DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő Úr! Nincs összevisszaság és nincs rendetlenség ezen a területen. Egyszerűen arról van szó, hogy ha egészen szigorúan csak azt tekintettük volna, hogy mit mond a törvény, és nem próbálunk meg jogszerűen, kormányzati döntéssel alapot teremteni egy igazi, szolidáris döntéssorozatnak, akkor azt gondolom, hogy még nagyobb lett volna a baj.
Ön pontosan tudja, hogy a polgári jog, a törvényünk azon az alapon áll, hogy minden tulajdonos - most nem a jogtalan károkozásról beszélek - viseli a kárát. Tehát azt kellett volna mondani rigorózusan, hideg fejjel, hogy nem tudunk segíteni, kérem, mert akinek nincs biztosítása, maga fizeti a kárát. De itt nagyon szegény emberekről volt szó, tényleg olyan bajba jutott családokról, akiknek empátiával, szolidárisan segítséget kellett nyújtanunk, jogszerűen, megteremtettük a jogi feltételeit, és a rendezőelv a nagyságrend volt.
Azért mondtam, hogy kellene, mert át kell tekinteni a jogi szabályozást is, és szilárd elvi alapokat kell teremteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) akár törvénnyel is, mert bármilyen nagy eső vagy vihar jön, a rendezőelvekben, azt gondolom, nekünk nemcsak a kormányban, hanem akár egy szélesebb konszenzussal a parlamentben kellene tudni megállapodni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés