KÉKESI TIBOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság alelnöke, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Közbeszerzések Tanácsának a saját munkájáról, illetve a közbeszerzésekkel kapcsolatos tapasztalatairól készített 2004. évi beszámolóját a költségvetési bizottság még a tavaszi ülésszak alatt megvitatta, és általános vitára alkalmasnak találta annak elfogadását, illetve a költségvetési és pénzügyi bizottság által mellé készített - országgyűlési határozatként javasolt - országgyűlési határozati javaslatot hasonló módon elfogadásra ajánlja.
A közbeszerzések, illetve a Közbeszerzések Tanácsának munkája 2004 során is egy folyamatosan változó törvényi környezetben valósult meg, és tudjuk már, hogy a 2005. év is hozott újítást, változást ebben a jogszabályi anyagban. És ahogy az elnök úr említette, a 2006. évre is - részben az Európai Uniónál a közbeszerzésekre vonatkozó irányelv változása, részben a hazai tapasztalatok alapján, részben a tanács javaslatára, részben a közbeszerzésekben részt vevő ajánlattevők és ajánlatkérők elvárásai következtében - szükség van a joganyag ismételt módosítására.
Lényegében ez a fontos ebben a beszámolóban, hogy meg tudjuk ítélni, hogy jól töltötte be a hivatását; és amennyiben látjuk, hogy változtatásra van szükség, az élet nem igazolja vissza minden területen azt az igen szigorú, igen részletes szabályozást, ami jelen pillanatban megvalósul, akkor próbáljuk a gyakorlathoz, az elvárásokhoz hozzáigazítani, megtartva természetesen azokat az elvárásokat is, amik viszont a közpénzek felhasználásához kötődnek.
(10.00)
Rögtön ilyen elvárás, amit elnök úr is említett, hogy az egyszerűsített közbeszerzések helyzete sok tekintetben nehezítette, sok esetben meghosszabbította, esetenként pedig érzékelhetően megdrágította a beszerzéseket a különféle ajánlatkérők környezetében. Úgy gondolom, hogy teljesen egyetértve a tanács által is javasolt - ugyanakkor még egyszer mondom, a piaci vagy piacinak tekinthető szereplők által kezdeményezett változtatás iránya az, hogy itt emelni kell azokat az egyébként valóban alacsony értékhatárokat, és magát a közbeszerzési eljárást is mentesíteni kell minden olyan szükségtelen többletkövetelménytől, amely elnehezíti, és még egyszer hangsúlyozom, esetenként megdrágítja ezeket a beszerzéseket.
Hasonló tapasztalatok mutatkoznak az önkormányzatok területén, illetve az önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok, vállalkozások tekintetében is. Mindenképpen fontos elem, hogy az önkormányzat a korábbi időben számos tevékenységére, számos ellátandó, törvény által vagy választott módon ellátandó feladatára céget alapított, és azt ezekkel kísérli meg elvégezni. Bizonyos reparációra 2005-ben sor került, azonban látható, hogy nem sikerült teljes mértékben biztosítani ennek a vállalkozási, feladat-ellátási szegmensnek a rugalmas tevékenységét, úgy gondolom, itt még hárul ránk olyan feladat, hogy megtaláljuk azokat az egészséges arányokat, amik természetesen az Unióban elfogadhatók, tehát konform, harmonizált lesz a jogszabályunk, ugyanakkor lehetőséget biztosít bármely önkormányzatnak arra, ha ő maga nem a versenyszférában, hanem közszolgáltatásképpen ilyen tevékenységet kíván végezni, akkor ezt ne azok között a valóban rendkívül kemény feltételek között lássa el, amire ma sok példát tudnánk felsorolni.
A közbeszerzések a 2004. évben csúcsértéket értek el, bár ez már a tavalyi év, tehát az ezt megelőző év csökkenése nyomán érzékelhető volt, hiszen csak egy részük, a közbeszerzések egy részének elhalasztásáról volt szó; a 2004. évben 1130 milliárd forintot tettek ki, és ez nem a teljes összeg, mert ahogy a jelentés is rögzíti, az összegből hiányoznak az egyszerűsített eljárásra vonatkozó összesített számok, erre csak későbbi időpontban, tehát a benyújtást követő időpontban válik teljeskörűen lehetősége a tanácsnak, éppen ezért, bár nem karakterisztikusan, de nyilván eltérő számot tudunk kapni. Úgy gondoljuk, hogy érdemes megfontolni, hiszen látjuk, most ősszel kerül úgyis csak a Ház elé ez a beszámoló, hogy nem volna-e érdemes a tanács határidejét egy későbbi, egy augusztus végi időpontra helyezni, és ezzel biztosítható volna a beszámoló, a tárgyévre vonatkozó beszámoló teljessége.
Az értékek dinamikus növekedéséből - közel kétszeresére emelkedett a közbeszerzések értéke - kivette részét a közjogi státussal rendelkező szervezetek közbeszerzéseinek értéke, ami több mint négyszeresére emelkedett, kivette a részét a központi költségvetéssel kapcsolatos közbeszerzések és az önkormányzati közbeszerzések része is. Bár a korábbi időszakban megszokott pontosság és precizitás ebben az anyagban is jellemző, azonban néhány számítási hiba csúszott ebbe az anyagba; ennél a két utóbbinál kell pontosítanom, hogy a központi közbeszerzések csak 83 százalékkal, illetve az önkormányzati közbeszerzések csak 39 százalékkal növekedtek a 2004. évben.
A másik területe a megközelítésnek, hogy az esetszámokat vesszük alapul. 3568 darab közbeszerzés történt 2004-ben. Itt is egy pontatlanság csúszott a beszámolóba, ez nem 13 százalékos csökkenést, hanem pusztán 2,9 százalékos csökkenést jelent a gyakoriságot tekintve, és ebből rögtön levonhatjuk azt a következtetést, hogy fajlagosan megemelkedett, nyilván tudjuk, elsősorban az autópálya-építkezések mint nagyberuházások következtében az egy közbeszerzésre jutó érték.
A központosított közbeszerzések 73 milliárd forintot tettek ki, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy ilyen szinten növekvő módon, de az Európai Unióban átlagosnak tekinthető 15 százalékos GDP-arányos mértéket még azért nem megközelítve Magyarországon körülbelül a GDP 6 százalékát érik el a közbeszerzések értékei. Az átlagos esetszám 6,7 pályázatot mutat esetenként, alkalmanként, és örvendetes, hogy 79,5, tehát majdnem 80 százaléka nyilvános ezeknek a pályázatoknak. A nyilvános pályázatok mellett fontos üzenet, hogy vajon csak a nagy, esetleg nemzetközi konszernek vagy a kis- és középvállalkozások is tudnak-e részesedni ezekből a pályázatokból, hiszen a megnyíló piac csak akkor jelent számukra lehetőséget, ha nemcsak lehetőség, hanem esély is van. Nos, ez bizonyítást nyert a beszámolóból, hiszen a közbeszerzések értékének 46 százalékát ilyen kis- és középvállalkozások nyerték el, és ahogy az elnök úr már jelezte, a nem magyarországi székhelyű vállalkozások a közbeszerzések értékén belül pusztán 2,4 százalékot - tehát a korábbi évhez viszonyítottan mintegy megfeleződve 2,4 százalékot - nyertek el a meghirdetett pályázatokból.
A dinamikus növekedés azonban jellemezte a különféle eljárások szükségességét is, így 866-ra nőtt, ahogy elnök úr is jelezte, 25 százalékkal a jogorvoslati eljárások száma. Én örvendetesnek tartom, hogy a hivatalbóli eljárások - tehát amit nem egy vesztes partner kezdeményez, hanem maga a hivatal vagy más hatósági szerv - száma 247-re emelkedett, és ugyanakkor persze gond, hogy nagyon szívesen választják a pályázók a jogorvoslati eljárást, hiszen a régi eljárások 35 százalékos, az új eljárások 50 százalékos jó jogorvoslati arányt mutatnak.
Ezzel együtt a költségvetési bizottság, mint jeleztem, mind a beszámolót, mind az általa előterjesztett országgyűlési javaslatot általános vitára alkalmasnak találta, és elfogadásra javasolja a tisztelt Háznak.
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés