BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Ami a gyermekvállalási hajlandóságot érinti, nos, az biztos, hogy erős összefüggésben van az anyagi körülményekkel is, de ezenkívül például a populáció egészére vonatkozó olyan makro-népességstatisztikai adattal is, hogy mekkora a szülőképes korú népesség. Tehát amikor Sisák képviselő úr arról beszél, hogy itt a polgári kormány végére hogyan lassult le a születésszám csökkenése, akkor az egyenes összefüggésben van azzal, hogy a Ratkó-korszak unokái akkor léptek egyre nagyobb létszámmal a szülőképes korba. Tehát ha most nem olyan rettentően rosszak a születési adataink, akkor ez a szülőképes létszámmal is jelentős mértékben összefügg.
Reagálni akartam a Bokros-csomaggal kapcsolatos vádakra, mert úgy látszik, ebben a parlamentben már soha nem fogunk túljutni ezen. A két korszak nehezen összehasonlítható. Amikor a Bokros-csomag megszületett, akkor a gazdasági stabilizáció érdekében kellett megszorító intézkedéseket elrendelni, és akkor is tudtuk, ez tényleg nagyon sok embert hátrányosan érintett, nem a legszegényebbeket. Most viszont olyan helyzet van, amikor ez a családtámogatási rendszerreform együtt jár egyfajta anyagi támogatásnövekedéssel, következésképp a két korszak nehezen összehasonlítható, hacsak annyiban nem, hogy az adókedvezményt a szocialista-szabad demokrata kormány akkor is rossz eszköznek tartotta, és ma is rossz eszköznek tartja a támogatásra.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés