DR. NAGY ZOLTÁN, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány dologhoz szeretnék hozzászólni. Elöljáróban egypár dolgot mondok. Elsőként köszönöm a támogatásokat, elismeréseket, bátorításokat a munkánkat illetően. Köszönöm mind a 115 kollégám nevében; a hivatalban összesen 116-an dolgozunk.

A másik, amit elöljáróban szeretnék mondani, hogy nincs telt ház ez alatt a vita alatt, amit én úgy tekintek, hogy nem baj, három ok miatt nem nagy baj. Egyrészt így, aki itt volt, és hozzászólt, az átgondolta a hozzászólását, és csupa olyan hozzászólást hallottam, amit érdemes ilyen, olyan vagy amolyan szempontból megfontolni, megfontolnunk a hivatalban. Úgyhogy köszönöm, hogy törődtek a hivatallal.

Másrészt azt gondolom, azért nem nagy baj, mert a hivatal nincs a politikai viták kereszttüzében, és ezt hosszabb távon is így szeretném, hogy a hivatal ne váljék ilyen politikai viták, alkuk terepévé. Az jó a hivatalnak, ha tudja folytatni a munkáját a továbbiakban is.

Harmadrészt pedig a bizottságok ülésein, amelyek megvitatták, összesen három bizottság vitatta meg az anyagunkat - számunkra három fontos bizottság, a mezőgazdasági, a költségvetési és a gazdasági -, ott nagy számban vettek részt a képviselő urak, és a hozzászólásuk szintén azt mutatta, hogy átgondolták az éves beszámolót is, másrészt átgondolták ennek kapcsán, hogy milyen a gazdaságban a verseny állapota, ami szintén nagyon fontos. Ezért volt fontos az államtitkár úr hozzászólása is.

A negyedik, amit elöljáróban mondanék - ez már kapcsolódik Józsa képviselő úr első hozzászólásához -, hogy függetlenül dolgozik a hivatal. Ehhez szeretném hozzátenni, hogy függetlenül, de nem kontroll nélkül, ez nagyon fontos.

Egyrészről itt vannak a bíróságok, amelyek a felügyeleti eljárásainknál a marasztó ítéletek után rendre munkához jutnak, tehát a bíróságok kontrollálják a munkánkat. A beszámolóból kiderül, hogy meglehetősen nagy arányban tartalmilag elfogadják a Versenyhivatal versenytanácsának a döntését.

A másik kontrollelem maga a parlament. Örömmel veszem, hogy az utóbbi időben minden évben megvitatja a parlament a hivatal beszámolóját, amit én nagyon fontosnak tartok. Nagyon fontosnak tartom nemcsak az elismerés szempontjából, hanem azért is, hogy lássam én is, meg lássa a hivatal, hogy mit kíván a parlament a hivataltól, milyen irányba mozduljon el, amikor a napi munkát végzi meg stratégiát készít.

Harmadrészt kontrollnak ott van az Állami Számvevőszék, amely évente két alkalommal rendszeresen megvizsgálja a hivatal munkáját, és időnként összefoglaló jelentéseket is készít. A tavalyi év decemberében éppen letett egy ilyen összefoglaló jelentést az asztalra.

Negyedrészt ott van a szaksajtó meg a napilapok is. Mostanában rendszeresen beszámolnak a hivatal munkájáról, döntéseiről, ugyanakkor az ellenérdekű felek, a cégek is lehetőséget kapnak arra, hogy elmondják, hogyan ítélik meg a hivatal egyes döntéseit vagy munkáját. Ugyanakkor például az adott szakmai kamarák képviselői is el tudják mondani, mi az a hivatal munkájában, ami szerintük a hivatal munkájában tévedésen alapul. Erre jó példa, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara képviselői rendre értékelik, elemzik a hivatal javaslatait, de ugyanez várható más területekről is.

És itt van ötödikként a nemzetközi szervezeteknek a tulajdonképpen ki nem mondott kontrollja. Én azt tapasztalom, hogy akár az Uniót nézzük, akár az OECD-t, egy ennél szélesebb szervezetet, én úgy tapasztalom, hogy az ezekben a szervezetekben dolgozó többi kolléga elismeri a magyar hivatalban dolgozó kollégáiknak a munkáját.

Néhány dologra térek ki csak természetesen, amik elhangzottak. Azt szeretném az államtitkár úr hozzászólása kapcsán mondani, hogy egyrészt a versenyalapú gazdaság működtetésében szerencsére a céljaink meg a törekvéseink egybeesnek a kormányéval, ezt így jó volt hallani. Meg azért volt jó hallani, amit az államtitkár úr mondott, hogy ez alkalmat teremt arra a kormánynak is - ez volt a gazdasági kabinetben is -, hogy egy ilyen beszámoló kapcsán a kormány tagjai megfogalmazzák, hogy a verseny állásáról mit gondolnak. Ez akkor már nem is csak a Versenyhivatal munkájáról szól, hanem mondjuk, ötleteket ad a kormánynak arra, hogy mely irányba érdemes továbbmenni.

Ez nagyon fontos, ami többször is elhangzott, a bizottságban is, hogy a Versenyhivatal valóban nem tud versenyt csinálni. A Versenyhivatal arra képes, hogy ha törvénytelenséget észlel, azt korrigálja, tehát alakítsa a versenyben részt vevő szereplők viselkedését; a másik oldalról meg javaslatokat fogalmazzon meg a kormány számára vagy a parlament számára, hogy milyen irányba folyjon a törvénykezés meg a jogalkotás.

Az ágazati vizsgálatainkhoz, amit mondott: rövidesen befejeződik mind a kettő. Az egyiket már korábban nyilvánosságra hoztuk, a jelzálogalapú hitelezést; a villamosenergia-ágazati vizsgálaton az utolsó simításokat végezzük. Fontosnak tartom, hogy a kormány - és ezt is várom - illetékes tagjai és intézményei átgondolják a javaslatainkat. Én remélem, hogy értő fülekre találunk - erre, azt hiszem, minden reményem meglehet.

Az ajánlások kapcsán: a közjegyzők esetében is meg a közbeszerzési törvény módosításánál is szintén azt vettem ki a szavaiból, meg korábban a gazdasági kabinet tagjainak a szavaiból is, hogy a kormány gyakorlatilag mind a két ajánlásunkat elfogadta. Én csak azt mondhatom, hogy remélem, akkor a továbbiakban is jó ütemben folyik az ez irányú munka a kormány hivatalai részéről.

(14.30)

Horváth képviselő úr beszélt arról, hogy a versenykultúra fejlesztése milyen fontos. Én is annak tartom. Szerencsénkre - mondhatom, szerencsénkre - talán úgy fél évvel ezelőtt a parlament elfogadott egy törvénymódosításunkat, amely a versenykultúra fejlesztésére vonatkozott, és arra valamennyi anyagi lehetőséget is kaptunk, a befolyt bírság 5 százaléka visszaforgatható lesz ilyen sajátos célokra. Nagyon fontosnak tartom ezt, új területnek a hivatal munkájában. Ehhez valamennyi pénz kell kiadványokra, szemináriumokra. Tájékoztatni kell az üzleti világot is és a laikus fogyasztókat is arról, hogy miről szól a Versenyhivatal, mire érdemes figyelni, vagy akár ebből születhetnek majd a későbbiekben is kiadványok arra, hogy a közbeszerzési pályázatokat kiírók mire figyeljenek akkor, amikor újabb és újabb pályázatokat írnak ki. Most is vannak már ilyen kiadványaink, az anyagi lehetőségeink korlátozottsága miatt viszont ez kis számban volt eddig. Remélem, a jövőben több pénz jut erre.

A bíróság dolgát teljesen szem előtt tartjuk, és roppant világos, amit Mécs képviselő úr mondott. Az persze nem kérdés, hogy a jogállamiság kereteit szem előtt tartjuk, és a polgári eljárás keretei között a kétfokú felülvizsgálat megvan a Versenytanács határozata után. Ami miatt úgy látom, hogy hatékonyságrontó a bíróságok működése, azok az eljárási idők, amely alatt a döntéseiket meghozzák. Nekem van egy kis statisztikám átlagban azon ügyekre, amelyek a bíróság elé mennek. A Versenyhivatal 130 napot foglalkozik egy üggyel, az indítástól a versenytanácsi döntésig, első fokon 500 nap megy erre a 130 napra, és ha másodfokra is elmegy a Legfelsőbb Bíróságra vagy a táblára, ott plusz 600 nap rákerül egy ügyre. Ez azt jelenti, hogy 130 plusz 500 plusz 600 nap.

A valóban fontos ügyeknél várható, hogy valamelyik fél - vagy az ellenfelünk, vagy mi - kihasznál minden jogorvoslati lehetőséget. Ez a teljesen normális dolog. Az a szerencsétlen a mi szempontunkból, hogy a mi 130 napunkra plusz a 500, illetve a plusz 600 nap rájön. Ez azt jelenti, hogy amikor a plusz hatszázadik nap is eltelik - tehát durván számolva az 1250. nap végén az indulástól kezdve a végső döntésig -, elmozdul a piac, és akkor már teljesen más, például a távközlési piac. De ez így természetes. Vagy az építőipar, a magasépítés piaca is más, hisz addigra lemennek azok a projektek, amikről a gazdaság akkor szólt, amikor indultak az ügyeink. Ez sok. Hogy ezt hogy lehet rövidíteni? Mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy rövidebb legyen. Nem az ellen vagyunk, hogy a bíróság mást mondjon, mert ez teljesen normális dolog, és számunkra is az a jó, ha a bíróság adott esetben utat mutat, hogy a következőkben ne így folytassátok az eljárást. Az a rossz, amikor egymás után mennek például a közbeszerzési kartelljeink. Most rajta van egy futószalagon, folynak az ügyeink. Elgondolni is rossz, ha olyan helyzet lesz, ha a bíróságon újítanak, és azt mondják, hogy nem elegendő a bizonyíték. Mi a nem elegendő bizonyíték alapján folytattuk a többi kartelleljárásainkat, és egyszer csak azt kell tapasztalnunk - mondom, ez a rémálom - az 1250. nap után, hogy sorban tudnak bukni a kartelleljárásaink. Biztos vagyok benne, hogy ilyen nem fordul elő, de ad absurdum előfordulhat, hogy dolgozunk, majd a végén kiderül - ezek eljárási hibák lehetnek inkább, amit a bíróság annak ítél meg -, hogy nem tudjuk érvényesíteni azt, amiről azt gondoltuk, hogy tudjuk érvényesíteni. Ennyit akarnék a bíróság kapcsán elmondani. Több szempontból is elhangzott a bíróságok dolga.

Azt én is úgy gondolom, hogy tartanunk kell a színvonalat. Én is azt gondolom, hogy jó pályán van a Versenyhivatal. Most az a feladatunk, hogy ezen a pályán tovább tudjunk menni, ami időnként több erőfeszítést igényel, ezt tudjuk a mindennapjainkból, mint hogy rá kell állni egy jó pályára. Ha ezt a jó pályát tudjuk tartani, akkor elégedett leszek a továbbiakban is a munkánkkal, azzal persze, hogy nagyon sok kritikával egyetértek, hogy mi mindent kell pontosabban, jobban és gyorsabban csinálnunk. De hát ez a mindennapi élet velejárója. S azt is megfogalmazta, hogy irreális igények ne legyenek a hivatal munkájában. Ez fontos, mert időnként előjön. Bár aki belegondol, hogy miről szól a versenytörvény meg a Versenyhivatal, az irreális igényekkel nem szokott előállni. Az a tapasztalatom ezekben a vitákban, hogy három-öt évvel ezelőtt időnként több irreális igény előjött ezeken a találkozásokon, mint mondjuk a mai napon.

Amit Ivanics képviselő úr mondott, hogy a versenyjog követő, nos, igen, a versenyjognak egyébként valóban az a jellemzője, hogy követő, megtörtént események után képes értékelni az eseményeket, és a szabályozó hatóságok azok, amelyek ex-ante előre kell hogy befolyásolják a piac működését. Ezt egyrészt fontos szem előtt tartanunk, másrészt azt tartom fontosnak, ami szintén több összefüggésben előjött, hogy a követő versenyhatóság és a piacot előre befolyásoló, reguláló hatóságok, mint például a Nemzeti Hírközlési Hatóság, Energia Hivatal, más összefüggésben a PSZÁF, jól együttműködjenek. Azt mondom örömmel és büszkén, hogy az összes ilyen intézménnyel jó az együttműködésünk, jók a szakmai kapcsolataink, jó az információátadó rendszerünk, a személyes kapcsolataink is jók, tehát jól együtt tudnunk működni. Vannak persze feszültségek, meg némely dolgot másképp gondolunk, mint az NHH, de ez a dolgok normális rendje, ugyanazt más szemből másképp látjuk. De nincs olyan ellentét köztünk, ami zavarná vagy megakadályozná a munkát - messze nincs ilyen.

A futballbíró jó példa volt.

Az engedékenységi politikánál korábban is előjött etikai vagy erkölcsi kérdésként, hogy helyénvaló-e, ha azt akarjuk, hogy az egyik szereplő a másik szereplőt beárulja a versenyhatóságnál. Azt gondolom, ha üzleti közegbe helyezzük ezt a dolgot, és pénzekkel is számolunk, akkor sokkal fontosabb a gazdaságnak, hogy feltárjuk a kartelleket, akár a bírság elengedése árán is, semmint hogy a kartellek hosszabb távon működjenek. Másrészt sokkal olcsóbb a versenyhatóság munkája, ha nem nekünk kell ezeket feltárni, mert nagyon sok idő eltelik azzal, amíg a kollégák meglelik, hogy hol található bizonyíték. Miután a kollégák beazonosítják a bizonyítékokat, utána a bírói felhatalmazás után váratlan rajtaütéssel megszerezzük, utána pedig jön még egy nagyon nehéz munka, ugyanis a bizonyítékokról be kell bizonyítani, hogy jogszerűen szereztük meg azokat, és valóban azt bizonyítják, amiről mi gondolkozunk. Tehát egy nagyon hosszú előzetes munka van azelőtt, hogy egyáltalán elindul az ügyünk. Ez időigényes, pénzigényes, olyan közegben mozognak a kollégák, ahol nemcsak teljesen az asztal fölött folyik a kártyázás. Ez nem jó a hivatalnak. Az lenne a jó a hivatalnak, ha az engedékenységi politika révén a játékelmélet szabályait betartva a szereplők azt gondolnák, hogy benne vannak egy kartellben, és van egy pillanat, amikor már érdemesebb kilépni. Ugye, akkor érdemesebb kilépni, ha már kisebb a haszna annak, ha bent marad, mintha kilép, mert nem kap bírságot. Adott esetben egyébként a Btk. kriminalizációs új paragrafusa alapján is mentesül esetleg a büntetéstől. Tehát el kell hogy jöjjön egy olyan pillanat, amikor érdemes kilépni. Ezt a szituációt szeretnénk megteremteni, és ezért szeretnénk a közbeszerzési törvényt továbbra is úgy módosítani, hogy ott ne legyen egy olyan vonal vagy elem, ami ez ellen hat. Ez az engedékenység lényege.

Amit Herényi képviselő úr mondott a Tárki felméréséről, azt köszönöm. Ezt nem ismertem, majd elkérem tőle, ezt a 320 pontost.

A szolgáltató állam koncepcióját említette a képviselő úr. Mi úgy működünk, hogy számos bejelentést úgy utasítunk el, hogy átadunk más hatóságnak, és keresztben is így van, hogy kapunk. Tulajdonképpen az, hogy az együttműködésünk jó, az abban is áll - ez tipikusan a fogyasztóvédelem területén van így -, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságok meg a Versenyhivatal közt rendes átjárás van, viszonylag nagy számban mozgatunk egymás között ügyeket, és persze ugyanúgy figyelünk, mint másfajta bejelentésre, és ők is ugyanígy.

Előjött a patikusok meg a közjegyzők kapcsán, kritikai éllel is és más összefüggésekben is, hogy mit javasol a hivatal. Generálisan azt tudnám mondani - erről csináltunk egy kis kiadványt, de azt most természetesen nem szeretném előadni -, azt akarnám mondani, hogy mi elfogadjuk, hogy van egy csomó olyan kötöttség meg szabályozás, ami fontos a fogyasztónak, mert például minőséggaranciát teremt.

(14.40)

Ugyanakkor azt mondjuk mind a két területre - de ugyanez igaz az építészekre is és más ilyen szabályozott területekre -, hogy a tevékenységüknek van egy olyan szelete, amely inkább már a piachoz kötődik, tehát inkább piaci alapon dolgoznak, ők maguk is egyébként társaságként működnek, piaci alapon, és nem szeretnénk azt, hogy ahol már versenghetnének egymással a fogyasztók kegyeiért, ott is lefedje őket ez a speciális állami szabályozás, mert ahol már versenghetnének, ott ki kell őket nyomni a piacra, ott adják olcsóbban, ott a patikák vállalják be, hogy 24 órában is nyitva tartanak, és több 24 órán át nyitva tartó patika legyen a városban, a közjegyzők esetleg olcsóbban is hitelesítsék az okiratot. Tehát a dolog lényege az, hogy röviden mondjam, hogy egy tevékenység jó és java részéről azt gondoljuk: jó, hogy így szabályozott, garanciákat teremt, ugyanakkor van egy szűkebb-tágabb területe - ez szakmai vita kérdése -, ahol inkább a piac szabályai uralkodnak, és ott uralkodjanak, és ne akarják ott is magukra húzni ezt a védernyőt. Tulajdonképpen erről van szó, és ez az, amit mi javaslunk, és amiben a kormánnyal, az Igazságügyi Minisztériummal meglehetősen sok ponton egyetértünk és dolgozunk együtt, s azon keresztül a kamarák képviselőivel is.

Nem is mondok többet, egyrészt mert az idő is lejárt, másrészről meg abban bízom, hogy ezeket a szakmai vitákat vagy megbeszéléseket más fórumokon is tudjuk folytatni.

Köszönöm a figyelmüket még egyszer, és az összes kollégám nevében köszönöm azt, hogy figyelnek a hivatalra. Köszönöm. (Taps.)

Forrás: parlament.hu