DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Volt államtitkár úr, mostani pénzügyminiszter úr, aki 2004. évi kérdésnek… (Zaj.) Úgy látom, még egyszer el kell mondanom. Amikor a volt államtitkár úr - aki ebben az időszakban a végrehajtásért volt felelős, most, 2005-ben pedig a beszámolásért felelős pénzügyminiszter; aki a tervezéskor is államtitkár volt - pénzügyminisztere 2003-ban elmondta az európai uniós csatlakozással kapcsolatos tételeket, nem így fogalmazott. Úgy fogalmazott, hogy Magyarország és ezen belül a magyar költségvetés is pozitív egyenleggel fog zárni. A magyar törvények szerint az államháztartási törvényt még a Pénzügyminisztériumnak is kötelessége betartani, márpedig ez ezen elszámolási rend szerint mínuszos egyenleget mutat. Az egy másik kérdés, amiről a Számvevőszék elnöke beszélt, hogy ha önök a törvény módosítását kezdeményezik, akkor lehet majd más elszámolási logikát is alkalmazni, és ha a felajánlásnak megfelelően ezt elfogadják, akkor majd önöknek kell kezdeményezniük.

Másrészről pedig, akik figyelik ezt a vitát, nagyon jól tudják, hogy azok a pályázatok, amelyeket kiírtak például az agrár- és vidékfejlesztés tekintetében 2004-ben, még az elbírálásig sem jutottak el, nemhogy a szerződéskötésig. Ahol pedig szerződéskötés történt, ott meg a kifizetésig nem jutottak el. Ez azt jelentette számukra, hogy a 2004. május 1-jével más országokból támogatott európai uniós gazdák termékei nagyon sok területről kiszorították a magyar gazdákat - még Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyében is -, és ennek az eredménye az, hogy a magyar gazdaság számára az európai uniós csatlakozás hátrányt jelentett, hátrányos gazdasági következményei voltak mind pénzügyileg, mind pedig a gazdálkodás tekintetében. Erre hívjuk fel a figyelmet.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu