HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy mondatban kellene az előttünk fekvő törvényjavaslatot minősíteni, azt úgy tudnám megtenni, ha azt mondanám, hogy rossz terveket nem lehet jól megvalósítani. Ez a törvény nem másról szól, mint igazolja az ellenzék azon állításait, amelyek a 2004. esztendei költségvetés megalapozatlanságáról tanúskodtak, amelyek igyekeztek rámutatni arra, hogy komoly baj lesz, ha azt a költségvetési törvényt az Országgyűlés parlamenti többsége abban a formában fogja elfogadni.

Az állami költségvetés úgy is felfogható, mint egy kormány üzleti terve. Nyilvános, teljesülése a hazai, a külföldi bizalom alapja, mint egy gazdasági társaságnál. A zárszámadás pedig beszámolás a tervekről, azok teljesítéséről, a változásokról, azok okairól. Egy ilyen beszámolónál a cégek ezért a felelősök képeit is közölni szokták a kiadványok elején. Ez a zárszámadás felelősökben igazán gazdag, hiszen a 2004. esztendei költségvetési év balsikereiben két miniszterelnök és három pénzügyminiszter osztozik.

A 2004. évi zárszámadás alapján a költségvetési törvény már nem tűnik tervnek, hiszen a kiadások, a bevételek, a hiány érdemben tér el a törvényben rögzített sarokszámoktól, és a fejezetek helyzete is ötletszerűen alakul. A zárszámadás valójában gyengíti a magyar gazdasággal kapcsolatos közbizalmat.

Megkérdezhetnénk, hogy hogyan lehetséges ez, hiszen a közpénzek beszedéséről és elköltéséről az Országgyűlésnek és nem a végrehajtó hatalomnak kell döntenie. Ez így lenne jó, de az elmúlt három évben, sőt azt megelőzően is az államháztartási törvény több mint 30 változáson esett keresztül, és ezek a változások lényegileg azt jelentik, hogy az Országgyűlés lemondott a költségvetési törvénnyel kapcsolatos alapvető jogköréről, és a végrehajtó hatalom még az ellenőrzés jogát is egyre inkább elvonja, illetve az ellenőrzés megállapításainak számára nincs jelentősége.

Ez látszik abból is, hogy az ÁSZ a zárszámadás ellenőrzése során évek óta gyakorlatilag egy sor megállapítását ismételni kénytelen, mert ezekben az ügyekben változás nem történik, az Országgyűlés ezek teljesítését a kormányon nem meri számon kérni. Nyilvánvaló, hogy ezt a torz zárszámadást a parlament kormánypárti többsége minden különösebb kritika nélkül fogja elfogadni ugyanúgy, mint az elmúlt esztendőkben.

Az MDF a parlament legsürgetőbb feladatának tartja, hogy a költségvetési törvényt az Országgyűlés az eredeti, szigorú felfogásban szabályozza, és ezzel a kormánynak az elmúlt esztendőkben tapasztalható szabadosságát korlátozza. Véleményünk szerint ugyanis a mára kialakult helyzet aligha nevezhető alkotmányosnak. A 2004. évi költségvetési vita során elmondtuk, hogy a kormány 2002. évi nyári, voksszerzési célokból történt túlköltekezése következtében Magyarországra gazdaságpolitikai sodródás jellemző; a kormány valójában elvesztette a kontrollt az államháztartási folyamatok felett.

Ennek következtében a kormány a költségvetési terveket nem a reális jövő megalapozásának dokumentálására használja fel, hanem inkább csak propaganda-, rövid távú célok megvalósulását tűzi ki maga elé. 2004-ben a költségvetés számos korrekción ment keresztül. A kormány 2003-ban ugyanezt a módszert követte, és jellemző ez sajnos 2005-re is.

Úgy tűnik, hogy a kormány képtelen belátni, hogy a realitásoktól messze elszakadt terveket nem lehet menet közben teljesíteni, korrekciókkal javítani.

De nézzük egy kicsit részletesebben, mi is történt 2004-ben! A zárszámadás szerint pénzforgalmi szemléletben a GDP 20 330 milliárd, az államháztartás kiadásainak összege 12 353 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy az államháztartás a GDP igen magas hányada, 60,7 százaléka felett rendelkezett. A hiány végül is 1317 milliárd forint volt, ami az éves GDP 6,5 százaléka. A 2004. esztendei költségvetésre az a jellemző, hogy már a sarokszámok elfogadása után, 2003 decemberében megbukott. Ekkor történt ugyanis, hogy a magyar gazdaságban megrendült nemzetközi bizalom a kamatok jelentős megemelésére kényszerítette a Nemzeti Bankot, aminek komoly hatása volt az addig elkészített költségvetési tervre, az elfogadott sarokszámokra.

Indokolt lett volna a költségvetési törvényjavaslatot átdolgozni, erre lett volna idő, és az MDF javasolta is ezt, de a kormány ehelyett csak 35 milliárdot zárolt a kiadásokból, és valamelyest módosított a lakástámogatás rendszerén. Időközben kiderült, amit már mindenki régóta tudott, hogy a költségvetés hiánycélja nem tartható, messze meghaladja a kormány által mindvégig hirdetett 4,6 százalékos mértéket, ezért a pénzügyminiszter menesztésére is sor került. Akkoriban azt hittük, hogy ez a hiány 5,5 százalékos, de mára kiderült, hogy a tényleges hiány 6,4 százalék volt 2003-ban, ami minden képzeletet felülmúlt. Az új pénzügyminiszter azonnal módosította a 2004. évi hiánycélt, 3,8 helyett 4,6 százalékot írt elő.

A hozzászólásomban mindvégig a teljes hiányról beszélek, nem veszem figyelembe azt a korrekciót, ami a nyugdíjpénztári befizetések következtében lehetséges. Ez 1 százalék körüli összeg, de mivel 2008-tól már nem vehető igénybe, a költségvetés hiányának jellemzésére a korrigált adat nem megfelelő, hiszen ez csak az elkövetkező három esztendő kozmetikázásának céljaira alkalmas. Ugyanakkor további 185 milliárd forint zárolására került sor, ami azt jelenti, hogy a költségvetés pozíciója közel 400 milliárddal módosult, más szóval, januárban másodszor is megbukott a költségvetés.

A kiadások kézben tartása érdekében áprilisban a kormány újabb 14 milliárd forintos megtakarítást írt elő, amit július közepén újabb kiigazító lépés követett. Ez az intézkedés a maradványok felhasználását szigorította. A harmadik negyedévben már látszott, hogy ez a többszöri fűnyírás még mindig nem volt elegendő, és akkor újabb intézkedéseket tettek, ami közé tartozott a kincstári vagyonértékesítés, az állami vállalatoktól történő évközi osztalékelvonás, az APEH-, a VPOP-ellenőrzések megszigorítása és egyebek.

Ekkor a kormány felemelte a hiányprognózisát is, ami a pénzforgalom várakozásai szerint a GDP 6,6 százalékában fog kiteljesedni. Ez az adat végül is 6,5 százalékra sikerült, úgyhogy mintegy 500 milliárdos maradvány zárolására is sor került, és az áfavisszatartás, a 13. havi fizetések januárban történő kifizetése, az osztalékelvonás és mások következtében a hiány a valóságban több mint 1 százalékkal magasabb lett volna.

A kormány felsorolt intézkedéseit nevezte ellenőrző jelentésében az ÁSZ - helyesen - példa nélkülinek, mert valójában azok is voltak. Ugyanakkor az ÁSZ azt is megállapítja - és ezzel a Magyar Demokrata Fórum természetesen egyetért -, hogy ezek a hiánypótló intézkedések egyszeri hatásúak, nem konszolidálnak.

(12.30)

Az a maradványpolitika, az a fűnyírási technika, amit a kormány évek óta folytat, rendkívül veszélyes, bizonytalanságot okoz a költségvetésben, és előbb-utóbb különböző trükkökre fogja kényszeríteni az érintett fejezeteket, intézményeket. Ehhez a költségvetési politikához még a szokásos szociálliberális technikák társultak, nevezetesen a kreatív könyvelés, a felgyorsított és sokszor ésszerűtlen privatizáció, az államadósság 10 százalékos, három év alatt több mint 50 százalékos növelése, a szeptembertől beindult PPP-láz, ami az utak eladásához vezetett, és egyebek.

A módszer persze tökéletesedik, mivel a kapott hírek szerint a jövőben az APEH késedelmi pótlék nélkül tarthatja vissza a hazai cégeknek járó áfa kifizetését a külföldi ellenőrző adatok beérkezéséig. Ez azt jelenti, hogy 2006-ban, de lehet, hogy már 2005-ben is következmények nélkül lehet majd átcsúsztatni az áfafizetéseket a következő esztendőbe. Az áfa-visszatartási trükk, ami komoly likviditási zavarokat okozott a vállalkozóknak és mintegy 3 milliárdos veszteséget a költségvetésnek, az ÁSZ szerint előkészítetlen, indokolatlan és szakmailag téves volt. Az MDF ezzel a megállapítással egyetért, sőt az áfakifizetés ellenőrzésével is, de nem ezt a módszert választaná. Az APEH-hal rendszeres kapcsolatban lévő, megbízható ügyfelek számára - és a megbízhatóságnak számtalan kritériuma van - a kifizetéseket azonnal eszközölni kellene; az esetleges kifizetett többleteket vagy feltárt szabálytalanságokat az ellenőrzés lezárulta után kellene rendezni.

Talán az elmondottakból látható, hogy a költségvetés mint terv egyértelműen csődöt mondott. Megjegyzem, az eredményszemléletű hiány is komoly növekedést mutatott az elmúlt években. A hiány az eredeti tervben 3,8 százalék volt, ezt Draskovics pénzügyminiszter úr 4,6 százalékra emelte, illetve az év végén már 5-5,3 százalékról beszélt. A PM a zárszámadáskor 5,4 százalékos megvalósult hiányt jelentett, a zárszámadási törvény 280. oldalán már 5,8 százalék szerepel. Augusztus 31-én a KSH meg nem erősített hírek szerint már 6-6,1 százalékos hiányról számol be az Eurostatnak. Bizonyosságunk csak szeptember 22-én lesz, amikor az Eurostat az adatait publikálja; sajátos helyzet. Ez a szép pálya azt mutatja, hogy a költségvetés hiánya az eredeti előirányzatot 60 százalékkal múlja felül. Mindez még az európai biztos úr látogatásának elemeit nem is tartalmazza, de erre még majd kitérünk.

Figyelembe véve az elmondottakat, nyilvánvaló, hogy a 2005. évi költségvetés is légvárakra épült, de ezt már kilenc hónapos tapasztalatok is bizonyítják. Tény az, hogy az államháztartási hiány a 2002. évi csúcs után 6 százalékon stabilizálódott, és erről a kormány képtelen elmozdulni. Figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait, megállapíthatjuk, hogy az évek folyamán a hiánybecslés egyre jobban romlott. Ugyancsak a tapasztalatok közé tartozik, hogy a hiány módosítása folytatódni szokott, és még a tárgyév lezárása után két évvel is növekszik ez az arány.

Az év folyamán a mindenkori pénzügyminiszterek meg szokták nyugtatni a lakosságot, hogy a prognosztizált hiány tartható. Ezt legutóbb 2005. szeptember 14-én hallottuk a Pénzügyminisztérium államtitkárától, és a kijelentéssel pusztán csak az a baj, hogy szeptember 15-én és 16-án az EU pénzügyi biztosa közölte a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel, hogy a Bizottság, illetve az Eurostat az autópályák eladása és építése körüli trükköket nem fogja elfogadni. Vagyis szeptember 15-étől tudjuk, hogy a hiánycél 1-1,5 százalékkal meg fog emelkedni. Ha ez így van, akkor miért nem beszélünk erről nyíltan és világosan, és mi lesz ennek a következménye?

Egyébként a tavalyi költségvetésből és a hírek szerint az ideiből is hiányoznak azok a fő célok, amelyek megalapoznák az euró minél előbbi bevezetését Magyarországon, ami a jövő, a versenyképesség és sok minden szempontjából, a magyar vállalkozói szféra szempontjából a legfontosabb feladat kellene, hogy legyen. Sajnos a mostani előttünk fekvő törvényjavaslat azt a tudatot erősíti, illetve azt a feltételezést erősíti bennünk, hogy a tavaly csatlakozott országok közül nálunk fog legkésőbb sor kerülni az euró bevezetésére.

A költségvetési vita során a Magyar Demokrata Fórum elmondta, hogy a 2004. évi költségvetésben a bevételek felültervezettek, a kiadások alultervezettek. A kormány, illetve a mögötte álló képviselőcsoportok ezeket a megállapításokat fölényesen elutasították, a zárszámadás azonban sajnos minket igazolt. A központi költségvetés egyenlege 39 százalékkal, a társadalombiztosítási alapok egyenlege 48 százalékkal haladta meg a tervezettet, az önkormányzatoknál és az alapoknál az eltérések alacsonyabbak. Az adóbevételek nem a kormány várakozásainak megfelelően alakultak, az áfabevételek 177,2 milliárddal, a személyi jövedelemadó-bevételek 121 milliárddal maradtak el a tervezettől, és a többi bevétel sem a tervek szerint alakult, bár néhol kis többletet is felmutatott. Tervezési hiba volt, hogy a költségvetés nem számolt az európai uniós csatlakozás áfabevételekre gyakorolt hatásával, nevezetesen azzal, hogy az önbevallás kiesést jelent a bevételek befolyásának ütemében.

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kormány a 2004. esztendőben hajtotta végre az elmúlt évtized legnagyobb adóemelését. Ezt a pénzügyminiszter - nem túl politikusan - 2003 nyarának közepén úgy harangozta be, hogy hiányzik a költségvetésből 550 milliárd forint, és ezt mindenképpen pótolni kell. Ennek a technikája az volt, hogy 2004-re kialakították Európa legmagasabb áfakulcsokkal ellátott adórendszerét; a külföldi vásárlások megnövekedése olyan jelentős forgalomcsökkenést eredményezett Magyarországon, ami pluszadóveszteséget okozott.

A kormány 2004. évi adópolitikai irányelveit úgy lehet összefoglalni, hogy adóztassunk meg mindent, amit lehet. Ennek következménye, hogy 2003 második felében egy hatalmas adóötletbörze indult meg, amiben a legidétlenebb adóelképzelések is előfordultak. A 2004. évi zárszámadásban a kormány erről a 283. oldalon a következőképpen ír: “Az adó- és járulékszabályok 2004. évi módosításának alapvető célja az adócsökkentés és a versenyképesség javítása.ö Az eredmény, ahogy azt tapasztaltuk, teljesen ellentétes volt a szándékkal. Ennek következtében az infláció 6,8 százalékra ugrott, a reálbérek egy százalékkal csökkentek, a fogyasztás dinamikája harmada lett a 2003. évinek, a foglalkoztatás fél százalékkal csökkent, a munkanélküliség emelkedett. Az igazság kedvéért azért hozzá kell tennünk, hogy a gazdasági növekedés a vártnál jobb, 4,7 százalék volt, de ez nem volt elegendő a légből kapott tervek teljesítéséhez. A folyó fizetési mérleg hiánya továbbra is jelentősen növekedett, vagyis az ikerdeficit a gazdaságban fennmaradt.

A kormány mind 2004-re, mind 2005-re jelentős létszámleépítést tervezett a közszektorban. Ez sem a közalkalmazottak, sem a köztisztviselők esetében nem következett be, hiszen 2005 júniusában ezen a területen 819 ezer ember dolgozott, ami néhány ezrelékkel kevesebb, mint az elmúlt években. Ez azért is érthetetlen, mert a munkaerő-problémák kezelésére, a végkielégítések kifizetésére 2004-ben és 2005-ben jelentős összegeket irányzott elő a kormány, és nyilván ezeket valahová el is költi.

Az önkormányzatok problémakörével képviselőtársaim a vitában részletesen fognak foglalkozni, de egyet meg kell említenem, ez pedig az Ökotám esete. Az ÁSZ vizsgálata feltárta azt a képtelen helyzetet, amely az önkormányzati csatornázási beruházások megvalósítása során sok helyütt keletkezett. Az önkormányzatok által alkalmazott modell szerint a törvényi előírásokkal szemben a beruházások megvalósításában önkormányzati forrás egyáltalán nem szerepel, ebben a lakosság egészen minimálisan vesz részt, a számlát kizárólag az állam állja. A beruházások drágák, és valójában mindenki jól jár, aki ennek a lebonyolításában részt vesz. Ezt a helyzetet mindenképpen rövid időn belül rendezni kell, mert elképesztő dolog, hogy olyan szervezetek, amelyek a törvények betartását a lakosságon kérik számon, maguk sem tisztelik a törvényt. A veszteség az Ökotámon már eddig is több milliárd forint volt.

Továbbra sincs előrelépés az állami vagyon egységes nyilvántartásában, holott ezt elég régen törvény írja elő. A törvényjavaslatban szereplő eszköz-forrás mérlegek és táblázatok nem adnak teljes képet az állami vagyonról. Egyes vagyonelemek évek óta hiányoznak a törvényjavaslatból, és mint a későbbiekben látni fogjuk, például a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium területén ezek köre tovább bővült.

A kormány - gondjai enyhítésére - egy átgondolatlan, felgyorsított privatizációt folytat, és ez folytatódott a 2004. esztendőben is.

(12.40)

Az MDF különösen hibás döntésnek tartja, hogy a kormány 2004 januárjában, csak úgy, suttyomban 6500 forintos árfolyamon mintegy 70 milliárd forintnyi MOL-részvényt értékesített, holott mint a legnagyobb tulajdonosnak, ismernie kellett a MOL üzleti tervét, a gázüzletág tervezett eladását és annak értékét, és mindezek várható hatását a MOL részvényárfolyamának alakulására. Ilyenkor egy jó tulajdonos nem a legrosszabb időpontot szokta választani részvényei értékesítésére. A részvények az eladást követően fél évvel pont a kétszeresét érték annak, mint amennyiért az ÁPV Rt. saját részvényeinek egy részét értékesítette, tehát a MOL-üzleten 70-100 milliárd forint vesztesége van a Magyar Köztársaságnak és adófizető polgárainak.

Az ÁSZ joggal kifogásolja a Tankönyvkiadó értékesítése körüli furcsaságokat, Bábolna ügyeinek privatizációs kezelését. Az MDF indokoltnak tartaná, ha a parlament egy vizsgálóbizottságot hozna létre annak érdekében, hogy megtudjuk, mi is történt Bábolnával, a magyar agrárgazdaság zászlóshajójával az elmúlt 15 esztendőben, és ezért ki vagy kik a felelősek.

A központi költségvetési szervek adósságállományának csökkenési tendenciája elakadt 2004-ben, az adatszolgáltatást teljesítő 676 intézmény éves átlagos adósságállománya 11,7 milliárd forinttal magasabb, mint 2003-ban. A növekedés 95 százalékos. Köztartozás ebből 3,2 milliárd forint, ami különösen kifogásolható, ha a vállalkozási szférával kapcsolatos APEH-szigorra gondolunk. A 2004-es esztendő végéig felhalmozott tartozásokban a BM újra magas, egyharmados arányt képvisel, az Oktatási Minisztérium alá tartozó felsőoktatási intézmények 40 százalékot, az Egészségügyi Minisztérium intézményei 10,5 százalékot tesznek ki.

Miután időm lejárt, majd az általános vita folytatásában az észrevételeinket még megtesszük, de azt hiszem, az elmondottakból világosan kitűnik, hogy ezt a zárszámadási törvényt a Magyar Demokrata Fórum semmilyen feltételek és semmilyen körülmények között elfogadni nem képes.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu