DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Az ön minisztere az elmúlt napokban kénytelen volt beismerni, hogy a MÁV Részvénytársaság önök által kinevezett vezetésének elmúlt háromévi tevékenysége szakmai és gazdasági kudarc. A MÁV Rt. éves gazdálkodási vesztesége 2002 után megháromszorozódott, a kormány 2005-ben sem teljesítette a vasúttal szemben vállalt kötelezettségeit.
2005-ben az eddig felvett tízmilliárdok után újabb 58,5 milliárdos hitellel lehet csak a vasút működését fenntartani. A miniszter úr múlt heti nyilatkozatából kitűnően tízpontos reformprogrammal kívánja orvosolni a bajt, megelőzni az összeomlást.
A nyolc évre tervezett program lényegében megismétli az elmúlt 10-15 évben sokszor elhangzott tennivalókat. Konkrét intézkedés néhány önök által kinevezett vezető kirúgása, egyébként semmi új, semmi konkrétum. A három év elvesztegetésének beismerése helyett nagy ívű szöveg, kormányzati intézkedések helyett önreklám és propaganda.
Tisztelt Államtitkár Úr! Egyetlenegy területen látszik tettvágy és cselekvési szándék, ez a magyar vasút reményeik szerint gyorsan eladható vagyontárgyainak elkülönítése, felértékelése és piacra dobálása.
(16.30)
Kérdezem: kiszervezik önök a MÁV áruszállítási üzletágát? Mit terveznek a MÁV Cargóval? Másodszor: számos MÁV-kezelésben lévő ingatlan értékesítését készítik elő. Igaz-e, hogy ennek értékelésével és értékesítésével a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó Forrás Kft.-t bízták meg? A MÁV oktatási hálózata országos hálózattal rendelkezik, jelentős ingatlanokat használ. Tervezik-e a MÁV oktatási hálózatának szétszervezését, mi lesz az ingatlanok sorsa? Jelentős értéket képviselnek az egészségügyi kht. kezelésében lévő ingatlanok is. Mit szándékoznak ezekkel tenni?
Köszönöm a türelmét, elnök asszony.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés