DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Nem a törvényi változtatás ésszerűségét, jogszerűségét vitattam vagy vitatjuk. Azt ön sem tagadja, tagadhatja, hogy ezzel a változtatással mindazokat, akik a korábbi szabályozás adta lehetőséggel élve - a korábbi szabályozás, ha jól emlékszem, 2001-ben lépett hatályba - felsőfokú tanulmányokba kezdtek, mondjuk, a tavalyi vagy a tavalyelőtti évben, és a felsőfokú tanulmány a természeténél fogva még nem fejeződött be, hátrány érte. Ezt ön sem tagadja. Márpedig ez a jogalkotás szempontjából tilos, tehát akkor, amikor azt mondjuk, hogy az átmeneti rendelkezés hibázott, hogy csak azokra vonatkozik az átmeneti rendelkezés, akik tanulmányi szerződéssel rendelkeznek, akkor erre gondoltunk.

A miniszter asszony tulajdonképpen a tárca álláspontját erősítette meg, amit bizottsági vita során mondott. Én úgy gondolom, hogy majd az Alkotmánybíróság fog ebben dönteni. Természetesen az Alkotmánybírósághoz fordulunk. Azt hittük, jogállamban itt a parlamenten belül is ezeket a dolgokat el lehet rendezni. Sajnos, nem tudom elfogadni a választ, és meggyőződésem, hogy nekünk van igazunk, de majd az Alkotmánybíróság dönteni fog.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu