ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, a szót, és talán ebben félreértés van, mert jómagam is úgy fogalmaztam, amikor ellátási rendszeren belüli beszerzésről van szó, egy óvoda esetében, egy intézmény esetében megint más a kérdés. De amikor beruházási tevékenységről van szó, azt a szigort ugyanúgy fennhagynám, mert a visszaélések tulajdonképpen ott történnek.

Amit Kékesi képviselőtársam is mondott, jómagam is voltam gyakorló polgármester, tudom, hogy mit jelent, amikor a költségvetési fejezetben megjelenik az, hogy mekkora a beruházás. Onnantól fogva az nyílttá válik, tehát tulajdonképpen bármelyik vállalkozó rá tud startolni. Ez nálunk is problémát okozott annak idején. De ugyanígy nyílttá válik az is, amikor egy önkormányzat benyújtja a pályázatát, hiszen a pályázatához a megfelelő támogatást százalékos arányban nyeri el. Tehát onnantól fogva ugyanúgy rájöhető vagy megfejthető, hogy mekkora a beruházás összege.

Itt nekem a gondom ott van, hogy az önkormányzatot semmi az égadta világon nem készteti arra, és nem kellene, hogy késztesse arra, hogy tárgyalásos pályázati kiírást csináljon. Mindenütt meg kell követelni a nyílt beszerzési eljárást vagy tulajdonképpen magát a pályáztatást, mert az Európai Uniónak is a diszkrimináció elvét kellene ezekben a kérdésekben megvalósítani, és itt igenis kötelezni minden önkormányzatot arra, hogy nyílt eljárást folytasson le.

(11.20)

Mert ha tárgyalásos, meghívásos eljárást folytat le, az magában rejti azt, hogy adott esetben abból a három vállalkozóból vagy maximum négyből már előre le van játszva, hogy kire van kiírva a pályázat, és általában az nyeri meg a pályázatot. Tehát ez egy érv arra, hogy valóban ezen a területen sokkal jobban kellene szigorítani, és nagyon meg kellene azt nézni az önkormányzatoknál, hogy képviselők vállalkozásai nyernek-e, vagy képviselők vállalkozásai lesznek-e később az elnyert beruházási folyamatban az alvállalkozók, vagy adott esetben a bíráló bizottságban ül-e olyan képviselő, aki majd később, a végrehajtásban mint vállalkozó szerepel.

Ezek a nagy kérdések, és ezeket kellene sokkal komolyabban megvizsgálni.

Forrás: parlament.hu