ENDRE SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Szeptember 12-én választókörzetem egyik településének alpolgármestere itt az Országgyűlésben napirend utáni felszólalásában azt kérte számon, hogy több kormányzati ígéret ellenére még mindig nem tudják a kiskunfélegyházi kistérségben élő emberek, hogy mikor épül meg végre a kunszállási lehajtó az M5-ös autópályán. Mind a Medgyessy-kormány, mind a Gyurcsány-kormány azt ígérte, hogy az M5-ös autópálya Kiskunfélegyházáról történő továbbépítésekor megépítik az egyébként is tervbe vett autópálya-lehajtót Kunszállásnál. Ennek megfelelően a térségben több olyan befektetés is történt, amely után az ott élők azzal számoltak, hogy Kunszállásnál az autópályán keresztül az európai nagy szállítási, közlekedési vérkeringésbe tudnak bekapcsolódni.

Tekintettel arra, hogy a napirend utáni felszólalásra a kormány részéről senki sem volt hajlandó válaszolni, joggal merül fel a kérdés, hogy talán nem is akarják megépíteni ezt a nagyon fontos közúti csomópontot. Tisztelettel kérdezem tehát a tárcát, miért nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy mikor fog megépülni a kunszállási lehajtó az M5-ös autópályán. Kérem, legyen szíves tájékoztatni arról, hogy az építkezés ténylegesen milyen ütemezéssel halad. S ha már a kormánypárti képviselőkkel sem áll szóba a kormány, akkor honnan tudják meg az állampolgárok, hogy a sok ígérgetés után megépül-e végre a kunszállási lehajtó az M5-ös autópályán? (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu