DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Örvendezek egyébként - mint az előbb is kifejezésre juttattam -, hogy erre emlékeztetett Tatai képviselő úr, köszönöm szépen.

Az ajánlás 5. pontjával kapcsolatosan szeretném megjegyezni, hogy az itt benyújtott módosító javaslat lényegében azt a kérdéskört próbálja orvosolni, ami szintén jogilag aggályos, nevezetesen, hogy az országos képzési jegyzékbe a felsőfokú szakképesítést egyszerűsített és gyorsított akkreditációs eljárás keretén belül akarja a két beterjesztő felvetetni.

Azt gondoljuk, hogy nem kell e tekintetben kivételt tenni az országos képzési jegyzékbe történő felvétel vonatkozásában. Azt hiszem, hogy itt szerencsés lenne minden idevonatkozó kérdéskört egységesen, azonos megítélés alapján kezelni. Azt hiszem tehát, hogy itt a felsőoktatás kivételezett helyzetét különösebben nem sok minden indokolja.

Azt gondolom, az ajánlás 6. pontjára vonatkozóan az a kérdés, hogy mondjuk, a bachelort hogyan és mint írjuk, nem biztos, hogy olyan egyszerű és szimpla kérdés. Az angolszász világban ezt bizony nagybetűvel szokás írni, hát, istenem, mint ahogy a masternél is. Az önök szíve joga, hogy ezt mennyire érzik kardinálisnak.

(23.30)

Ha más törvények apropóján az írásmódnak komoly szerepet tulajdonítanak, talán egy felsőoktatási törvény módosítása is ezt a minimális figyelmet, azt gondolom, megérdemelné.

Ahogyan azt hiszem, az sem egy egyszerű kekeckedés kíván csak lenni, hanem némi, mondjuk azt, hogy javító szándékú odafigyelés - az ajánlás 10. pontjánál tartunk -, hogy ha a törvényszövegben angol és latin nyelvű megjelölések szerepelnek, akkor talán a felvezető mondatban is illene odaírni, hogy “a Magyarországon kiadott oklevelek által tanúsított végzettségi szintek angolö, eddig szerepelt a javaslatban, és azt a kiegészítést még oda kellene írni, hogy “és latin nyelvű jelöléseö, mert az ezt követő felsorolásban szerepel viszont mind az angol, mind a latin megnevezés. Ez egy, ha úgy tetszik, egyszerű pontosítás, de enélkül kicsit érthetetlen, miért van az, hogy az angol után találunk latin megnevezést is.

Én azt hiszem, képviselő úr, ezek nem olyan javaslatok, amelyek a benyújtók szándékaival szögesen ellentétben állnának. Ezeknek a generális megtagadása - valljuk be őszintén - teljes értetlenségre és hozzá nem értésre utal, vagy nem is tudom, hogy mi a szerencsés megfogalmazás.

Az ajánlás 12. pontjával kapcsolatosan: itt viszont komoly aggályaink vannak. A probléma az, hogy 2006. június 30-ig, ha az intézményi tanács elfogad egy képzési programot, akkor elvileg lehetne indítani ezt az új típusú képzést. MAB-észrevétel és -véleményezés nincs hozzárendelve, ami, azt gondolom, abból a szempontból aggályos, hogy nem tudjuk, a szakmai színvonal ebben az adott ügyben milyen mérvű; nem tudjuk - az adott intézményi tanács mond majd valamit. Nyilván elemi érdeke lesz saját magát kedvező színben feltüntetni. Nem véletlen, hogy itt a módosító javaslatunk arra vonatkozik, hogy a MAB támogató véleményét előfeltételként szeretné ebbe a rendszerbe beiktatni.

Az a rész pedig, hogy az oktatási miniszter legfeljebb egy tanévre szóló felmentést adhat, megint csak nem lesz egy szerencsés dolog meglátásunk szerint, ugyanis ha az eredeti beterjesztésnél maradunk, az arról szól, hogy az intézményi tanács akkreditálja, úgymond, a programot, a miniszter adhat egy egyéves felmentést; mind a kettő olyan dolog, ami egy előfeltételezés arra vonatkozóan, hogy maga a programakkreditáció eleve sikeres lesz. Ez egy utólagos legitimáció, a jogalkotás szempontjából pedig az a helyzet, hogy ez nem korrekt eljárásmenet. Nem lehet megelőlegezni egyébként önmagában az ilyen helyzeteket, mert mi van akkor, ha beiratkoznak a hallgatók valamilyen képzésre, és egyébként a programakkreditáció nem jár sikerrel. Az fog történni, hogy kénytelenek lesznek más intézményekben államvizsgázni, és hasonló dolgokat megtenni, tehát önmagában a jogbiztonságot ez az ügy végképp nem szolgálja.

Én tisztelettel arra kérem a kormánypárti képviselőket, hogy azért némileg értő füllel próbálják ezeket a felvetéseket meghallani, és ne azt olvassák ki az egészből, hogy ez obstrukciós szándék. Kifejezetten javító szándékkal mondjuk, amit mondunk, így akár az alkotmányos észrevételeket is. Nem árt egy kicsit leülni, elgondolkodni, hogy vajon van-e ebben valami.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu