ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Amikor erről a szomorú felmérési eredményről beszélünk, akkor tudni kell, hogy ez mindig az adott ország teljes felnőtt korú népességére vonatkozik, ezért ez a rendkívül negatív adat sajnos az elmúlt évtizedek szomorú történelmi örökségét is jelenti. Nagy baj ez egy olyan országban, ahol a kultúrának mindig része volt a nyelvtudás, nemcsak az értelmiségnél, de a munkásembereknél is bizony nagyon nagy jelentősége volt a világ megismerésének, a megfelelő nyelvi képzettség megszerzésének.
Ismerve ezeket a rossz adatokat, kezdett a kormány 2003-ban a világ-nyelv program kidolgozásába, indított el egy olyan programot, amelynek az a célja, hogy ösztönözze az iskolákat, a közösségeket a nyelvtanulás fejlesztésére, hogy többletlehetőségeket, többletforrásokat juttasson ehhez a tevékenységhez. A pályázat sikerét mutatja az, hogy több mint 1800 pályázat érkezett a világ-nyelv program pályázataira, ezek közül 1000 kapott támogatást. A pályázatok 85 százaléka vidékről érkezett. A nyertes pályázók között számos, elmaradott térségben működő kistelepülési iskola is van.
Szintén nagy az érdeklődés a középiskolai nyelvi előkészítő évfolyamok indítása iránt is, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a középiskolában egy megelőző, nulladik évfolyam keretében a diákok nyelvi és informatikai képzettségüket fejleszthessék. Ehhez a programhoz megfelelő finanszírozást is biztosít a költségvetés. Ebben a programban 2004-ben 407 intézmény indult el, az idén már 431 iskola hirdette meg ezt a programot, a részt vevő diákok száma 12 ezerről 15 ezerre növekedett. Tudjuk, hogy ez még mindig kevés. Hosszabb távon az a szándékunk, hogy megteremtsük a lehetőségét annak, hogy minden középiskolában, ahol erre igény van, létrejöhessenek ezek a nyelvi előkészítő évfolyamok.
Tisztelt Ház! A világ-nyelv program egyik legfontosabb célja az, hogy a nyelvtanulás lehetősége, a nyelvtudás ne a szülők teherbíró képességén múljon. Elsődleges célunk az, hogy az iskola keretei között adjuk meg azt a nyelvtudást, amely aztán felhasználható, amely aztán az egész életben megfelelő alapot jelent. Ezt célozzák a világ-nyelv program fejlesztési intézkedései, és ezt célozza az előkészítő évfolyam elindítása is. Hozzáteszem, szintén ezt a célt szolgálja az is, hogy visszatérítettük a korábbi években a nyelvvizsgadíjat, ettől az évtől kezdve pedig az érettségi rendszer keretében, tehát az ingyenes állami vizsga keretében az emelt szintű érettségivel van módjuk megszerezni a diákoknak a középszintű nyelvi érettségit.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen a nyelvoktatás során további intézkedésekre van szükség. Szeretnénk folytatni és megerősíteni a világ-nyelv programot. Fontosnak tartjuk, hogy a felsőoktatási törvényben újra megerősítettük azokat a szabályokat, amelyek a hallgatókat a nyelvvizsga letételére ösztönzik. És lényegesnek tartjuk azt is, hogy az angol és a német mellett második nyelvként más fontos európai nyelvek - a teljesség igénye nélkül: a francia, olasz, spanyol, orosz és a szomszédos országok nyelvei - is egyre nagyobb teret kapjanak az iskolákban, hiszen az európai uniós fejlődés következtében egyre fontosabb lesz ez a gyakorlatban felhasználható nyelvismeret is.
Végül, képviselő asszony, szeretném elmondani önnek azt, hogy a programban megfogalmazott célok és intézkedések nemcsak itthon találtak pozitív fogadtatásra, de az Európai Unió lingoprojektje keretében is egy magyar iskola, a veszprémi Dózsa György Általános Iskola az egyik európai nyelvi díjas iskolává válhatott. Ez bizonyítja azt, hogy jó irányba indultunk el, de sok erőfeszítésre van szükség és arra, hogy tovább menjünk következetesen ezeknek a céloknak a megvalósítása érdekében.
Tisztelt Képviselő Asszony! Kérem válaszunk elfogadását. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés