DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Asszony! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egy ilyen beszámoló megvitatása kapcsán természetesen elkerülhetetlen, hogy ne ismertessünk adatokat. Ezt tette részben elnök úr is, részben a bizottság előadója is. Nyilván jómagam is ezt fogom tenni, és a hozzászóló képviselők részéről is várható, hogy a jelentésben fogalmazott adatok közül kiemelünk néhányat, így óhatatlan az ismétlés is, de azt hiszem, talán nem árt, ha ezeket az adatokat minél többször elmondjuk, és így a nyilvánosságot megfelelően tudjuk biztosítani.
(10.10)
A Közbeszerzések Tanácsa 1995-ben történt megalakulása óta minden évben eleget tesz törvényben előírt kötelezettségének, és részletesen tájékoztatja az Országgyűlést az előző évi tevékenységéről, illetve a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól. Törvényben előírt kötelezettségének a tanács ebben az évben is maradéktalanul eleget tett, így a közbeszerzéssel kapcsolatos jelenségekről, tapasztalatokról az Országgyűlés idén is megfelelő képet tud alkotni.
Amint arra a beszámoló is utal, a 2004. év a közbeszerzési piac, illetve a Közbeszerzések Tanácsának tevékenysége szempontjából is sajátos év volt. Hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozása a közbeszerzések, közbeszerzési eljárások tekintetében is alapvető változásokat hozott. Egyrészről megváltozott a jogszabályi környezet, az európai közösségi jogi követelményekkel teljes mértékben összhangban álló új közbeszerzési törvény lépett hatályba az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk napján. Másrészről teljes egészében meg kellett nyitnunk közbeszerzési piacunkat az Európai Unióban, az európai gazdasági térségben letelepedett vállalkozások, illetve a WTO kormánybeszerzési megállapodásában részes államok ajánlattevői előtt. Harmadrészről pedig az új közbeszerzési törvény jelentősen kibővítette a Közbeszerzések Tanácsa feladatkörét, így új típusú feladatokkal is szembesülnie kellett a tanácsnak.
A 2004. év tapasztalatait, illetve a Közbeszerzések Tanácsa tevékenységét összegző beszámolóból külön is kiemelem azt a megállapítást, amely szerint 2004-ben rekordösszegű volt a közbeszerzések értéke. A tanács adatai szerint lényegében a 2003. évi érték duplája volt a tavalyi évben lefolytatott közbeszerzési eljárások összértéke. Talán érdemes egészen pontosan említeni az adatokat: 558,3 milliárd forintról 1129,7 milliárd forintra emelkedett, ez tényleg a duplája. Ehhez képest a panaszok arányának 25 százalékos emelkedése majdnem inkább egy javuló tendenciát, mintsem negatív tendenciát mutat.
A beszámoló megállapításai közül ugyancsak kiemelésre érdemes, hogy továbbra is igen magas a nyílt eljárások részaránya mind a közbeszerzési eljárások számát, mind a közbeszerzések összértékét tekintve. 2004-ben a nyílt eljárások száma 73,5 százalék, míg értékük 79,5 százalék volt. A közbeszerzési törvényben rögzített alapelvek, a széles körű nyilvánosság és az átláthatóság követelménye leginkább a nyílt eljárásokban érvényesül. A nyílt eljárások száma az európai országok gyakorlatához képest is igen magas, és azt hiszem, ez mindenképpen helyes dolog.
Szintén érdemes kiemelni, hogy a 2004. év tapasztalatai és statisztikai adatai alapján a közbeszerzési piac korábbiakban hivatkozott megnyitása nem járt azzal a következménnyel, hogy a hazai ajánlattevők, illetve a hazai termékek háttérbe szorultak volna a közbeszerzési eljárások nyertesei között, vagyis a nyertes külföldi székhelyű ajánlattevők száma, illetve aránya nem emelkedett jelentős mértékben. Ez azért is különösen fontos, mert 2004. január 1-jétől a hazai vállalkozások, illetve hazai áruk számára korábban biztosított előnybenrészesítési lehetőségek, illetve a külföldi ajánlattevők kizárásának lehetősége a csatlakozás időpontjával természetesen megszűnt.
Végül kiemelem, hogy a statisztikai adatok szerint szintén továbbra is magas a kis- és középvállalkozások részvételi aránya a közbeszerzési eljárásokban, 2653 szám szerint az anyagban. Sőt, nemcsak a részvételi arányuk magas, de a korábbi évek tendenciáinak megfelelően a közbeszerzések összértékének körülbelül 46 százalékát kitevő közbeszerzési eljárásokat nyertek el, ez szintén magas arány.
A Közbeszerzések Tanácsa tavalyi évről szóló beszámolója kitér arra is, hogy a tavalyi év során hatályba lépett új közbeszerzési törvénynek és végrehajtási rendeleteinek alkalmazása sokkal nagyobb felkészültséget követel meg mind az ajánlatkérőktől, mind az ajánlattevőktől. Ugyanakkor a tanács tapasztalatai alapján elmondható, hogy a közbeszerzési törvény hatálybalépése felkészületlenül ért számos, a közbeszerzési törvény személyi hatálya alá tartozó szervezetet, elsősorban azokat, amelyeknek korábban nem kellett alkalmazniuk a közbeszerzési törvényt.
A tanács tapasztalatai szerint az új közbeszerzési törvény összességében még nem tudatosult megfelelő mértékben a leginkább érintett jogalkalmazók, az ajánlatkérők gyakorlatában. A testület ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy az új jogszabály alkalmazásából eredő kezdeti nehézségeket, esetleges bizonytalanságokat nem szabad kizárólag a törvényi szabályozás hiányosságaként értékelni. A megfelelő tapasztalatokhoz nyilván egy jóval hosszabb hatályosulásra van szükség.
Az új közbeszerzési törvény hatályosulásának elősegítésében nagy szerepet játszott a Közbeszerzések Tanácsa, és nyilván ezután is így lesz. A gyakorlati alkalmazást, az esetleges kezdeti nehézségeket nagyban segítették a Közbeszerzések Tanácsa által kiadott ajánlások és tájékoztatók. Azt is látni kell, hogy a Közbeszerzések Tanácsa által szerzett tapasztalatok mindig fontos visszajelzést jelentenek a jogszabály-előkészítés számára is. A kormányzati munkamegosztás alapján az Igazságügyi Minisztérium felelős a közbeszerzésre vonatkozó jogszabályok előkészítéséért és parlament elé terjesztéséért. E feladatának teljesítése során minden esetben támaszkodik a Közbeszerzések Tanácsa tapasztalataira, javaslataira, és egyben szorosan együttműködünk a Közbeszerzések Tanácsával az új jogszabályok kidolgozása, illetve a hatályos szabályok módosítása tekintetében.
Mindennek különösen aktualitása is van, hiszen a 2004 márciusában elfogadott új közösségi közbeszerzési irányelvek 2006. január 31-i végső határidőt szabnak a tagállamok számára az irányelvi rendelkezések hazai jogba történő átültetésére. Tehát két irányelvet is harmonizálnunk kell a következő hónapokban. E kötelezettség természetesen Magyarországot is köti, így a tisztelt Országgyűlésnek az ez évi őszi ülésszakon meg kell majd tárgyalnia a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése érdekében benyújtandó, közbeszerzési törvény módosítására irányuló törvényjavaslatot. A közösségi jogi összhang megteremtésére irányuló felülvizsgálatot természetesen célszerű és szükséges a gyakorlati alkalmazás során jelentkező esetleges nehézségek kiigazítására is fordítani. Ebből a szempontból is fontos számunkra a Közbeszerzések Tanácsa Országgyűlés számára benyújtott éves beszámolója, és ezeket a tapasztalatokat természetesen hasznosítani kívánjuk.
Mindezek alapján a kormány támogatja, és elfogadásra ajánlja a Közbeszerzések Tanácsa 2004. évi beszámolóját.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés