CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Parlament és a Tanács 2002. szeptember 23-ai, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelmére vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 2002/74. EK irányelve a jogbiztonság és az átláthatóság érdekében pontosítja az érvényes tanácsi irányelv hatályát, valamint egyes meghatározásait. Az irányelv-módosítás célja, hogy a határozott idejű munkaszerződéssel részmunkaidőben vagy munkaerő-kölcsönzés útján foglalkoztatott munkavállalókat ne zárják ki az irányelv hatálya alól, valamint joghatósági szabályokat állapítson meg a transznacionális vállalkozások fizetésképtelensége esetére, fokozva ezzel a munkavállalók jogbiztonságát.
A Bérgarancia Alapról szóló törvény az irányelv rendelkezéseinek nagyrészt megfelel, azonban a jogharmonizációs kötelezettség további néhány rendelkezés megalkotását teszi szükségessé. Ennek megfelelően a javaslat meghatározza, hogy mely munkáltatók munkavállalóira terjed ki a törvény hatálya. Ennek kapcsán szükségessé vált a felszámolás és a gazdálkodó szervezet fogalmainak módosítása oly módon, hogy az Európai Gazdasági Térség tagállamaiban székhellyel rendelkező, de Magyarországon is tevékenykedő, felszámolás alatt álló munkáltatók magyarországi munkavállalói is részesedjenek a magyar bérgarancia-rendszer védelmében.
A javaslat az irányelvvel összhangban bevezeti a nemzetközi magánjogban már régóta ismert szokásos munkavégzési hely fogalmát. A magyar bérgarancia-rendszer védelme azon munkavállalókra terjed ki, akiknek szokásos munkavégzési helye Magyarországon található. Vitás esetben a munkaügyi központ, a felszámoló vagy a munkavállaló kérelmére a munkaügyi bíróság 15 napon belül peren kívüli eljárásban dönt arról, hogy a munkavállaló szokásos munkavégzési helye Magyarországon található-e.
A javaslat meghatározza, hogy kinek a kötelezettsége a törvény szerinti támogatás iránti kérelem benyújtása. A külföldi gazdálkodó szervezet felszámolása esetén ez a kötelezettség a külföldi gazdálkodó szervezet felszámolóját terheli, míg a külföldi gazdálkodó szervezet fióktelepe ellen Magyarországon indult felszámolási eljárás esetén a fenti kötelezettség a fióktelep munkavállalói tekintetében a fióktelep felszámolóját.
Indítványunk rendezi azt az esetet, amikor a gazdálkodó szervezet nem rendelkezik székhellyel Magyarországon, ekkor a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepének helye alapozza meg a munkaügyi központ illetékességét, míg egyéb esetekben a kérelem elbírálása a Fővárosi Munkaügyi Központ illetékességébe tartozik majd. A javaslat pontosítja a jogosulatlanul igénybe vett, illetve nem jogszerűen felhasznált támogatást terhelő kamatfizetési kötelezettségre vonatkozó szabályokat is, illetve részben a jogharmonizációs kötelezettségből fakadóan meghatározza, hogy a Fővárosi Munkaügyi Központ a külföldi bérgarancia-szervezet vagy a külföldi felszámoló megkeresésére tájékoztatást ad a magyar bérgarancia-rendszer működéséről, elősegítve ezzel a hatóságok közötti együttműködést annak érdekében, hogy a munkavállalóknak a munkaviszony alapján megillető járandóságuk iránti igénye kielégítést nyerjen.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásról szóló törvény módosítására az egyes jogszabályok közötti összhang megteremtése érdekében van szükség. A javaslatban foglalt pontosítások megteremtik a teljes körű összhangot a foglalkoztatási törvénynek a 2005. évi LXX. törvénnyel történt módosításával, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénnyel.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Bérgarancia Alapról szóló törvény módosítására az Európai Unió által megszabott határidő 2005. október 8-a. kérem önöket, hogy a munkavállalók fokozottabb jogbiztonsága és a magyar állam jogharmonizációs kötelezettsége határidőben történő teljesítése érdekében a törvényjavaslatot szavazataikkal is támogassák.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés