DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! A pincehelyi kórház két osztállyal működött, belgyógyászati és sebészeti osztállyal éveken keresztül. Aztán a szocialista időszak lecsökkentette ezt a két osztállyal működő kórházat, maradt a belgyógyászat. A kórház folyamatos ellehetetlenítésével kérdésessé vált a sürgősségi betegellátás helyzete a térségben, közel 30-35 ezer ember maradt ellátatlanul. Azzal, hogy a sürgősségi ellátást 50-60 kilométerre lévő kórházakban lehet biztosítani, jelentősen megnő a szállítás időtartama.
Az áldatlan helyzet felszámolására az egészségügyi tárca még az év elején készíttetett, velünk egyeztetett módon egy tanulmányt. Ez a szakértői anyag így fogalmaz: A legalább 30 ezer lakosú pincehelyi térség a Dunántúl és az ország egyetlen olyan területe, ahol a lakosság a szekszárdi megyei kórház által üzemeltetett helyi kórházrészleg működése ellenére sem jut kórházi sürgősségi betegellátáshoz 40-50 kilométeres távolságon belül. Indokolt a térség sürgősségi, azaz úgynevezett elektív kórházi ellátásának megnyugtató rendezése, és ebben elkerülhetetlen az állam szerepvállalása.ö
Nos, a szakértői anyagok elkészültét követően több egyeztetés is lezajlott az önkormányzatok és a minisztérium között. Aztán az önkormányzatok levelére a miniszter úr a mai napig nem válaszolt. Sok önkormányzat írta alá a térségből ezt a levelet, Ozorától Nagyszékelyig, Kisszékelytől Pincehelyig 10 olyan település akadt, amely ezt a levelet aláírta. Miniszter úr nem válaszolt. Önök elismerték, hogy a régióban élők esélyegyenlősége nem biztosított, hogy ez az országban egyedülálló módon nem biztosított.
Kérem miniszter urat, adja meg ennek a térségnek az esélyegyenlőséget. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés