DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, az alkotmánysértés vagy alkotmányos aggály kérdésköre önmagában nem attól függ, hogy valaki szóvá teszi vagy sem, észreveszi vagy sem; attól, ha az még le van írva, és az a tényen nem változtat, az lesz. Tehát ebből a szempontból az, hogy most a felsőoktatási törvénytervezetben, amely egyelőre még az Alkotmánybíróság előtt van, az elnök úr mire hivatkozott, mire nem hivatkozott, talán nem lehet iránytű.

A másik kérdés pedig: ön arra hivatkozott, hogy az eddigi felsőoktatási törvényben is ilyen módon szereplő szabályozás volt és így tovább. Szeretném azért felhívni a figyelmét arra, hogy az a felsőoktatási törvény, amely mind a mai napig hatályban van, egyébként több évtizedre visszanyúló képzési szerkezetre épülő rendszer, ha úgy tetszik - kicsit jogász nyelven szólva -, szerzett jogokat nem érintett, nem változtatott meg, most viszont valóban egy gyökeresen új képzési szerkezet jön a képbe. Ebből a szempontból azt hiszem, igenis érdemes és megfontolandó lenne az, hogy itt bizony az intézményi autonómiának nagyobb teret engedjünk. Valóban érdemes lenne megszívlelni azt, hogy az oktatóknak és a kutatóknak komoly szerepük van az oktatást érintő ügyekben; és azt mondani, hogy az egészet egyébként le lehet seperni az asztalról, és kizárólag kormányhatáskörbe utalni, azt hiszem, nem szerencsés.

Ebből a szempontból az a világos, egyértelmű és járható út, amikor törvényi felhatalmazás van. Ebből a szempontból pedig - még egyszer idézem - ez a paragrafus, amely az ajánlás 1. pontjában szerepel, a kormánynak ad olyan természetű, nagyon széles körű és közelebbről nem kellő pontossággal definiált hatáskört, amely hatáskör, függetlenül egyébként a majdani tartalmától, önmagában alkotmányellenesen tág kört foglalhat magában, és ez jogilag nincs rendjén.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu