ERDÉSZ ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Október 1-jén ünnepeljük hazánkban is az idősek világnapját, de vajon van-e mit ünnepelnünk nekünk, képviselőknek és van-e mit ünnepelni az országban élő több százezer nyugdíjasnak? Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az ünneplés mellett a cselekvésnek is itt lenne az ideje, mert nem engedhetjük meg, hogy azok az emberek, akik több évtizedes tisztességes és becsületes munka után vonultak nyugdíjba, kénytelenek legyenek napi megélhetési gondokkal küszködni. Sajnos, mára már közhelynek számít, hogy sokan kénytelenek hónapról hónapra aprólékosan beosztani kis nyugdíjukat, hogy abból az élelem mellett maradjon még a közüzemi számlák és az egyre drágább gyógyszerek megvásárlására. Pedig nem ezt érdemelnék a társadalomtól, hiszen ők megtették mindazt, amit megtehettek, végezték a munkájukat, felnevelték, taníttatták gyermekeiket, s a felhőtlen öregkor helyett a napi megélhetési gondok árnyékolják be életük utolsó éveit, évtizedeit.
Többet kellene törődnünk azokkal, akiknek köszönhetjük életünket, akik helytálltak a XX. század nehéz és oly gyakran változó éveiben, mert sokuknak nem adatik meg, hogy az olykor kegyetlen sors megajándékozza őket legalább életük alkonyán derűs és nyugalmas évekkel. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy élnek közöttünk olyan idős emberek, akik dacolva a nehéz anyagi helyzetükkel, mégis összefognak, segítenek egymáson, és együtt próbálják vidámabbá tenni mindennapjaikat. Engedtessék meg, hogy erre a választókörzetemből hozzak fel egy példát! A dunakeszi nyugdíjas klub immár évtizedek óta működik sikeresen. Kirándulásokat szerveznek, színházba járnak, felszabadultan ünnepelnek egy-egy arany- vagy mint az előző hétvégén magam is meghívott vendégként tanúja lehettem, gyémántlakodalmat.
Engedjék meg, hogy innen, a Magyar Országgyűlés padsoraiból kívánjak az idősek világnapján jó egészséget és további sikeres programokat a dunakeszi nyugdíjas klub tagjainak. Mindannyian erőt meríthetünk az ő példájukból. Nem érzik azt, hogy eljárt volna felettük az idő, néha talán keserűen említik méltatlan helyzetüket, de akkor is csendben teszik, nem tolakodva. Mégis kötelességünk rájuk figyelni, hogy legyen okunk és legyen okuk ünnepelni az idősek világnapján.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés