VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A múlt héten még azt gondolhattuk, hogy az a heves indulat, az a kirohanás, amit ön napirend előtt megtett, talán csak egy egyszeri, átmeneti hangulatnak a következménye, de most már másodjára tapasztaljuk meg ezt az őszi parlamenti ülésen.

(13.30)

Miniszterelnök Úr! Azt gondolom és azt is javasolnám önnek: több higgadtság, több tárgyszerűség (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban.), kevesebb indulat (Taps és derültség a Fidesz padsoraiban.), és akkor, azt gondolom, hogy eredményesebb vitákat tudunk lefolytatni. Kampányolni ráérünk majd jövőre, egyelőre azt ígérte, hogy adótörvényekről fog beszélni, az adórendszer jövő évi változásairól.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ennek a beszédnek egy jelentős része nem adókérdésekkel foglalkozott. Kérem majd, hogy az ön hozzászólása után ne siessen el az ülésteremből; hallgassa meg Áder János kollégámat (Moraj a kormánypárti padsorokban.), aki még ki fog térni ezekre a kérdésekre. Én most azokról a kérdésekről szeretnék beszélni, amelyeket ön érintett adóügyben, és amelyeket ön nem érintett.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az elmúlt három esztendőt az adóemelések jellemezték. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) A Medgyessy-kormány is, amelynek ön főtanácsadója és minisztere volt, és az ön kormánya is jelentős adóemeléseket hajtott végre az elmúlt években. Sok ember fogalmazta meg, hogy Medgyessy Péter ment, Gyurcsány Ferenc jött, az adóemelések viszont maradtak 2004-ben és 2005-ben is. Néhányan itt közbekiabálnak; elnök asszony, nem zavar, megjegyzem. Hadd idézzek fel akkor számukra, mivel eléggé hitetlenkednek, néhány adóemelési tételt. Az önök kormánya volt az, amely jelentős mértékben növelte a cégautók adóját. Az önök kormánya volt az, amely jelentős mértékben növelte a cégbejegyzési illetékek mértékét; több mint a duplájára emelkedtek ezek a terhek az elmúlt években. Az önök kormánya nemcsak adóemelésekkel, hanem az adókedvezmények megvonásával is növelte az emberek, a lakosság és a vállalkozók terheit.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön mint vállalkozó is talán emlékszik rá, hogy az önök kormánya volt az, amely jelentős mértékben szűkítette a lakáshitelek után járó adókedvezményeket. Havi tízezer forintot vettek el azoktól az emberektől, akik lakás vásárlására vagy építésére hiteleket vettek fel. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) Ők számítottak erre az adókedvezményre; önök ezt elvonták az emberektől. Ugyancsak az önök kormánya volt az, amely a nyugdíjjárulék adókedvezményét szintén megszüntette. Miniszterelnök Úr! Ez jelentős bércsökkenést okozott az embereknél. Részben ennek tudható be, hogy 2004-ben, a Bokros-csomag óta először, Magyarországon csökkentek a reálkeresetek. Ezek tények, miniszterelnök úr. (Moraj a kormánypárti padsorokban.)

Mint ahogy az is tény, és ön erről nem beszélt, hogy miközben lelkesen beszél arról, hogy az áfa mértéke csökkenni fog - és higgye el, ebben a törekvésében a Fidesz támogatni fogja önt -, azonközben ön elfeledkezik arról, hogy az önök kormánya volt az, amely a forgalmi adó mértékét jelentősen megemelte. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van.) Emlékszik még talán, miniszterelnök úr, hogy az áfa mértéke nulláról 5 százalékra, 12-ről 15 százalékra nőtt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Bizony ám!) De itt nemcsak azok a tételek változtak meg, amelyek ebbe a körbe tartoztak, tehát nemcsak, mondjuk, a háztartási szén, a tüzelő, a földgáz, az élelmiszerek árai drágultak emiatt, nemcsak a gyógyászati segédanyagok, a pelenka vagy éppen a strandfürdőre a belépő drágult meg emiatt, hanem, biztos emlékszik rá, a villamos energia áfája a 12-ből egyből a 25 százalékos adókulcsba került (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Bizony ám!),25 százalékra nőtt. Önök, amikor most ünneplik magukat, hogy ez 20 százalékra vissza fog csökkenni, azért ne felejtsék el, hogy még mindig 8 százalékkal magasabb ennek az adóterhe, mint 2002-ben!

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Azt gondolom, hogy éppen ideje lenne az adócsökkentésnek; erre vár az ország, erre várnak a vállalkozók, erre vár a lakosság, hiszen a magyar gazdaság versenyképességi problémáinak éppen az az oka, hogy a közterhek az elmúlt három évben jelentősen nőttek. Megpróbálták betömködni a költségvetési hiány lyukait, megpróbálták csökkenteni az államadósság növekedésének ütemét: nem sikerült, többletterhet raktak a lakosságra.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ha már volt olyan kedves, és emlékezett arra, amit egy sajtótájékoztatón mondtam, akkor hadd pontosítsam az ön számára ezeket a kijelentéseket. Én valóban arról beszéltem, és ezt a véleményemet fenntartom, hogy az átlagkeresetűek továbbra is a legmagasabb adókulccsal fognak adózni. Erre mondtam példaként, hogy az ön számára például, aki nyilván egy magasabb jövedelmi kategóriába tartozik, kedvező változás lesz az, hogy 38-ról 36 százalékra csökken majd az adókulcs - de ezzel az átlagkeresetűek és az alacsony jövedelműek sokkal jobban még nem járnak. (Kuncze Gábor: Nem értetted meg.) S itt utaltam arra a példára, amit ön volt szíves elmondani: nagyon jól tudom, hogy ön a jövedelmét nem bérként kapja meg elsősorban, hanem osztalékként. Az osztalék mértéke valóban nőtt; sajnos, miniszterelnök úr, azt tudom mondani, hogy sajnos, mert ez drágította a vállalkozásai működését. (Kuncze Gábor: Az osztalék a működését?) De gondolkozzon el azon - hogyha Kuncze Gábor nem kiabál közbe, és hagy beszélni -, hogy melyik ember van vajon szerencsésebb helyzetben: az az átlagkeresetű ember, akinek ezután is 36 százalékkal kell adózni, vagy az a vállalkozó, aki a jövedelmét osztalékon keresztül veszi ki 25 százalékos adóval? A 36 és a 25 között számomra még továbbra is óriási különbség van, miniszterelnök úr. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz padsoraiban.)

A gyermekek kérdése. Igen, elmondtuk, hogy az eddig napvilágra került hírek szerint önök meg kívánják szüntetni az egy- és kétgyermekes családok adókedvezményét. Ezt mi súlyos hibának tartjuk. Miniszterelnök úr, számoljunk együtt! A családi pótlék egy egygyermekes családnál most a gyermek után 5100 forint; a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege 5434 forint. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem mindenkinek!) A rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege, ha visszaszámoljuk, havonta 878 forint, és egy gyermek után ez a család még igénybe tudott venni 3 ezer forint adókedvezményt. Ön most azt mondja, hogy ez a család jobban jár az önök családtámogatási rendszerének módosításával.

Miniszterelnök Úr! Számoljunk már együtt! Ez a család 2 ezer forintot fog veszíteni január 1-jével. 2 ezer forintot vesznek ki ennek a családnak a zsebéből, és ez, mondjuk, egy 80 ezer forint körüli, kétgyermekes szülő esetében már 6 ezer forintot jelent. 6 ezer forinttal rövidítik meg ennek a családnak a kasszáját. Miért nem beszél erről, miniszterelnök úr? Az ön kormányának az adótörvény-módosításában szerepel ez a változás: az egy- és kétgyermekesek családi adókedvezményének az eltörlése.

Arra kérem, miniszterelnök úr, ne büntessék ezeket a családokat! Ezek a családok épp eleget szenvedtek amiatt, hogy az elmúlt három évben az adómérték jelentősen nőtt. Ne büntessék őket azzal, hogy azokat a kedvezményeket elveszik tőlük, amit egyébként a gyermek nevelésére, a gyermek támogatására fordítanának!

Köszönöm, elnök asszony. (Hosszan tartó, nagy taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu