DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Nem tartom jogi hibának - és el fogom mondani, hogy miért - azt a döntést, amelyet az Országgyűlés hozott. Való igaz, hogy 2005-ben szigorítottuk a köztisztviselő I. besorolási osztályban a feltételeket. Míg korábban az volt a szabály - ahogyan ön is mondta -, hogy bármilyen felsőfokú végzettséggel be lehetett jutni ebbe az osztályba, mi szigorítottunk, és azt mondtuk, hogy kizárólag a szakirányú felsőfokú képzettséggel lehet ebbe az osztályba bejutni, ami, azt gondolom, nagyon racionális elvárás, és egy nagyon racionális módosítás.

Küszködtünk jó néhány szervezetnél azzal, hogy miközben persze általában jó az, ha felsőfokú végzettséget szereznek a kollégáink, de nem mindegy, hogy milyet. Sokszor olyan szakmai felsőfokú végzettséget választottak, ahová könnyebb bejutni, amit könnyebb elvégezni, többet kellett kifizetni közpénzből, az adófizetők pénzéből bérre a köztisztviselőnek, miközben a munkahely nem tudta használni semmilyen módon, mert nem olyan volt a szakirányú végzettség.

Ezért mondtuk azt az átmeneti szabályoknál, hogy azoknak a kollégáinknak és azoknak a szakembereknek, akiknek van tanulmányi szerződésük, ott vélhetően mérlegelte valamilyen módon a munkahely, hogy szükség van erre a képzettségre, és ezért ő az átmeneti időszakban élvezhette ezt az előnyt. Akiknél nem volt ilyen, ott meg már azt mondtuk, hogy érdemes hatályba léptetni a jogszabályt, a szigorúbb föltételeket, hogy az adófizetők pénzével takarékosan bánjunk, és olyan tudást honoráljunk csak ezzel a többletbérrel, amit a munkahelyen annak megfelelően használ, és használja annak érdekében, hogy magasabb színvonalú munkát tudjon végezni.

Biztosan ön is tud jó néhány példát, hogy minisztériumnál vagy akár egy területi közigazgatási szervezetnél, ahol szükség lenne arra, hogy államigazgatási főiskolát végzett kollégák, jogászok, pénzügyi-számviteli főiskolát végzettek vagy közgazdasági egyetemet végzettek dolgozzanak, és ezen a területen szerezzenek felsőfokú végzettséget, de ha, mondjuk, elvégez egy tanítóképző főiskolát - ami nagyon fontos és nagyon értékes oklevél, félreértés ne essék -, annak az iskolában van elsősorban a helye, és nem az államigazgatásban. Tehát mi úgy gondoltuk, hogy ennek az átmenetnek a racionalitása ez, és így nem sérül annak a munkavállalónak az érdeke, aki már szerződött, ugyanakkor az az érdek, ami miatt ezt a változtatást el akartuk végezni, az is megjelenik ebben a döntésben.

Úgyhogy, tisztelt képviselő úr, arra a kérdésére, hogy mikor akarunk ezen az ön megítélése szerint jogsértő állapoton változtatni, azt kell mondjam, hogy én ezt nem tartom jogsértőnek. Nem tudok arról, hogy ebben akár valamilyen jogvita lett volna az elmúlt időszakban. Nem zárom ki, hogy volt ilyen, de én nem tudok róla.

Ha megengedi, képviselő úr, hogy ez miért nem alkotmánysértő, és miért áll összhangban a jogrenddel, írásban elküldenénk önnek. Itt ez a rövid idő nem alkalmas arra, hogy ezt szóban részletesen be tudjam mutatni, de szívesen elküldöm képviselő úrnak írásban ezt az okfejtést, és én azt gondolom, hogy ezekkel az érvekkel meg tudom önt és az önnél érdeklődőket is győzni arról, hogy ez egy helyes döntése volt az Országgyűlésnek.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu