ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Úgy is, mint modern konzervatív párt (Pettkó András: Korszerű!) Korszerű - köszönöm, megtanulom lassan. Azt szeretném önnek jelezni, hogy elég nehezen tudnánk az ellenzék igényei szerint kormányozni az országot, hiszen képviselőtársa az imént éppen azt kérte számon, hogy miért nem vezetjük be kötelezően a felvételin a kétszintű érettségit. Ha jól értem, ön azt kifogásolja, hogy miért van egyáltalán kétszintű érettségi. (Pettkó András: Nem ezt mondtam!) Szerencse, hogy - bocsánat - immár csak négy ellenzéki képviselő van jelen a teremben, mert egyébként bizonyára még számos véleményt hallgathatnánk meg.
Én inkább visszatérnék ahhoz a gondolathoz, amit ön megfogalmazott a felszólalásában, mert ezt tartom fontosnak. Ha önök azt gondolják, hogy a bolognai folyamatban mindenki egyetért, hogy ebben az irányban kell haladni, ha önök azt gondolják, hogy új törvényre, jó törvényi szabályozásra van szükség, akkor én mégiscsak azt kérem, hogy gondolja át ezt a rideg elutasítást, amit a hozzászólásában mondott, mert ez a törvényjavaslat arról szól, hogy a bolognai folyamatot bevezetjük, arról szól, hogy megteremtjük a törvényi hátterét.
Valóban elmulasztottam a kormány véleményének ismertetésénél, most pótolom, hogy köszönettel tartozunk a képviselő uraknak azért, hogy nyáron dolgoztak ezen a törvényjavaslaton, és persze köszönettel tartozunk a minisztérium azon munkatársainak, akik pedig fölkarolták és támogatták ezt a kezdeményezést.
Valóban fontos, hogy ez a jogszabály megszülethessen, fontos, hogy ezt a kérdést rendbe rakhassuk, és mindenkit köszönet illet, aki ezt támogatja; nem azért, mert a kormánynak ettől nagyobb lesz a komfortérzete, hanem azért, mert a felsőoktatás számára teremtünk nyugodt, kiszámítható, jó munkafeltételeket együtt. Én továbbra is ebben kérem önöket szövetségre, ebben hívom önöket támogatásra.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés