DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr, Polgármester Úr! Természetesen ünnep lesz az önkormányzatok napja, hiszen az önkormányzatok 15 éve erős pillérei a magyar demokráciának, és azt hiszem, ez mindannyiunk számára egyformán fontos.
Ami a költségvetést és a pénzügyi kondíciókat illeti: képviselő úr felsorolt néhány adatot, de a tények egy részét nem mondta el. Én szeretném ezt kiegészíteni.
Tény az - és ezt minden alkalommal elmondom, amikor a választási ígéreteink kapcsán a több pénzt az önkormányzatoknakö szlogenre hivatkoznak -, hogy az elmúlt években ugrásszerűen nőtt az önkormányzatok összbevétele. Ezt ön is tudja. 2001-ben ez az összeg alig haladta meg az 1900 milliárd forintot, míg 2005-ben ez az összeg megközelíti a 2900 milliárd forintot, tehát alig négy év alatt az önkormányzatok forrásai 1000 milliárd forinttal, azaz több mint 50 százalékkal bővültek. Az önkormányzatok költségvetési támogatása - hiszen ezt nemcsak az összbevétel, hanem a költségvetési támogatás szempontjából is érdemes megvizsgálni - ugyanebben az időszakban 795 milliárd forintról 1350 milliárd forintra nőtt. Ha az európai uniós pénzeket is hozzászámítjuk, akkor ez 1450 milliárd forint. Ez a növekedés közel 70 százalékos.
Tisztelt Országgyűlés! Reformértékű átalakítást hajtottunk végre az önkormányzatok költségvetésében akkor, amikor a régiókhoz decentralizáltuk a központi költségvetésből a források egy jelentős részét. 2005-ben ez az összeg megközelíti a 60 milliárd forintot. Jelentős forrásokat teremtettünk a kistérségi együttes feladatellátáshoz, ez biztosít lehetőséget arra, hogy a kistelepülések önkormányzatai jobb színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani az ott élő emberek számára. A várakozásainkat messze felülmúló módon jól fogadták az önkormányzatok a kormány kezdeményezését, hiszen néhány - mindösszesen három - kistérségtől eltekintve az országban mindenütt létrejöttek többcélú kistérségi társulások, illetve tizenegy kistérségben a területfejlesztési társulások. 2004-ben a költségvetés 9,5 milliárd forintot biztosított erre a célra, míg 2005-ben ez az összeg már 15,5 milliárd forint volt. És forrásokat teremtettünk az európai uniós pályázatok önerejéhez, garantáltuk, hogy nem maradhat el uniós pályázat csak azért, mert az önkormányzatnak nincs pénze a saját erőhöz. 2004-ben 4,4 milliárd forintról, 2005-ben pedig 7,4 milliárd forintról szólt ez a költségvetési sor.
Tisztelt Országgyűlés! Ezen az irányon nem kívánunk változtatni. Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr TÖOSZ-kongresszuson elmondott beszédének megfelelően bővítjük az önkormányzatok mozgásterét, és az egyes feladatok felülvizsgálatát is elvégeztük. Így például a rendszeres gyermekvédelmi támogatás beépül a családi pótlékba, így ezzel az önkormányzatok megszabadulnak egy jelentős kifizetési kötelezettségtől, hiszen ezt a pénzt a családok a központból közvetlenül kapják majd meg. Megjegyzem, a családtámogatási rendszer a jövő évben mintegy 30 milliárd forinttal bővül, ez azt jelenti, hogy a legrászorultabbak érzékelhető nagyságrendben nagyobb támogatást fognak kapni. Változást hoz a jövő évben az adócsökkentés is. Csökken az önkormányzatok kiadása az áfacsökkentés miatt, és így csökken az adófizetők terhe is, ami összhangban van a kormány szándékával.
Nagyobb figyelmet fordítunk a kistérségek támogatására a jövő évi költségvetésben. Ez meggyőződésem szerint érzékelhető lesz valamennyi kistérség számára. Több pénzt kívánunk juttatni a területfejlesztési szempontból leghátrányosabb helyzetű kistérségeknek, hogy a leszakadást megállítsuk. Eddig is tettünk komoly erőfeszítéseket ennek érdekében, és meggyőződésem, hogy ez igazi baloldali program, igazi baloldali politika.
A bajba jutott önkormányzatoknak a Belügyminisztérium folyamatosan segítséget nyújt. Ma döntöttem arról, hogy 314, főként kistelepülési önkormányzat támogatást kap a közeljövőben. Ez azt jelenti, hogy néhány napon belül összesen 419 millió forint érkezik ezeknek az önkormányzatoknak a számlájára.
Tisztelt Országgyűlés! A prognózis, a kormány mostani belső egyeztetése, illetve a költségvetés előkészítése szerint az önkormányzatok összbevétele 2006-ban eléri a 2005. évit. A részletekről - mint az előző években mindig - lesz egyeztetés az önkormányzati érdekszövetségekkel.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés