DR. BŐHM ANDRÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Érdekes jogszabály vitáját kezdte meg ma az Országgyűlés, és koalíciós képviselőként töredelmesen be kell vallanom, hogy nem dicsérni jöttem a jogszabályt.

A probléma abban van, és az eddigi felszólalásokból is ez következik, hogy koncepciót kérünk számon - és teszik ezt helyesen a felszólalók, így Salamon képviselő úr is, és én is ezzel fogok foglalkozni, mert mit tehetne az ember egy törvény meginduló általános vitájakor, ha nem a koncepciót kutatná -, csak más irányból kezdtek a jogalkotók ennek a törvénynek a meghozatalához, mint amit ma számon próbálunk kérni rajtuk; ez teszi nehézzé az én dolgomat is meg más hozzászólók dolgát is. Ebből a tervezetből az olvasható ki, hogy a nagy port felvert lakásmaffiaügyek tanulságait igyekezett egy albizottság levonni, ezt nyilván helyesen meg is tette. Következtetéseket vont le, gyűjtött össze, és úgy döntött, hogy ezeket a szükséges óvintézkedéseket a lakástörvény - megpróbálok kevésbé kemény szót használni - átalakításával, átfaragásával próbálja meg orvosolni, de a baj innen kezdődik. Azért kezdődik innen, mert egyrészt - és valóban ez a fontosabb - a lakáshoz való jog, különösen Magyarországon, anélkül, hogy belemennénk a történelmi előzményekbe, a ma itt élő állampolgárok egyik legfontosabb problémája, az egyik legerősebb jogosultsága, és ez így van hosszú évtizedek óta.

A következő jelentős kérdés, amellyel foglalkozni kell, mert elkerülhetetlen - ezt többen érintették -, a rendszerváltást követő nagy privatizáció ügye. Én mondhatom, mert én is a részese voltam: azóta is megemésztetlen ez a döntés, hogy jól tettük-e, vagy nem tettük jól. Ugye, valamennyien emlékszünk rá, hihetetlen társadalmi nyomás volt, hogy aki a lakásában bent lakik, annak legyen a tulajdonosa. Azt sem tagadhatjuk, hogy az állam, majd ezt követően az önkormányzat végül is megszabadult egy borzalmas tehertől; tényleg évtizedek alatt leromlott, elrontott, rettenetes felújítási költségeket igénylő lakásállománytól szabadult meg, és a jelszó az volt, tegyük tulajdonossá a lakások bérlőit. Ennek az eredménye az volt, hogy tízezerszámra, százezerszámra lettek a tulajdonosai nagyrészt olyan lakásoknak is - ne csak a luxuslakásokra gondoljunk -, amelyeknek a felújítására soha nem lesz pénzük.

Évtizedek adóssága gyűlt össze az állam részéről a korábbi IKV-k, tanácsok elmulasztott felújítási kötelezettségei miatt, és akkor következett, hogy írd és mondd, nagyon alacsony vételáron lehetett megvásárolni ezeket a lakásokat. Hosszú részletfizetéssel, minimális első részlet befizetésével tulajdonossá vált, de a lakásállomány részint megszűnt az önkormányzati szektorban. Mondhatjuk, hogy megszűnt, mert egészen töredékes lakásállomány maradt meg az önkormányzatok jelentős részénél, tisztelet a nagyon kevés kivételnek, amelyik nem ment bele ebbe a lakásprivatizációs hullámba. Egy felújításra szoruló, de soha felújításra nem kerülő bérlőtömeg (Sic!) jött létre, elsősorban a városokban.

Most persze az egy olcsó politikai történet, amit Salamon László említett - nem őt akarom bántani -, hogy meg kell teremteni a pénzügyi alapot ezeknek a felújítására. Persze, meg kell teremteni; valamennyiünknek sok ilyen kívánsága van. Nem tudom, történtek-e komoly felmérések, Budapesten néhány felmérés elkezdődött, de ezek olyan csillagászati összegek, amelyek banki finanszírozása, önkormányzati finanszírozása végképp nem lehetséges, és a bérlők részéről a saját rész vállalása, ki kell mondani, sajnos, teljesen reménytelen. Reménytelen még a távfűtés megkívánta szigetelési problémák elhárítása is. Én azért mondom, hogy persze lehet lózungokat mondani, meg kell is a parlamenti politikai vita közben lózungokat mondani, de a helyzet az, hogy minimális kivételtől eltekintve az önkormányzatok lakásállománya megszűnt, a szociális alapon rászorultaknak is alig-alig, nevetséges számban tud bérlakásokat biztosítani.

(20.20)

És akkor ebben a helyzetben valóban lakáskoncepción kell elgondolkodni. El kell azon gondolkodni, hogy milyen mód van akár önkormányzati, akár állami tőke megteremtésére hitelkonstrukcióval, illetve befektetői tőke megteremtésére, hogy legyen bérlakáspiac Magyarországon, ami gyakorlatilag nincs, sőt egyre inkább visszaszorulóban van. A piaci viszonyok olyanok, amelyek az elmúlt években erősen csökkentették az érdekességet a lakásbérlet piacával kapcsolatban úgy a kínálat, mint a kereslet oldaláról. De én ezt nem vitatom, sőt egyetértek vele, hogy ha nem veszik túlzásnak, valószínűleg ezek a legfontosabb kérdések, társadalmi szempontból ezek az igazán érdekes kérdések, és ehhez nagyon-nagyon sokadik a sorban, hogy a lakásmaffia bizonyos visszaéléseket elkövetett, és ennek a megakadályozására olyan szabályokat barkácsolunk, amivel a lakástörvényt megtámadjuk. Ez az igazi problémám.

Azt kell mondanom, hogy ha a cél az volt, hogy a lakásmaffia tevékenységét szorítsuk vissza, az dicséretes - négy-öt-hat szabályon lehet vitatkozni, hogy helyes vagy nem helyes -, de akkor felejtsük el azt, hogy a lakástörvény novációjára, átgondolására kerül sor, mert ez nem ez. Valószínűleg a szándék sem ez volt, és nagyon remélem, hogy a törvényhozás - bármi legyen is ennek a jogszabálytervezetnek a sorsa - nem veszi le a közeljövő napirendjéről a lakásproblémakör új, modern és szükségszerű rendezését, még akkor sem, ha ez a fajta novella megszavazásra kerülne ilyen vagy módosított formában a parlamentben. Nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy ez nem az az elvárás, nem is volt az a cél, az a szándék sem, ami a lakástörvény módosításával kapcsolatban feltétlenül indokolt. Nos, a fő problémám ez.

A Szabad Demokraták Szövetsége nevében tehát azt tudom jelezni, hogy fogunk azon gondolkodni, hogy módosító javaslatokkal éljünk-e. Biztos vagyok benne, hogy számtalan módosító javaslat itt lesz a Ház asztalán, és meg fogjuk vitatni, hogy ezek közül melyik támogatható és melyik nem. Ezt követően csak néhány, inkább elvi oldalról való megkeresése, megközelítése a problémáknak, azoknak a jogszabályhelyeknek, amelyeket képviselőtársaim gyakorlatilag kihagyás nélkül felsoroltak.

Elvi alapon azt szeretném elmondani, hogy nem szabad úgy tenni egy lakástörvény módosításakor, mint ha az alapszabály nem a polgári törvénykönyv lenne. A polgári törvénykönyv szabályozza minden kötelmi jogviszonyunkat, így ezen kell alapulnia a lakásbérletnek is. A polgári jog egyik alapszabálya - ami mostanáig vitatva nem volt, lényeges kérdéseiben biztos, hogy nem volt - a szerződések szabadsága. A másik lényeges kérdés az önkormányzatnak a hatalmi struktúrában elfoglalt szerepe. Lehet, hogy sok önkormányzat van; biztos. Lehet, hogy nevetséges, hogy például Budapesten - ezt több felszólaló elmondta - a körút két oldalán különböző mértékű lakbéreket alkalmaznak.

Erre csak azt tudom mondani, hogy na és, nem csak a lakbéreknél van így. Mint tudjuk, polgármester asszonyként, polgármesterként korábban tudta Devánszki Katalin is, hogy az adónál is így van, többféle adónál van így. Ez nem ad felhatalmazást a parlamentnek arra, hogy beavatkozzon az önkormányzati jogalkotásba, az önkormányzatoknak a demokratikus jogrendszerben elfoglalt önállóságába. Idáig nem lehet elmenni a praktikus megközelítésekkel! Ez tehát valóban probléma, hogy különböző bérek lesznek, de ezt nem a lakástörvénynél kell megfogni, hanem azt kell mondani, ami az igazi praktikus megoldás: nem tudok rajta segíteni, mert ez így alakult, és kétharmados törvényt nem tudok megszavazni - akkor tudomásul veszem, hogy a helyzet ez, és ezzel nem lehet belebarkácsolni. Egész egyszerűen nem tudok mást mondani, mert a helyes válasz, azt gondolom, jogilag mindenképpen ez.

A következő kérdés: egyetértek az írásbeliséggel. De ha azt mondjuk, hogy kötelező az írásbeliség, akkor engedjük már meg, hogy az írásbeli szerződésben a saját tulajdonával felelősen gondolkodó bérbeadó maga szabja azt meg, hogy milyen költségeloszlást alkalmaz. Persze lehet fölhatalmazást adni arra, hogy a belső berendezéseket meg a külsőket ki fogja költségelni, de a történet arról szól, hogy az írásbeli szerződésnek az eleme például ez a megállapodás.

A következő kérdés - ezt Salamon László említette, és helyesen említette - ez a bizonyos bentlakási kötelezettség. Mert ha nem lakik bent, akkor két hónapot meghaladóan föl lehet mondani. Szerintem sokan emlékszünk arra, hogy ilyen volt. Ilyen volt a ’60-as és a ’70-es években. Volt a ’80-as években is, amíg aztán az akkori jogalkotás azt mondta, hogy ez egy elképesztő történet. Ha valaki a bért fizeti, van egy érvényes bérleti szerződése, fizeti a bért, fizeti a felújítási, fenntartási költségeket, kinek mi köze van hozzá, hogy ő most két hónapot eltölt valahol, két hónapot meghaladóan hol tartózkodik, és különösen milyen tartalmú bejelentést kell erről tenni, és kinek?! S melyik az a hiteles indok, amiért ő két hónapot meghaladóan nem tartózkodik a lakáson? És ki fogja ezt eldönteni, hogy ez egy méltányolható előadás, vagy pedig nem méltányolható előadás? Csak azt szeretném mondani, hogy ezen már egyszer túlhaladtunk. Azt gondolom, hogy ennek alkotmányos alapja nincs, és egyéb jogi alapot is nagyon nehéz találni.

A részletes vitában nyilván több vita is lesz, én most csak azzal foglalkoznék, amit Salamon László vételi jognak nevezett. A vita azért egyszerűbb, mert mint tudjuk, ez a vételi jog tíz éve megszűnt. Nincs vételi jog. ’95-ben a jogszabály a vételi jogot megszüntette. Ez korábban volt, úgy emlékszem, ’87-től kezdődően, lehet, hogy ’86-tól, azután ez elővásárlási joggá változott. Tehát nincs az a méltánytalanság, amire Salamon László képviselő úr utalt, hogy azt tudta, úgy hitte a bérlő, hogy neki van vételi joga ilyen feltételekkel, és most rontják a helyzetét. ’95 óta ez a jogosultság nem áll fönn; helyesen egyébként, mert jogilag erősen vitás volt a vételi jog egész alkalmazása. Emiatt, azt gondolom, hogy a rontott, megváltozott vételi feltételek joggal nem kifogásolhatók, tehát tíz év elteltével gyökeresen megváltoztak a társadalmi-anyagi viszonyok ahhoz, hogy ne kelljen számon kérni a ’80-as évekből származó szuper-hiper kedvezményes eladási lehetőségeket.

Tehát, miniszter úr, annyit, hogy nem igazán sikerült jogszabályról van szó. Ez a jogszabálytervezet nyilván javítható, ebben közre fogunk működni. Csak még egyszer ismétlem, ne higgyük azt, hogy ezzel a lakásproblémát bármilyen módon, akár a közeljövőben, akár a távoli jövőben ezzel rendezni tudjuk.

Köszönöm figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu