti értékhatár alatti beszerzéseknek a közbeszerzések szabályrendszerébe történő beemelésével megtöbbszöröződött azon szervezetek száma is, amelyek a törvény szerinti eljárás lefolytatására kötelezettek. Ezen felül új elemekkel, például új eljárásfajtákkal és tárgyi beszerzési típusokkal egészült ki a jogszabályanyag, valamint a korábbi végrehajtási rendeletek helyett is újak születtek.
Az új jogszabály alkalmazása különösen a kisebb szervezetek számára okozott jelentős gondot. A közbeszerzési ismeretek iránt jelentősen megnőtt az érdeklődés, megélénkült az oktatási piac, a közbeszerzési tárgyú képzések száma növekedett. A Közbeszerzések Tanácsa kiemelkedő figyelmet fordít a szakemberképzés szélesebb körűvé tételére és a közbeszerzési szakma elismerésére.
A 2004. évi tapasztalatok azt mutatják, hogy a tanács megítélése szerint a közbeszerzések nyilvánossága, tisztasága, átláthatósága, a tisztességes verseny, valamint a korrupció elleni küzdelem területén van ugyan lényeges előrelépés, de ez még korántsem tekinthető kielégítőnek. A közvélemény jelentős elvárásokat fogalmaz meg a közbeszerzések átláthatóságával szemben, igényli a szerződések és más eljárási mozzanatok nyilvánosságát. A beszerzés során tetten érhető korrupt gyakorlat visszaszorításában fontos szerepe van a szigorú, részletes és koherens jogszabályoknak. A tanács álláspontja szerint a közbeszerzések részletes szabályozását mindaddig fenn kell tartani, amíg tartós előrelépés nem figyelhető meg az eljárások jogszerűsége terén. Ugyanakkor a versenyképesség és a beszerzések hatékonysága bizonyos területeken a jelenlegi szabályozás egyszerűsítését igényli.
Az Európai Unió 2004 áprilisában új közbeszerzési irányelveket fogadott el, amelyeket a tagországoknak 2006. január 31-ig harmonizálni kell nemzeti joganyagukkal. A tisztelt Országgyűlés őszi ülésszakán napirenden lesz a közbeszerzési törvény módosítása. A felülvizsgálat során az új irányelvek átvételének elsődleges szempontja mellett az elmúlt egy év tapasztalatait is értékelni kell, és a jogalkotói célkitűzésekkel összhangban, különösen a közpénzek átlátható, de hatékony elköltését, valamint a verseny biztosítását szem előtt tartva kell egyszerre elvégezni a joganyag egyszerűbbé és közérthetőbbé tételét, valamint az aránytalan többletkiadások elhagyását. A Közbeszerzések Tanácsa álláspontja szerint ezért a törvénymódosítás során az egyszerű közbeszerzési eljárások vonatkozásában az alacsony értékű értékhatárok emelésére és az eljárási szabályok rugalmasabbá tételére, az egyéb közbeszerzési eljárásokban pedig a szabályozás koherenciájára, illetve a költségnövelő tényezők fokozott vizsgálatára kell a hangsúlyt helyezni.
Tisztelt Országgyűlés! A Közbeszerzések Tanácsának a törvényben rögzített új, illetve megváltozott feladatai, továbbá az új jogszabállyal szemben megnyilvánuló fokozott érdeklődés 2004-ben jelentős mértékben növelték a tanács és az apparátus munkaterhét. A Közbeszerzések Tanácsa az Országgyűlésnek alárendelt szervként számos feladat ellátásával járul hozzá a közbeszerzési politika kialakításához és érvényesülésének figyelemmel kíséréséhez. A közbeszerzési törvényben előírt hatásköre keretében biztosítja az eljárások ellenőrzésének központi feladatait, a hirdetmények vizsgálata, a jogorvoslat intézményrendszere és a szerződések teljesítésének, illetve módosításának nyomon követése útján.
(9.50)
Részt vesz a részére megküldött, közbeszerzéssel kapcsolatos jogszabálytervezetek véleményezésében. Támogatást nyújt a közbeszerzési eljárásokban részt vevőknek az eljárások lefolytatása során felmerülő kérdések megválaszolásával, egyedi állásfoglalások kiadásával; emellett a tanács általános ajánlásokat, az elnök pedig tájékoztatásokat tesz közzé. A tanács részt vesz a különböző nemzetközi közbeszerzési fórumok munkájában, állandó delegáltakkal rendelkezik az Európai Unió közbeszerzési politikájának kialakításáért felelős közbeszerzési tanácsadó bizottságban, illetve annak munkacsoportjaiban. Folyamatos statisztikát vezet a hazai közbeszerzésekről, valamint az Európai Bizottság részére teljesíti a statisztikai adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeit.
Új tevékenységként jelentkezett a hivatalos közbeszerzési tanácsadók és a békéltetők névjegyzékébe felvételre jelentkezők pályázatainak elbírálása és a jegyzék vezetése. Az új törvény hatálybalépésével megváltozott a Közbeszerzések Tanácsa hatásköre a közbeszerzési tárgyú képzések terén. A hivatalos közbeszerzési tanácsadó intézményének bevezetése pedig tovább növelte a tanácsra háruló feladatokat az oktatás területén. Megváltozott a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékének jogszabályi háttere is - az ezt a címet elnyerő ajánlattevő cégek most már kézzelfogható előnyöket élvezhetnek a közbeszerzési eljárásokban azzal, hogy mentesülnek a különböző igazolások minden egyes közbeszerzési eljárásnál történő beszerzésétől.
Tisztelt Országgyűlés! A közbeszerzési eljárások fontos eleme és lehetősége a jogorvoslati lehetőségek biztosítása. A Közbeszerzési Döntőbizottság a Közbeszerzések Tanácsa felügyelete alatt, de szakmailag attól független szervként látja el feladatait. Konkrét jogorvoslati eljárások esetén számára utasítás nem adható, határozatainak felülvizsgálatát első fokon kizárólagos illetékességgel a Fővárosi Bíróság végzi, amelynek döntése ellen a Fővárosi Ítélőtáblához lehet fellebbezni.
A Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárások száma 2004-ben tovább növekedett. A 22 közbeszerzési döntőbiztosnak közel 900 jogorvoslatot kellett elbírálnia, amely az előző évekhez képest 25 százalékos növekedést jelent. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a közbeszerzések értéke ezt lényegesen meghaladja, tehát a közbeszerzési eljárások száma a közbeszerzések értékéhez viszonyítva csökkent.
A jogorvoslati eljárások több mint kétharmada kérelemre indult, kevesebb mint egyharmadát pedig hivatalból kezdeményezték az erre feljogosított személyek és szervezetek, mindenekelőtt a döntőbizottság elnöke, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke és tagjai, valamint az Állami Számvevőszék. 2004-ben a jogorvoslati eljárások elbírálása során jogsértés megállapítására mintegy 350 esetben került sor, amely az összes jogorvoslati eljárás több mint 35 százalékát tette ki, ugyanakkor az is megállapítható, hogy a kezdeményezett jogorvoslati eljárások több mint 60 százaléka nem volt megalapozott.
Jelentős mértékű növekedés tapasztalható a hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos eljárásoknál, amelyeket a szigorúan szabályozó törvény kivételes eljárási formáknak tekint. Ezeknél az eljárásoknál a Közbeszerzési Döntőbizottság 120 esetben állapított meg jogsértést.
A döntőbizottság a jogsértések súlya miatt mintegy 150 esetben kényszerült a pályázati felhívások, illetve a pályázatok eredményének megsemmisítésére. Jelentős mértékben növekedett a kiszabott bírságok mértéke, ami 2004-ben közel 480 millió forintot tett ki, a 2003. évi 260 millió forinttal szemben. Megint csak figyelembe kell venni, hogy a közbeszerzések értéke ennél nagyobb mértékben növekedett.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatainak mintegy 20 százalékát támadták meg bíróság előtt. A 2004-ben benyújtott felülvizsgálati kérelmek, valamint a fellebbezések bírósági elbírálásának nagy része első vagy másodfokon még folyamatban van. Az eddigi jogerős ítéletek azt mutatják, hogy a bíróságok a döntőbizottság határozatainak többségét, néhány kivételtől eltekintve, helybenhagyták.
Az európai jogorvoslati irányelveknek megfelelően, amelyek felülvizsgálata egyébként jelenleg folyamatban van az Unión belül, lehetőség van arra, hogy a közbeszerzési eljárások résztvevői panaszukkal az Európai Bizottsághoz forduljanak. Az Európai Bizottság abban az esetben, ha a tagországok jogorvoslati eljárását nem tartja kielégítőnek, a luxemburgi bírósághoz fordulhat a vitás ügyek rendezésére. 2004-ben magyarországi telephelyű vállalat, illetve intézmény tekintetében ilyen eljárás nem indult meg, ami mindenképpen jó kezdetnek tekinthető az új törvény alkalmazása szempontjából.
Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy a tisztelt Országgyűlés vitassa meg a Közbeszerzések Tanácsának 2004. évi beszámolóját, és a költségvetési és pénzügyi bizottság határozati javaslatainak megfelelően azt fogadja el.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés